Ez a harmincperces cideres csirke az őszi vacsorák sztárja

A csirkecomb rendkívül ízletes, könnyen és gyorsan elkészíthető alapanyag, aminek nagyon jól áll az ősz minden szezonális zöldsége és gyümölcse, de ha ciderrel öntjük nyakon, a végeredmény tényleg felejthetetlen lesz.

Hozzávalók:

  • 6 db csirkecomb
  • 1 üveg cider
  • 1 nagy édesburgonya meghámozva és kockára vágva
  • 2 alma felszeletelve
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1 evőkanál apróra vágott friss rozmaring
  • 2 teáskanál méz
  • 1 evőkanál mustár
  • 1 evőkanál vaj
  • 3 ág rozmaring
  • só, bors

Elkészítése:

  1. A sütőt előmelegítjük 180 Celius-fokra. Egy közepes tálba tesszük az előkészített burgonyát, almát és az apróra vágott rozmaringot, majd sóval és borssal ízesítjük. Meglocsoljuk egy evőkanál olívaolajjal, és összekeverjük.
  2. Egy serpenyőben felhevítünk egy evőkanál olajat, rátesszük a csirkecombot a bőrös felével lefelé, és 2 perc alatt kissé megpirítjuk, majd kiszedjük a húst egy tálra.
  3. Ugyanabba a serpenyőbe beleöntjük a cidert, a mézet és a mustárt. Felforraljuk és kissé leredukáljuk, végül belekeverjük a vajat is. Visszatesszük a csirkét a serpenyőbe, köré halmozzuk az édesburgonyát és az almát, majd betesszük a sütőbe.
  4. Nagyjából 20 percig sütjük, frissen fogyasztjuk.

Tökéletes desszert lehet a cideres mázas csirkecomb után egy szintén őszi ízvilágú pite, amit készíthetünk almával, sütőtökkel vagy szilvával is.

(Forrás: Delish, fotó: Getty Images)

cider | recept | csirkecomb | elronthatatlan recept | könnyű recept

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom