A londoni luxusszálloda, a Claridge’s bejelentette: az idei karácsonyfájukat a Louis Vuitton tervezi.
A Claridge’s hotel mindig is a londoni luxus alappillérének számított, így nem meglepő, hogy karácsonyfájukat a világ leghíresebb divatházára bízták. A szálloda hagyományosan advent kezdetekor mutatja be ünnepi díszbe öltözött fáját, az eseményt pedig ezúttal november 23-án tartják majd a hotel látványos halljában.
A szálloda – amely egykoron a brit királyi család téli rezidenciájaként is funkcionált – vezérigazgatója, Paul Jackson szerint hatalmas megtiszteltetés, hogy a karácsonyfát a legendás divatház tervezi. Úgy véli,
a Louis Vuitton világával ötvözve meg tudják majd koronázni az év amúgy is legvarázslatosabb időszakát.
2022-ben egy meseszép, üveg karácsonyfát tervezett a hotel előterébe a Jimmy Choo, aminek tetején egy varázslatos rózsaszín üvegszalag díszelgett.
Nem ez az első alkalom, hogy a Claridge’s és a Louis Vuitton útjai keresztezik egymást. Mindkettőt ugyanabban az évben, 1854-ben alapították, ráadásul az első brit Louis Vuitton üzletet is a hotel épületétől egy kőhajításnyira nyitották meg. Mindkét márka Európa-szerte ismert örökségéről.
(Forrás: Elite Traveler, fotók: Claridge’s)
karácsony | claridge's | london | louis vuitton | karácsonyfaIlyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja
Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!