Close
Ebben az erdei írólakban minden nap homlokon csókol a múzsa

Ebben az erdei írólakban minden nap homlokon csókol a múzsa

Mire gondolt a költő? – kérdezik sokszor az irodalomtanárok. Szerintünk pont erre gondolt a költő.

A modern világtól távol, fákkal és versekkel körülölelve épült meg ez az apró ház, hogy gyönyörű költemények szülessenek benne. Eric J. Smith New York-i építész tervezte meg ezt a kő, tölgy és üveg hármasából létrejött erdei íróstúdiót Connecticutban. A házikó Greenwich város közelében épült, méghozzá egy nyugállományba vonult bankár, John Barr számára. Barr már nagyon régóta a chicagói Poetry Foundation elnöke, ő maga is költő, számos verseskötete jelent meg.

Az írólakot Barr és feleségének otthonától jóval távolabb építették: a cél az volt, hogy a férfi teljes nyugalomban, a modern világtól eltávolodva tudjon írni, olvasni és inspirálódni a fák között. Emellett szintén fontos volt, hogy a házikóban Barr ezerhétszáz kötetből álló verseskötet-kollekciója is elférjen.

A négyszögletes épület hatvan négyzetméteres, és részben konzolos tartóelemeken nyugszik egy sziklás domboldalon, mely egy keskeny, szakadékszerű völgyre tekint. A ház építőanyagaként használt, szabálytalan szikladarabok így a tájra is reflektálnak, valamint enyhén emlékeztetnek a régi angol kőfalas házakra is. Az építészek külön ügyeltek a házépítés során, hogy lehetőleg semmilyen vagy a legkevesebb kárt okozzák a természetben: például az építkezés alatt elmozgatott bouldersziklákat utána vissza is tették eredeti helyükre.

A meditatív környezetet így nemcsak a táj, hanem az épület is adja: a gyönyörűen kidolgozott külső és belső részletek, az enteriőr és a kiváló asztalosmunkával készült bútorok is erősítik az erdőhöz és a természethez való kötődést.

A bejárat üvegajtaját edzett tölgypanel védi, amelyen átlépve tölgyből készült polcok fogadnak, majd pedig egy csendes, üvegfalú szoba, ahol várhatja a múzsa csókját a bankárból lett költő. A szobában alig akad néhány bútor, a levegős helyiség vintázs bútorait pedig egy kaliforniai asztalos, bizonyos Sam Maloof készítette. Az építész szerint

„szinte lehetetetlen, hogy az ember ne érezzen egyfajta nagyon mély békét, mikor ott ül egy egyszerű asztalnál, és kitekint egy öt méter hosszú üvegablakon át az erdőre.”

Az írószobán túl egy teakonyha kapott helyet: kis hűtő, kávégép, mosdótál és egy apró mellékhelyiség. A házikóból falépcső visz fel egy tetőteraszra, ahol a szabadban is folytatódhat a gondolkodás, meditálás és verselés. Ha pedig a költő letenné tollát, hogy nyugodjék, a lépcső alól kihúzhat egy pihenőágyat is. Mi személy szerint kevés inspirálóbb helyet tudunk elképzelni az elvonulásra: minden részlete magával ragadóan szép.

(Fotók: Durston Saylor)

íróstúdió | stúdió | házikó | dizájn | erdő

FOLYTASD EZZEL

Neogótikus toronyból lett elképesztő lakóépület az ikonikus Tribune Tower

Így néz ki Frank Sinatra egykori otthona

Rendeld meg a Roadster magazin 10. számát!

Izgalmas, színes és gazdag. Ha három szóval kellene jellemeznünk legújabb, jubileumi kiadásunkat, akkor ezeket a szavakat választanánk. Miért mondjuk ezt? Mert megjártuk Kappadókiát, Valenciát és Kelet-Tirolt. Találkoztunk a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áronnal, a világ egyik legérdekesebb újságírójával, Malcolm Gladwell-lel, a provokatív, magyar származású fotóssal, Pol Kuruczzal, plusz összehoztunk az eddigi legvidámabb borítónkat, amivel Budapestet ünnepeljük. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram