Csonttal együtt kell húst készíteniük Pohner Ádáméknak a Bocuse d'Or-on

Pohner Ádám és a magyarok január 28-án rajtolnak a világ legrangosabb szakácsversenyén. A sajtótájékoztatót a Metro Gasztro Akadémián tartották, itt mutatkozott be a magyar Bocuse-csapat promóciós kisfilmje.

Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke elmondta: soha ilyen jó helyzetben nem volt még a magyar együttes. Most van ott az eszközpark, a versenybox, és akad annyi segítő, hogy elmondható, minden körülmény adott a koncentrált felkészüléshez.

Azt is hozzátette, hogy a Bocuse d'Or azért is fontos verseny, mert – akárcsak a Forma–1-ben – itt is olyan fejlesztések és innovációk történnek, amelyek később beszivárognak a mindennapi gasztronómiába is.

Elmondta, hogy az Akadémia kiemelten fontosnak tartja az utánpótlás-nevelést is, és a felkészülések során megszerzett tudást folyamatosan igyekszik továbbadni a jövő generációinak.

Széll Tamás versenyzéséről oktató Blu-Ray készült, Pohner Ádámék felkészülését pedig folyamatosan figyelhette és segíthette mintegy tizenöt szakácstanuló és kezdő szakács. A Bocuse d'Or arra is kiváló alkalom, hogy a magyarok megmutassák magukat a nemzetközi palettán. Ezt a célt szolgálja a Magyar Turisztikai Ügynökséggel (MTÜ) együttműködésben létrehozott magyar stand, ahol a világ minden tájáról érkező gasztronómiai szereplők megismerhetik a magyar gasztronómia remekeit és a kiváló magyar borokat.

A sajtótájékoztatón Pohner Ádám, a magyar csapat versenyző séfje elárulta, nagyon izgatottan várja versenyt. Elmesélte, hogy fiatal kora ellenére többéves Bocuse-múlttal rendelkezik, hiszen 2015-ben már ott volt commis-ként Molnár Gábor oldalán Lyonban. Beszélt arról is, hogy bár a Bocuse d'Or-on az az egyik legfontosabb alapszabály, hogy a legjobb alapanyagokból dolgozzanak, a legjobbak közé befért igen sok magyar alapanyag és technológia is. Megjelenik majd a versenyételben többek között a derelye, a tokaji ecet, a bikavér, a technológiák közül pedig kiemelten fontos a savanyítás. A sajtótájékoztatón többször elhangzott az Akadémia két norvég tanácsadójának, Ørjan Johannessennek és Odd Ivar Solvoldnak a neve is, akik rengeteg tudást, tapasztalatot és inspirációt adtak a felkészüléshez.

Segal Viktor, a magyar csapat coach-a hangsúlyozta, a magyar csapat emberileg is nagyon egyben van, nincsenek konfliktusok, mindent sikerült kibeszélni, így mentálisan nagyon erősen tudnak nekivágni a lyoni döntőnek.

Csillag Richárd, a csapat commis-ja elsősorban arról beszélt, mennyire felgyorsult az élete, amióta megismerte Ádámot, és megkezdődött közös felkészülésük a versenyre.

A Bocuse d'Or-t harminckét évvel ezelőtt Paul Bocuse alapította Lyonban, azóta minden második évben megrendezik. A verseny dinamikáját a folyamatosan változó versenyszabályzat adja; ezért tud újat mutatni minden alkalommal, mindig figyelembe veszi a világ csúcsgasztronómiájának jelenlegi állását, és egy lépéssel a trendek előtt jár.

A lyoni döntőn Magyarország először 2013-ban képviseltette magát. Akkor Széll Tamás és csapata első bálozóként a tizedik helyet szerezte meg. 2015-ben Molnár Gábor tizenharmadik lett (abban az évben az a norvég Orjan Johannessen állhatott a dobogó legfelső fokán, aki most Pohner Ádámék egyik tanácsadója). 2017-ben ismét Széll Tamás vezette a magyar csapatot, és egy bravúros európai győzelem után a negyedik helyen végzett.

Ahogy minden évben, természetesen idén is két ételt kell majd elkészíteniük a csapatoknak. A 2019-es versenytémák a tavaly elhunyt Paul Bocuse és Joel Robuchon munkásságának állítanak emléket.

A tányértéma (Joel Robuchon tiszteletére) egy igazi francia klasszikus, a zöldség chartreuse, amelyet meghatározott kagylófélékkel kell elkészíteni. Minden csapat rendelkezésére áll majd harminckét darab fésűkagyló, hatvan szívkagyló, tizennyolc osztriga és hatvan feketekagyló, ezeket lehetőség szerint mind fel kell használni. Az ételhez csak a versenypiacon elérhető zöldségek választhatók.

A hústál kötelező alapanyaga a csontos borjúkaraj (öt csonttal), azonban újszerű kihívásként az ételhez a csontot is muszáj felhasználni, sőt, együtt is kell főzni vele. A hivatalos lyoni Bocuse d'Or-sajtótájékoztatón Regis Macron elmondta: – "Itt az alkalom, hogy egy klasszikusból igazi mestermű szülessen!" Azt kérte a versenyzőktől, okozzanak meglepetést, és hozzátette, hogy az idei téma igen nagy kihívásnak számít, hiszen a csonttal együtt kell elkészíteni a húst. Ez a Bocuse d'Or történetében is újdonság.

(Fotók: Fekete Antonio)

2019 | Hamvas Zoltán | Bocuse d'Or | Pohner Ádám | Lyon

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom