Európa leginkább alulértékelt hálókocsis vonatútja a Balkán szívén halad keresztül

A tizenhatezer forint körüli jegyárával a látványos Bar-Belgrád útvonal Európa egyik legkevésbé ismert hálókocsis vonatútja – és vitathatatlanul a legvarázslatosabb is.

A csodálatos Bar-Belgrád vasút három országon halad át, miközben

a Balkán legfestőibb tájait hozza karnyújtásnyira.

Alacsony árak, megfizethetetlen kilátás

A Bárból Belgrádba tartó utat két vonaton is megtehetjük. Az egyik, a Tara, ami nappali közlekedik, reggel kilenckor indul és este nyolc órakor érkezik meg úti céljára mindkét irányban.

Ha azonban a Balkán zord szépségét és a tájra nyíló végtelenül lenyűgöző kilátását az ágyból is megcsodálnánk, akkor testvérvonata, a Lovcen a legjobb választás, amely

este hétkor indul és másnap reggel érkezik meg célállomására.

A Lovcen egy klasszikus kelet-európai hálókocsis vonat – graffiti foltos, kicsit rozoga, a mosdók lepukkantak, de tiszták, az ágynemű frissen mosott, a fekhelyek pedig rendkívül kényelmesek. A szállodánál már csak azért is jobb választás, mert

éjszaka a Dinaridák félelmetes panorámájára ébredhetünk.

Az pedig igazi kuriózum, hogy a Lovcen-hez Tito, volt jugoszláv elnök magánvonatának eredeti, személyzeti hálókocsiját is hozzácsatolták. Ez persze sokkal szerényebb, mint Tito hálókocsija, mindazonáltal

érdekes történelmi lenyomata egy korszaknak, ami még figyelemreméltóbbá teszi a vonatutat.

Balkán egy teljesen más perspektívából

A Lovcen olyan vonatút, amely a Balkán vad szépségét mutatja be, éles lejtőkkel, izgalmas ereszkedésekkel. A Barból északra tartó Lovcen az Adriai-tenger partján halad a parttal párhuzamosan, majd

megajándékoz a lenyűgöző Skadar-tó – az albán-montenengrói határon található, Dél-Európa legnagyobb tavának – látványával.

A Skadar-tó után a vonat a Dinaridákba emelkedik, és egyre látványosabb tájon halad keresztül. Napnyugta előtt keresztezi a Mala Rijeka Viaduktot, amely Európa legmagasabb vasúti hídja. A szédítő, hatszázötven méteres tengerszint feletti magasságból lélegzetelállító panoráma nyílik a montenegrói tájra, amelyet

drámai csúcsok, idilli völgyek és kanyargó folyók szabdalnak.

Ahogy lemegy a nap, a vonat továbbra is meredeken emelkedik, és a montenegrói Kolašin várostól nem messze, ezer méteres tengerszint feletti magasságban éri el csúcspontját.

Éjszaka bejárja Szerbia dombvidékét, hogy aztán reggelre elérje a Száva és a Duna partján fekvő nyüzsgő fővárost, Belgrádot.

A délre tartó vonat ezt az útvonalat fordítva követi. Induljunk azonban bármelyik irányból, az garantált, hogy az egyéjszakás vonatút a Balkánon keresztül felejthetetlen lesz minden utas számára.

(Forrás: The Travel, fotók: Getty Images)

belgrád | hálókocsis vonat | vonat | szerbia | balkán

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom