Szabad szemmel is elképesztően látványos bolygóegyüttállás lesz a jövő héten

Mondjuk, miért lesz nagyon érdemes felnézni az égre!

Március 23-án és 24-én az éjszakai égbolt három legfényesebb égiteste, a Hold, a Vénusz és a Jupiter formáz szabad szemmel is könnyen megfigyelhető együttállást az égen, írja a Svábhegyi Csillagvizsgáló. A Vénusztól öt fokra járó Uránusz is "beáll a sorba", bár a bolygót csak távcsővel lehet majd megpillantani.

Az égitestek megfigyeléséhez nem azonban kell semmilyen segédeszköz, elég, ha a kitakarástól mentes nyugati horizont fölé tekintünk.

A február 22-i bolygóvonat, ahol egyszerre három égitest, a Vénusz, a Jupiter és a Hold együttállása volt megfigyelhető

A március 23-i együttállás 18:30 perckor lesz jól látható. A halványabb Jupiter 6 fokkal, az éppen kétnapos holdsarló 17 fokkal, a Vénusz pedig 26 fokkal jár majd a horizont fölött.

Március 24-én a holdsarló feljebb emelkedik, már a Vénusznál is magasabbra ér.

Érdemes lesz az együttállást az egyre sötétedő égen tovább követni, mert egyre szebb részletek bukkannak majd fel. A háromnapos holdsarlón felbukkan a hamuszürke fény, az éjszakai oldal halvány derengése.

Ha a mostani is ilyen szép lesz, érdemes felnézni az égre 

Egy kézi kistávcsővel nem csak a holdtengereket lehet majd megfigyelni a Hold megvilágítatlan oldalán, de kis szerencsével még a holdsarló csúcsáról látszólag elváló világító krátercsúcsok is láthatóak lesznek. A holdsarlótól három fokkal balra fölfelé irányítva kézitávcsövünket, az Uránusz bolygót is megpillanthatjuk egy zöldes színű, halvány csillagként.

(Fotók: MTI/Komka Péter)

uránusz | csillagászat | bolygó | asztrológia

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom