Ettől az életkortól kellene fizetniük a gyerekeknek a családi vakáció költségeit

Míg gyermekkorban nincs más dolgunk, minthogy együnk, igyunk és egész nap játsszunk a medencében, addig felnőttként már spórolnunk kell ugyanezért a családi nyaralásért.

De valójában mikortól kell az embereknek fizetniük a saját utazásuk költségeit? A Bankrate felmérése szerint a többség úgy gondolja, hogy 20 éves kor fölött.

A függetlenség felé vezető út megváltozott az elmúlt években, mivel a helikopter nevelés – azaz, amikor olyan gyermeket nevelnek a szülők, aki gyakorlatilag nélkülük életképtelen – és az elhúzódó oktatás

társfüggő pénzügyi kapcsolatokat hoz létre a szülők és a gyerekek között

– írja felmérésében Bankrate.

Sőt, az új felmérésből az is kiderült, hogy az amerikaiak fele feláldozta vagy feláldozza saját nyugdíj-megtakarítását annak érdekében, hogy anyagilag segítse felnőtt gyermekeit.

A YouGov által végzett felmérés 2553 felnőttet kérdezett a pénzügyekről, köztük 890-en voltak azok, akiknek legalább egy 18 éves, vagy annál idősebb gyermeke van. A kutatásban olyan kérdésekre kellett válaszolniuk, hogy a gyerekek mikor kezdjék el fizetni a mobiltelefonszámlájukat, a lakbért, a hitelkártya számlákat és az utazással kapcsolatos költségeket.

A válaszadók egyértelműen a 20. születésnapot jelölték meg vízválasztónak.

Tehát mit tehetnek a szülők, hogy felállítsák ezeket az egészséges határokat, és megkérjék a gyerekeiket, hogy fizessék ki a saját repülőjegyük és szállodai szobájuk árát?

Dr. Laura Dabney pszichiáter szerint a szülőknek őszintének kell lenniük ebben a témában és kompromisszumokat kell kötniük a gyerekükkel közösen. El kell fogadni mindkét oldal kívánságát és szükségletét, és olyan stratégiát kell kidolgozni, ami mindenki számára megfelelő és nem vált ki haragot vagy sértődést.

(Forrás: Travel + Leisure, fotók: Getty Images)

családi nyaralás | vakáció | nyaralás | költségek

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom