Hosszú szünet után indul újra ez a járat Budapestről

Új, nyári menetrendet vezetett be az Air Serbia, így hétfőtől hetente tizenhét járatot indít Belgrád és Budapest között.

A járat nyolc év szünet után indul újra, a légitársaság pedig emellett további húsz olyan úti cél felé indít gépeket, amely nem volt elérhető az előző évben. Az első budapesti gép már hétfőn reggel elindult és meg is érkezett a magyar fővárosba. Az igények fényében a továbbiakban akár még növekedhet is a járatszám.

A közlemény szerint a Belgrád-Budapest járat bevezetését követően

az utasok sokkal jobb összeköttetésekkel utazhatnak Magyarországról Spanyolországba, Olaszországba, Görögországba, Ciprusra, az Egyesült Államokba, de a nyugat-balkáni térség országaiba is.

Az Air Serbiának tavaly több mint 2,76 millió utasa volt, ami 73 százalékos növekedést jelentett a még a koronavírus-járvány miatti lezárásokkal küzdő 2021-es évhez képest. A vállalat 2022-ben három légikikötőjéből – Belgrádból, Nisből és Kraljevóból – összesen 31 420 járatot indított. Emellett tavaly tizenöt új úti céllal és hét új repülőgéppel bővült a szerb légitársaság kínálata.

A régió számos alulértékelt úti célt tartogat, ahová gazdaságos nyaralást szervezhetünk.

(Forrás: MTI, képek: Getty Images)

 

 

belgrád | Air Serbia | szerbia | budapest | járat

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom