Close
A Covid óta mindenki ezt keresi: sokszor többet ér a lakásunk, ha ezzel az egy dologgal rendelkezik

A Covid óta mindenki ezt keresi: sokszor többet ér a lakásunk, ha ezzel az egy dologgal rendelkezik

Egy új felmérés megmutatta, mennyire megváltoztak a koronavírus és a lezárások miatti lakásigényeink. Szerintünk meg is tudod tippelni, mi az, amit egy lakásban a karanténok óta elképesztően felértékeltünk.

Az erkélyes társasházi lakások látványosan felértékelődtek a koronavírus-járvány hatására. Többen érdeklődnek irántuk és drágábbak is, mint az erkély nélküli ingatlanok – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely több mint 130 ezer hirdetés vizsgálatán alapul.

Bár a járvány már enyhülni látszik, a hatásai tartósnak látszanak. A pandémia során a kertes házak iránti kereslet jelentősen nőtt és az erkélyes társasházi lakások elképesztően népszerűbbek lettek a korábbi időszakhoz képest. A járvány előtt 2016-2019-ig ezer erkély nélküli hirdetésre még több érdeklődés érkezett, mint ugyanennyi erkélyesre. A covid viszont fordulatot hozott az országos keresletben; 2020-ban hét százalékkal nagyobb volt az érdeklődés az erkéllyel rendelkező lakásokra, 2021-ben pedig öt százalékos fölényben voltak.

Leegyszerűsítve az látható, hogy a pandémia előtti időszakban mellékes szempont volt és egyfajta extraként tekintettek az erkélyre a vevők. Azaz a hasonló méretű, beosztású, azonos helyen és egyforma áron kínált lakások esetében inkább az erkélyest választották a vevők. Ma viszont már a többi paramétertől függetlenül is kifejezetten többen keresik ezeket.

Az ingatlan.com adatai szerint az erkélyes lakások népszerűsége leginkább a budapesti ingatlanok áraiban mutatkozik meg.

Budapesten az eladásra kínálat erkélyes társasházi lakások átlagos négyzetméterára 2022-ben 901 ezer forintot tett ki, míg az erkély nélkülieket 879 ezer forintért hirdették a tulajdonosok. Azaz 2,5 százalékos az árkülönbség. Ugyanakkor előbbiek 15,3 százalékkal drágultak egy év alatt, utóbbiaknál 12 százalékos áremelkedés ment végbe.

A megyei jogú városok piacán más a helyzet, mivel ott az erkélyes lakások picit olcsóbbak. Az átlagos négyzetméteráruk 527 ezer forint volt, ezzel szemben az erkély nélküliek 535 ezer forintos átlagárra szerepeltek a kínálati piacon. Persze az országon belül tekintélyes különbségek vannak: a veszprémi és debreceni erkélyeseknél 745 ezer, illetve 662 ezer, szegedi társaiknál 583 ezer forint a négyzetméterár, miközben Szekszárdon 400 ezer forint alatti összegről van szó, Salgótarjánban pedig 232 ezerről.

Az ingatlan.com szakértői szerint a Budapesten kívüli nagyvárosok esetében azért sem kell többet fizetni az erkélyes lakásokért, mert a zöldebb környezetre vágyók ott nagyobb arányban és olcsóbban találnak kertes házakat a kínálatban.

(Fotók: Unsplash)

 

körkép | eladás | magyar | lakás | erkély

FOLYTASD EZZEL

A világ egyik legrangosabb építészeti fődíját nyerte el a Magyar Zene Háza

Megtaláltuk az üzletet, ahol életed kanapéját tervezheted meg megengedhető áron

Rendeld meg a Roadster magazin 10. számát!
Izgalmas, színes és gazdag. Ha három szóval kellene jellemeznünk legújabb, jubileumi kiadásunkat, akkor ezeket a szavakat választanánk. Miért mondjuk ezt? Mert megjártuk Kappadókiát, Valenciát és Kelet-Tirolt. Találkoztunk a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áronnal, a világ egyik legérdekesebb újságírójával, Malcolm Gladwell-lel, a provokatív, magyar származású fotóssal, Pol Kuruczzal, plusz összehoztunk az eddigi legvidámabb borítónkat, amivel Budapestet ünnepeljük. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Megnézem, mert érdekel!
Instagram