Drámai helyzetben a turizmus

Még soha nem volt ilyen helyzetben a világ turizmusa, mint most a koronavírus-járvány miatt.

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója egy csütörtöki háttérbeszélgetésen elmondta:

Európába nyolcvankilenc százalékkal kevesebb repülő érkezett más kontinensről, mint egy évvel korábban ilyenkor, húsvétra az európai turizmus nyolcvanöt százalékkal fog visszaesni.

A kormány várakozása szerint a vírus júniusban tetőzhet Magyarországon, a helyzet rendkívül gyorsan változik – mondta, és példaként említette, hogy az MTÜ-höz tartozó Mahart Passnave-nál a szerdai harminckét kikötői lemondás után mára mindent lemondtak, szállodahajó április végéig nem fog érkezni Budapestre.

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adataiból az látszik, hogy napról napra nő a visszamondások száma, a márciustól induló három tavaszi hónapra összesítve a külföldi vendégektől érkezett közel 163 ezer foglalás huszonnégy százalékát mondták le.

A top tíz küldőpiac közül a legnagyobbnak számító Németország esetében 14,9 százalékos a tavaszi lemondási arány. Magas a tervezett utak lemondási aránya Izraelből (43,2 százalék), Olaszországból (43,2 százalék) és Romániából (27,9 százalék). A belföldi foglalások közül a külföldiekhez képest arányaiban kevesebbet, 14,9 százalékot mondtak le.

Budapesten a foglalások visszamondásának aránya Kína (57 százalék) és Izrael esetében (44 százalék) a legmagasabb. A visszaesés vidéken nem ilyen mértékű, a húsvéti foglalások megmaradtak, tíz-tizenöt százalékos a lemondások aránya. A nyári szezon a reményeik szerint megmenthető – mondta a vezérigazgató.

Ez is érdekelhet:

Az Egyesült Államok harminc napra felfüggeszt majdnem minden beutazást Európából

A tiltás nem érinti az Egyesült Királyságból érkező utasokat.

(Forrás: MTI, fotók: Unsplash)

turizmus | drámai | járvány | utazás | helyzet

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom