Káprázatosan szép magyar projekt mutatja meg, milyenek a jövő élhető otthonai

A Duna Terasz Grandeban minden benne van, amit a tökéletes otthontól elvárunk. Sőt, még egy kicsivel több is. Elmondjuk, miért.

A nagyvárosi lét örök, feloldhatatlannak tűnő paradoxona, hogy pontosan azt imádjuk benne, amiért nagyon sokszor elmenekülnénk belőle. Rajongunk a nyüzsgéséért, a dinamikájáért, hogy minden egy karnyújtásnyira van a szórakozástól a kultúrán át a gasztronómiáig – aztán egy idő után mégis besokallunk épp ettől a sokaságtól; hogy nehéz csöndet találni a belváros zajában, meghallani a gondolatainkat a tömegben, lelassulni a nagy sodrás közepén. Ismerős a dolog? Nekünk nagyon és éppen ezért imádjuk az olyan projekteket, mint a Duna Terasz Grande, mert elegáns, fenntartható, élhető, gyönyörű, okos választ ad a fenti dilemmára – és még sokkal többet is tesz.

A projekt fejlesztője a D&B Ingatlanfejlesztő-Csoport

Verhetetlen miliő

A Duna Terasz Grande elsőre legszembetűnőbb pozitívuma az elhelyezkedése: a XIII. kerületben épül, méghozzá a Vizafogón belül a Foka-öböl közvetlen környékén.

Már ez a környezet önmagában főnyeremény: csak pár lépés a folyó, ahol esti duna-parti sétákat tehetünk a sétányon – ez a szabadságérzés viszont nem jár a túl messzire költözés áldozatával: nyugodt vízparti csoda, mindösszesen tíz percre a belvárostól.

A jövődnek épülő otthon

Az elhelyezkedés tízpontos, de természetesen nem a Dunában laknánk, hanem egy lakásban, a Duna Terasz Grande pedig nagyon sok szempontból kivételesen példaértékű ebben is. A projekt generálkivitelezője, a KÉSZ Csoport építőipari vállalat reprezentatív felméréséből kiderült, hogy a lakosság csupán 21 százaléka szerint foglalkozik fenntarthatósági kérdésekkel az építőipar. Erre kíván rácáfolni a lokáció egyik kiemelt beruházása, a Duna Terasz Grande, aminek a fejlesztése jelenleg is zajlik. A 790 lakásos lakóingatlan-beruházás méretét tekintve is kiemelkedő.

A Duna Terasz Grande két épületének tervezésén elismert építészeti irodák dolgoztak: a Vadász Építész Stúdió és az Óbuda Építész Stúdió. A tervezés során az épített környezetre, a vízközeliségre is nagy figyelmet fordítottak a stúdiók, valamint törekedtek a modern, letisztult, minőségi építészet megvalósulására az időtálló megoldások jegyében.

Ez a szempont jól illeszkedik abba a koncepcióba, amit a Foka-öböl képvisel: fenntartható és zöld élettér a lakók és az oda látogatók számára.

A Duna Terasz Grande az építészeti mellett a fenntarthatósági szempontokat is figyelembe veszi. A zéró-emissziós épületek hőtechnikai rendszere a távfűtés megújuló energiaforrásait használja, valamint az alacsony szintű energiafelhasználást támogató, hőszivattyús rendszerre épül. A beruházás tervezésekor kiemelt szerepet kaptak a tájépítészeti szempontok: a projekt különlegessége, hogy tájépítész szakember alakította ki mindkét épület, valamint az épületeket összekötő felületek biodiverzitását is.

Zöld, stílusos, élhető

A fenntarthatóság jegyében a lakásokhoz tartozó kertek esetében az elválasztó sövénynövényzettel határolt gyepfelületek kialakítása volt a cél, amelyek összesen közel hatezer négyzetméternyi zöldfelületet jelentenek a Duna Terasz Grande két épületében. A közösségi területekben pedig finoman szólva nincs hiány: a játszótérrel felszerelt belső kertek, a közösségi jóga-, napozó- és grillterasz is a közösségépítést szolgálja, szerintünk tökéletes módon, ugyanis megválaszthatjuk, hogy szeretnénk-e másokkal időt tölteni vagy inkább magunk lennénk, amire a belvárosban nagyon nincs lehetőségünk.

Ezeket a tereket nem mellesleg nagy növényfelület és növénygazdagság jellemzi, amely nemcsak fenntartható, hanem elképesztően látványos is. A szilárd burkolt felületek minimálisak, helyüket vízáteresztő burkolat, vagy azon játszóegység, illetve növényzet váltja fel; a közösségi zöldfelületek mérete meghaladja a hatezer négyzetmétert.

Az alapoktól a te stílusodra szabva

Egy lakóprojekt kivitelezésének elején a beruházó nagy odafigyeléssel választja ki a lakások hideg és melegburkolati szortimentjét, melynél a stílusok sokszínűsége lényeges szempont.

Az esztétikai értéken túl azonban az első osztályú minőség és a tartósság elengedhetetlen elvárás a lakóparki befejező anyagokkal szemben, hiszen fontos, hogy a lakók több évtizeden keresztül élvezhessék új otthonuk kényelmét.

A Duna Terasz Grandeban pedig a legeslegjobb az, hogy nem egy külföldi álomprojekt, hanem nagyon is itt van és elérhető: a legkisebb, harminc négyzetméteres lakásoktól a száz négyzetméter fölötti terekig megvásárolhatóak a tervezetten 2023-ban átadott épületekben az otthonok. Ha neked is annyira megtetszett ez a gyönyörű projekt mint nekünk, akkor itt tudod megnézni a kínálatot. Szerintünk nagyon példaértékű projekt, még nagyon sok ilyet kérnénk Budapestre!

grillezés | álom | xiii kerület | duna | nagy sztori

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom