Ilyen a soul, a gospel, a dzsessz és az R&B fúziója – Cory Henry a Liszt Ünnepen

A világszerte ismert és elismert énekes, zeneszerző, producer, Cory Henry szeptemberben dobta piacra új szólólemezét, a Best of Me-t, amit a Liszt Ünnepnek köszönhetően Budapestre is elhoz. A csodagyerekből lett zseniális művészt lehetetlen beskatulyázni egyetlen zenei stílusba, magával ragadó, frenetikus hangzásvilága pedig mindenkit megbabonáz. De ki is ez a hihetetlenül tehetséges, sokoldalú zenész, akiért a legnagyobb előadók versengenek? Ennek jártunk utána.

Cory Henry csupán harmincnégy éves, mégis meghódította már a fél világot dalszerzőként, zongoristaként, orgonaművészként és zenei producerként is. Életében számos fontos mérföldkő található, ahhoz, pedig, hogy igazán különleges, már gyermekkorában sem volt kétség. Igazi csodagyereknek számított, hiszen már kétévesen zongorázott és orgonán játszott. Zsenialitása nemcsak, hogy korán megmutatkozott, hanem azonnal szárnyra is kapott. Még ötéves sem volt, amikor már Henry mesternek becézték, egy évvel később pedig már az Apolló Színházban volt előadása.

Zenei karrierjének kezdetét a Snarky Puppynak köszönheti, de az elmúlt másfél évtizedben olyan mainstream művészekkel turnézhatott együtt, mint Bruce Springsteen, The Roots, valamint gospel legnagyobbjaival, köztük Israel Houghtonnal, Donnie McClurkinnel, Kirk Franklinnel és Yolanda Adamsszel is közösen alkotott. Nem túlzás azt állítani, hogy amihez hozzáér, abból valamilyen csoda születik, felismerte ezt Quincy Jones is, aki több projektjébe is bevonta.

Henry gyakorlatilag kétévente szintet lépett, alázattal, töretlen lelkesedéssel, mérhetetlen kreativitással és a zene iránti rajongással haladt előre. A First Steps című albumával a zenei listák élén landolt, a Top Jazz Albumok közé került, a második lemeze pedig a gospel rangsorokat is meghódította. 2018-ban már szólózenészként, független projektekkel örvendeztette meg a rajongóit, miután véglegesen búcsút intett a Snarky Puppynak.

Nem is dönthetett volna jobban, hiszen karrierje ezt követően tényleg fénysebességre kapcsolt. Tanított a Brown Egyetemen, íróként és előadóként is sikert sikerre halmozott. Még az sem állíthatta meg, hogy 2020-as Lenny Kravitzcel tervezett közös, világ körüli turnéját a pandémia miatt törölték, sőt, ebből is a legjobbat hozta ki. Befelé fordult, elcsendesedett, és felvette a Something to Say című dalát, amelyben társadalmi kérdéseket is feszegetett.

Azt akarta, hogy a zenéje előmozdítsa a változásokat, és ezer szállal kapcsolódjon az utcákon, az otthonokban, az emberekben zajló eseményekhez.

Azt mondja, ahhoz, hogy alkotni tudjon, a lelkének jó helyen kell lennie. Mostanában valószínűleg megtalálhatta azt, ahonnan a legtöbb ihletet tudja meríteni, ugyanis ismét szárnyal. Együttműködött Kanye Westtel a Donda című albumán, Michelle Williamsszel adta elő az Egyesült Államok himnuszát az amerikai fociszezon nyitóeseményén, majd bemutatta a Best of Me című albumát is, amelyet Magyarországra is elhoz.

Cory Henry művészetének a titka a nyitottsága. Azt vallja:

a zene egy olyan univerzális nyelv, amit mindannyian megérthetünk.

Csodálattal, rajongással és őszinte érdeklődéssel tekint a világ minden tájáról érkező előadókra, akikben a zene ereje egyesülni tud, hogy aztán a legkülönbözőbb formában és művészi szinten adják vissza a közönség számára.

A Best of Me című albumát kortársai inspirálták, akiket zenei hősöknek nevez, és akiknek művészeti utazását, ezt a különleges gospel-R&B-soul-blues-dzsessz fúziót köszönheti. Stevie Wonder, Marvin Gaye, Donny Hathaway, P-Funk és James Brown is megjelenik dalaiban. Mindezt élőben meghallgatni, megérezni Cory Henry varázslatos színpadi jelenlétét egészen különleges zenei élménynek ígérkezik október 21-én a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében.

(Fotók: Facebook.com/coryhenrytfa)

soul | liszt ünnep | blues | gospel | kultúra

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom