„Egy nagy zeneszerző művészetének esszenciája“ – Interjú Boldoczki Gábor trombitaművésszel

„Folyékony arany - ragyogó, tiszta, salakmentes hang, amivel Boldoczki minden kadenciát, de még a legszentimentálisabb dallamokat is megnemesíti“ írja róla a Frankfurter Allgemeine Zeitung, 2022/23-ban pedig az évad művészeként láthatjuk a Müpában.

Az évad művésze cím hosszú évekre visszanyúló hagyományt jelent az intézményben, és aki ezt kapja, az három-négy koncertet ad az évad folyamán. Boldoczki Gábor sokoldalú repertoárjából is négy koncerten kaphatunk ízelítőt idén és jövőre, az első és utolsó eseményen a trombitaművész ráadásul az évad zeneszerzőjével, Varga Judittal együtt kerül a reflektorfénybe. Idén egyébként először kapta nem zenekar, hanem komponista az évad másik kiemelt alkotójának címét. A sorozat kapcsán Boldoczki Gábort kérdeztük a koncertekről és a Müpával való kapcsolatáról.

– Mennyire foglal el különleges helyet a karrieredben a Müpa?

– A szólókoncertjeim először külföldön indultak el, és tulajdonképpen már nagyon sok helyen sokszor játszottam (volt egy év például, amikor a bécsi Musikvereinban ötször léphettem fel), így mindig különösen örülök, amikor itthon játszhatok, mert így a családom, a növendékeim, barátaim mind meg tudják hallgatni a koncerteket. Szerintem nagyon büszkék lehetünk a Müpára a fantasztikus termeivel és a gazdag, nemzetközi művészeket felvonultató programjaival.

– Mit jelentett neked, hogy a Müpa az évad művészévé választott?

– Először is nagy megtiszteltetés és nagy öröm is volt. A felkérés tulajdonképpen nagyon jó időpontban érkezett, bár azt hiszem, hogy egy ilyen felkérés mindig jókor jön. Nehéz volt nekünk, ahogy nyilván sokaknak a Covid-időszak, ugyanis a zenei élet teljesen leállt, így nagyon jó volt újra koncerteket tervezni, koncertprogramokat összeállítani.

– Négy felkérést kaptam, és

izgalmas feladat volt kitalálni egyrészt azt, hogy hogyan tudom bemutatni a trombita sokoldalúságát, másrészt azt, hogy a repertoáromból amelyről azt hiszem, elmondhatom, hogy elég nagy és színes , éppen mit tudok, mit szeretnék megmutatni ezen a négy koncerten.

Az október eleji első koncertre az évad zeneszerzője, Varga Judit megtisztelt minket azzal, hogy írt egy versenyművet, egy cocerto grossót trombitára, ütőhangszerekre, zongorára és kamarazenekarra. Fantasztikus művészekkel játszhattam, mint a Liszt Ferenc Kamarazenekar, Vajda Gergő vezényelt, Schlanger Tamás volt az ütőhangszeres, és Borbély Laci volt a zongorista.

– Egy ősbemutató szerintem mindig nagyon különleges esemény mind az előadóművészek, mint a közönség számára, mindenki izgatottan várja, hogy egy új darab hogyan is fog felcsendülni. Kicsit hasonlít ez az első próbához: miután az ember egyedül készült, gyakorolt, megtanulta a saját szólamát, az első próbán hallja meg a teljes művet minden előadóval együtt. Ez mindig nagyon izgalmas folyamat.

– Mesélnél arról, hogy mi várható a következő, november 10-i koncerten?

– Ezen Krzysztof Penderecki trombitaversenyét fogom játszani Jonathan Nott karmesterrel, akivel már léptem fel együtt korábban, és a genfi Suisse Romande Zenekarral, akikkel viszont most fogok először. A zeneszerzőhöz nagyon jó barátság kötött, - neki ebben az évben volt a temetése -, és nagy megtiszteltetés, hogy ő komponált számomra egy versenyművet, ami egyébként a huszonhatodik és egyben utolsó versenyműve is.

Egy nagy zeneszerző művészetének talán az esszenciája ez a trombitaverseny.

Pendereczkivel Bécsben találkoztunk először, ahol Haydn trombitaversenyét játszottam Pendereczki-kadenciával, és ezt feltétlenül el szerettem volna játszani neki a koncert előtt. A találkozás olyan jól sikerült, hogy felkérhettem a nagymestert, hogy komponáljon számomra egy trombitaversenyt. A folyamat végül nyolc évig tartott, míg az ihletből kottajegyek lettek a papíron.

A mű nem tételekre osztott, hanem egybe komponált darab, amelyben

nagyon sokfajta dramaturgia, humor, szatíra, irónia és melankólia, ugyanakkor vidámság és boldogság is megjelenik.

Két különböző trombitán játszom, a középső, lassú részben megjelenik a szárnykürt, aminek csodálatosan szép, puha hangja van, és aztán egy nagyon virtuóz utolsó utolsó résszel fejeződik be.

– Hogyan néz ki az éved hátralévő része koncertek szempontjából?

– Most a kortárs zene kap hangsúlyos szerepet. Számomra mindig fontos volt, hogy sokféle darabot játsszak: nem akartam barokkspecialista lenni, vagy bizonyos szerzők irányára fókuszálni, hanem inkább sokszínű repertoárt szerettem volna, és most a kortárs zene vált különösen jelentőssé.

Idén összesen hat ősbemutatóra készültem, és ebben magyar zeneszerzők művei is felcsendülhettek, mint például Malek Miklós vagy Wolf Péter trombitaversenye, Dubrovay László trombitaversenyének a magyarországi bemutatója pedig november 27-én lesz a Vigadóban, emellett

decemberben egy nagy európai turnéra indulok,

ugyanis megjelent egy új lemezem, a Versailles című album a Sony Classical gondozásában, ahol francia barokk és koraklasszikus művek hallhatók. Az állomások között szerepel München, Stuttgart, Köln, illetve Budapesthez legközelebb a bécsi Musikverein.

– A Müpában is lehet majd még látni téged?

– A harmadik koncert jövő februárban lesz, ami olyan szempontból is érdekes, hogy most először fogunk együtt játszani a wroclawi barokk zenekarral (Wrocław Baroque Orchestra). Ők historikus vonós hangszeren fognak engem kísérni, én pedig modern, mai építésű trombitákkal fogok játszani. Ilyet egyébként csináltam már korábban is, és szerintem nagyon jól működik, nagyon jól harmonizálnak a hangszerek. Ez egy ünnepélyes, olasz barokk műsor lesz Tromba Veneziana címmel, középpontban a velencei zeneszerzőkkel, és elsősorban Vivaldi műveivel.

A negyedik koncerten pedig, májusban ismét találkozunk Varga Judittal, az évad zeneszerzőjével, akinek ez egyben ősbemutatója is lesz a zenekarral. Emellett felkértük Fazil Sayt, a híres zongoraművészt és zeneszerzőt, hogy komponáljon egy versenyművet két trombitára és szimfonikus zenekarra, és ezt Szergej Nakarjakov barátommal fogjuk előadni.

trombitaművész | Boldoczki Gábor | komolyzene | trombita | müpa

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom