Borokkal, pezsgőkkel, sztorikkal és zenével várnak augusztus közepén Tokaj-hegyaljára

Augusztus 10-től 13-ig újra megrendezik a Bor, mámor, Bénye rendezvénysorozatot Erdőbényén. A SanzonTokaj udvarán a már megszokott, változatos kínálattal várják a bor- és kultúra rajongóit: a nyitó, irodalmi vacsoraesten a gasztronómiai finomságokról a tokaji LaBor Bistro gondoskodik, miközben Puskás Panni írónővel beszélget Szabó Edit borszakíró, aki a hétvége folyamán kommentált bor- ás pezsgőkóstolót is tart.

A természetbe vágyókat Rácz Erika tulajdonos-borász kalauzolja péntek és szombat reggel a Rány-dűlőn. Vasárnap délelőtt pedig a múlté a főszerep, Ungváry Krisztián történész, erdőbényei borász a tokaji császári-királyi szőlőterületekről mesél. Természetesen nem maradhat el a jó reggeli kávé, a finom falatok és a szórakoztató zene sem.

Már szinte hagyomány, hogy a Bor, mámor, Bénye keretében a SanzonTokaj a kezdés előestjén, csütörtökön, így idén augusztus 10-én megnyitja portáját és irodalmi vacsoraestet szervez. Ezúttal Legyünk együtt! címszó alatt Puskás Panni írónővel beszélget Szabó Edit borszakíró, a Borsmenta főszerkesztője 19 órától 22 óráig.

Puskás Panni imád élni, felfedezni, látni, tapasztalni. Rajong az ízekért, nyitottan és örömmel kóstol. A rezervátum visszafoglalása című novelláskötete 2021-ben-ben, első regénye, a Megmenteni bárkit 2023-ban jelent meg. Panni főként nőkről ír, de nem csak nőknek! A kulináris élményt a tokaji LaBor Bistro biztosítja egy háromfogásos menüvel, melyet a SanzonTokaj nedűi kísérnek Rácz Erika tulajdonos-borász kommentálásában.

Vidám este lesz, sok komoly gondolattal. A kóstoló után a fesztiválnyitó borbár éjfélig nyitva áll.

Péntek, szombat és vasárnap délelőtt Koós Máténak köszönhetően a miskolci Bab és Víz kávé különlegességeivel nyit a borászat árnyas kertje, és a délelőtt folyamán a SanzonTokaj új, a Bor, mámor, Bényén debütáló, 2019-es évjáratú pezsgő tételével várnak minden érdeklődőt. A természetbe vágyókat pénteken és szombaton délelőtt 11 órától Rácz Erika tulajdonos-borász Dülöngélés túráján kalauzolja a Rány-dűlőn, miközben négy izgalmas tételt is lehetőségük van megkóstolni az innen készült borokból. A túra után, pénteken, augusztus 11-én délután 15 órától 17 óráig a SanzonTokaj legifjabb családtagjáé a főszerep: bemutatkozik a borászat első pezsgője, a SanzonPezsgő 2019.

Duplabuborék – szőlőfajták és a terroir játéka a pezsgőben címmel tematikus pezsgőkóstolót vezet Szabó Edit borszakíró, a Kern-Bor & Pezsgőház részéről Jelena Szavercsenko és a SanzonTokaj részéről Rácz Erika közreműködésével.

Mindketten imádják a buborékot a borban! Legyen az pezsgő, habzó- vagy gyöngyözőbor, szívesen kérik a poharukba. Egyikőjük sem új szereplő a buborékos piacon. Noha Rácz Erika most mutatkozik be első pezsgőjével a 2019-es évjáratból, habzóborát évek óta ott találjuk a népszerűségi lista élén, Jelena Szavercsenko pedig közel tíz éve készíti pezsgőit a Balatoni és a Tokaji borvidéken. Izgalmas kóstoló lesz, ahol többek között feszegetik a fajta és a terroir szerepét is a pezsgőkben. A pezsgőkóstoló után a színpadon Vihula Mihajlo gitárművész. Az ukrán származású, Pro Cultura Minoritatum Hungariae-díjas gitárművész klasszikus gitárra komponált saját műveket és ismert műveket szólaltat meg, nem mindennapi feldolgozásban. Az esti lazulás éjfélig folytatódik DJ Bordee-val.

Augusztus 12-én, szombaton, délután 14 órakor tematikus borkóstolót tart Szabó Edit borszakíró, Mit tud egy hárslevelű, ha Tokaji címmel. A hárslevelű a Kárpát-medencében született, nem is nagyon ismerik máshol a világon. Hazánkban a kilencedik leggyakoribb szőlőfajta, leginkább Tokajban és a Somlón érzi jól magát. A belőle készült bor kacér és rejtőzködő, könnyed és mély, édes és száraz is lehet, minden azon múlik, hogy a borász melyik arcát kívánja megmutatni. Nem titok, hogy Rácz Erika, a SanzonTokaj borásza nagyon szereti ezt a fajtát és a pincészet egyik csúcsbora a Rány-dűlőből készült tétel. Ezen a kóstolón két másik tokaji borásznő, Magyar Anita (Hangavári) és Palkó Gabriella (Palkó Borok) segítségével kilenc tételen keresztül vitatják meg a fajta jellemzőit.

A délután folyamán 17-től 19 óráig a Tomi Smith és Jelasity Péter gitár-szaxofon duó szórakoztatja a közönséget, műsorukban az ismert dallamok mellett sokszor megjelenik az improvizatív felfogás és a szabad zenei gondolkodás, tradicionális amerikai és brit hangzásvilág, dzsesszes elemekkel. Őket követi 19-től 21 óráig a Crème de la Pop, akik a kilencvenes évek slágereit adják elő a harmincas évek swing, ún. „manouche” stílusában. A koncert után, 21 órától DJ Bordee keveri a péntek esti bulihoz a talpalávalót. Vasárnap, 13-án, 10 órától fesztiválzáró borvásárral indul a reggel, és természetesen nem lesz hiány vízből, kávéból és SanzonPezsgőből sem. Tizenegy  órakor Ungváry Krisztián történész Tokaj koronaékszere – a császári-királyi szőlőbirtokok története 1556-től 1918-ig címmel tart előadást a múlt eseményeiről. Ungváry Krisztiántól két minőségében is hiteles előadásra számíthatnak az érdeklődők, hiszen átlépve kutatóterülete határát (a II. világháború és állambiztonság kutatója), összekötve másik hivatásával, az erdőbényei saját borászatában folytatott borkészítéssel (Vayi Borászat) történész-kutatói precizitással rántja le a leplet a Tokajit körül lengő legendákról és avat be a valós történésekbe.

A fesztivál ideje alatt a SanzonTokajnál a gasztronómiai élményekről idén a Kertem by LaBor Bistro csapata gondoskodik. A felfrissülni vágyóknak a miskolci Bab és Víz kávé különlegességeit ajánljuk, Koós Máténak köszönhetően! A felnőtteknek szóló programok mellett gondolnak a kicsikre is, számukra fajátékokat biztosítanak.

Az irodalmi vacsoraest, a bor- és pezsgőkóstoló programok a limitált férőhely miatt regisztrációhoz kötöttek, a további részletek a SanzonTokaj Facebook-oldalán az események alatt, illetve ezen az oldalon találhatók, kérdések esetén állunk rendelkezésre.

beszélgetés | gasztronómia | sanzontokaj | bor | mámor

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom