Close
Így hajthatnak 400 km/óra felett a Bugatti-tulajdonosok

Így hajthatnak 400 km/óra felett a Bugatti-tulajdonosok

400 km/óra feletti sebességnél elképzelhetetlen erők hatnak egy autóra, például csak a gumiabroncsoknak körülbelül öttonnás nyomást kell elviselniük, ezért az a modell, ami mindezt kibírja, minden értelemben véve mérnöki csodának számít. Nem meglepő, hogy a Bugatti vásárlói szeretnék kipróbálni ezt a sebességet, a molsheimi gyártó pedig meg is adja nekik ezt a lehetőséget.

A floridai Kennedy Űrközpont végeláthatatlannak tűnő, öt kilométer hosszú kifutópályájára egy egész sor Bugatti sorakozott fel. Mindjárt felhajthatnak arra a történelmi aszfaltcsíkra, amelyet egykor az űrsiklók leszállópályájaként használtak. Rajta a mai napig látható nyomok mutatják, hogy hol álltak meg az egyes űrsiklók, amikor visszatértek a küldetésükből, a Bugattik sofőrjei pedig készen állnak arra, hogy kivegyék a részüket ennek a varázslatos helynek a történelméből.

A szerencsések arra vállalkoztak, hogy átlépjék itt a 400 km/óra sebességet, méghozzá napjaink egyik leginnovatívabb, és egyben legbonyolultabb szupersportautójával, a Bugatti Chiron Super Sporttal. A kihívást annak idején Ferdinand Porsche unokája, a Volkswagen-csoport egykori legendás vezére keltette életre, aki azzal bízta meg a mérnökeit, hogy készítsenek egy olyan sportautót, amely

napközben 400 km/órával száguld, este pedig kényelmesen elviszi az operába.

Sebesség, luxus, elegancia

Az 1001 lóerős Veyron bemutatása óta a Bugatti legendás neve ismét egyet jelent a sebesség, a luxus és az elegancia páratlan ötvözetével, és ezt az élményt a márka vásárlói a lehető legközvetlenebb módon fogják megtapasztalni a Space Floridában. A résztvevők életükben először, és talán utoljára teljesen biztonságos körülmények közt próbálhatják ki azt a sebességet, amelyet nem is minden Bugatti-tulajdonos élhetett meg a szupersportautójában.

Nem is olyan régen a 400 km/óra eléréséhez a legjobb autóversenyzőkre, hónapokig tartó gondos felkészülésre és a lehető legkedvezőbb körülményekre volt szükség. Sokáig egyetlen sorozatgyártású autó sem tudta megközelíteni ezt a sebességet, még csak egy pillanatra sem. A Bugatti nagy gonddal megtervezett szupersportautója azonban lehetővé tette ennek elérését, igaz, még a sebességkorlát nélküli német autópályán sem könnyű kipróbálni.

Fizikai és mentális megterhelések

A sebességpróba előtt persze minden résztvevőnek át kell esnie egy konzultáción a Bugatti instruktoraival, hogy felkészüljenek azokra a fizikai és mentális megterhelésekre, amelyeken keresztül kell majd menniük. 400 km/óránál másodpercenként 1,25 futballpálya hosszát teszik meg, testük 1G-nél nagyobb nehézségi erőt fog átélni teljes gázadáskor, a szemük pedig nehezen találja majd meg a fékezésre figyelmeztető jelzéseket a kifutópálya szélén.

A motorsportból érkezett instruktorok azonban értékes tanácsokat adnak a koncentráció megőrzéséhez, és ahhoz a szokatlan érzéshez,

amikor a Chiron a hangsebesség közel egyharmadával száguld.

A sofőrök ezt követően megtették az első tesztköröket, de a Bugattik különleges Top Speed kulcsát ekkor még nem fordíthatták el. Ez a második, biztonsági indítókulcs a futóművet és a hátsó szárnyat is leengedi a nagyobb végsebeség eléréséhez.

Top Speed módban a Chiron Super Sport aerodinamikája is készen áll arra, hogy a Bugatti elérje a páratlan végsebességét. Az első pilóta bal lába a féken, a jobb lába pedig padlóig nyomja a gázpedált, miközben a négy turbós, 16 hengeres, 1600 lóerős motor megtalálja a tökéletes rajthoz szükséges fordulatszámot. A fékpedál felengedése után elemi erővel tör előre a Chiron, a vezető rendesen kapaszkodik a kormánykerékbe, miközben a négy hatalmas gumiabroncs átadja az autó bámulatos erejét az aszfaltra.

Hetedik fokozat 403 km/óránál

A hétfokozatú sebességváltó villámgyorsan váltja a fokozatokat, és mindössze 11 másodperccel a rajt után a Chiron Super Sport már 300 km/órával száguld. A szél egyre jobban süvít a karosszéria körül, miközben a Bugatti áramvonalas formája hasítja a levegőt, a vezetőnek pedig folyamatosan a horizontot kell figyelnie, ahogyan tovább gyorsul. A Chiron hatodik fokozatban lépi át a négyszázas tempót, és csak 403 km/óránál kapcsol hetedik fokozatba.

A sofőr szíve hevesen dobog, a szemei tágra nyíltak, ahogyan rohan el mellette a táj, és közben nem veszi el a gázt.

Bár a Chiron Super Sport ennél nagyobb sebességre is képes, az ötkilométeres kifutópálya gyorsan fogy, ezért ideje működésbe hozni a karbonkerámia fékeket, amelyek a biztonsági övbe préselik a vezetőt. A szél üvöltése, a gumiabroncsok dübörgése és a 16 hengeres motor zaja elhalkul, miközben a sofőrnek a sebességről való felfogása örökre megváltozott.

A résztvevők a nap végén egyetértettek abban, hogy a 400 km/óra feletti sebességhez abszolút bizalomra van szükség az autóban, és egy Bugatti megadja nekik ezt. A Chiron pedig éppen olyan kényelmesnek és agilisnak bizonyult négyszáznál, mint 200 km/óránál, amit bizonyára gyakrabban tapasztalnak meg a tulajdonosok. A Space Florida kifutópályáján egy életre szóló emlékkel – és az elért sebességgel díszített bukósisakkal – lettek gazdagabbak, és ez csak tovább erősítette a márka iránti rajongásukat.

Ez is érdekelhet:

száguldás | bugatti chiron | bugatti | nagy sztori | űrközpont

FOLYTASD EZZEL

Ráleltünk Budapest és a BMW legszorosabb párhuzamára

Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Rendeld meg a Roadster magazin 13. számát!

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram