Ezekben az országokban nem találkoztak még a koronavírus-járvánnyal

A koronavírus a világ minden szegletében elterjedt már – de még mindig van néhány olyan hely, amely két év elteltével is Covid-mentes maradt.

Hivatalosan még mindig öt szuverén állam állítja, hogy nincs és nem is volt vírusfertőzéses esete, bár Észak-Korea és Türkmenisztán közleményeit bizonyos okok miatt komoly kétségek övezik.

Így már csak Nauru, Tuvalu és Mikronézia marad – azaz három apró szigetország a Csendes-óceán közepén, Ausztráliától északkeletre. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint további szigetek is Covid-mentesnek számítanak, egészen pontosan Niue, Tokelau, Szent Ilona, a Cook-szigetek és a Pitcairn-szigetek.

A szigorú határzár mellett leginkább a hatalmas távolságnak köszönhető, hogy ezek a helyek gyakorlatilag megúszták a járványt. Ennek ellenére akadtak riadalmak.

2021 januárjában egy Mikronéziába látogató hajó legénységének egyik tagja produkált pozitív koronavírus-tesztet, de szerencsére végül bebizonyosodott, hogy ez "csak" egy történelmi eset volt. Tavaly novemberben Tuvalun is megijedtek páran, amikor egy onnan érkező utazónak Új-Zélandon leszállva pozitív lett a tesztje – később kiderült, hogy hamis eredményről van szó.

A Csendes-óceánon fekvő független szigetországnak, Kiribatinak is sikerült Covid-mentesnek maradnia a világjárvány ideje alatt, úgyhogy idén január 10-én tíz hónap után először ismét megnyitotta határait.

Az újranyitást követően elsőként a Fidzsi-szigetekről érkező  Fiji Airways egyik járata szállt le a fővárosban, South Tarawán még január 14-én. Az érkezéskor elvégzett vizsgálatok azonban kimutatták, hogy a fedélzeten tartózkodó ötvennégy ember közül negyvenhatan Covid-19 vírussal fertőzöttek. Az utasokat karanténba zárták, de nem sokkal később a karanténlétesítmény egyik biztonsági őre és a helyi lakosság két tagja is pozitív lett, ami arra késztette Kiribati vezetőit, hogy négynapos teljes zárlatot rendeljenek el.

(Forrás: Independent, fotók: Getty Images)

ország | csendes-óceán | sziget | covid-mentes | koronavírus

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom