A férfiak kiadásai több éghajlatkárosító kibocsátással járnak együtt

Túl sokat esznek és nyaralnak.

A férfiak kiadásai tizenhat százalékkal több éghajlatkárosító kibocsátással járnak együtt, mint a nőké, annak ellenére, hogy a két nem csaknem ugyanannyit költ – derült ki egy svéd tanulmányból.

A szakemberek szerint a klímakárosító emisszió tekintetében eddig csupán kevés tanulmány foglalkozott a nemek közötti különbségekkel, noha ezeket számításba kellene venni az éghajlatváltozás elleni harcban – olvasható a The Guardian című brit napilap online kiadásában.

A kutatók Svédországban élő egyedülálló férfiak és nők kiadásait vetették össze. Megállapították, hogy mindkét nemnél az ennivaló és a nyaralás teszi ki az összkibocsátás több mint felét. Ezen belül is a nyaralás számlájára írható az emisszió nagyjából egyharmada a férfiaknál és a nőknél egyaránt.

A szakemberek szerint a hús- és tejtermékek lecserélése növény alapú ételekre, valamint a repülős és autós helyett a vonatos nyaralásokra való átállás negyven százalékkal csökkenti az emberek éghajlatkárosító kibocsátását.

"Úgy gondoljuk, hogy fontos számításba venni a férfiak és a nők közötti különbségeket az irányelvek meghatározásakor" – mondta Annika Carlsson Kanyama, a svédországi Ecoloop kutatóvállalat munkatársa, aki a tanulmány vezetője volt.

Hozzátette: "A férfiak és a nők kiadásai nagyon sablonosak: utóbbiak többet költenek lakásdekorációra, egészségre és ruhákra, míg a férfiak többet költenek autó-üzemanyagra, étteremre, alkoholra és dohánytermékekre".

A Journal for Industrial Ecology című folyóiratban publikált tanulmány nem vette számításba a munkához használt autókba, például taxikba töltött üzemanyagot.

Korábbi kutatások azt mutatták, hogy az egyautós családokban a férfiak jóval gyakrabban használják munkába járáshoz az autót, míg a nők nagyobb valószínűséggel tömegközlekednek. A kutatók szerint a személyes kibocsátás csökkentését szolgáló étrend- és nyaralásbeli változtatások nem járnak együtt többletkiadásokkal, például nem kell elektromos autót vásárolni. "Ezek természetesen jelentős változtatások, de az embernek legalább nem kell új munkát találnia, vagy kölcsönt felvennie a bankban. Tehát ezek itt és most megvalósítható dolgok. Ugyanannyi pénzből gazdálkodik az ember, csak más dolgokat vásárol belőle" – magyarázta Kanyama.

Egy 2017-es tanulmány szerint egyéni szinten azzal járulhatnak hozzá az emberek a legjobban az éghajlatváltozás elleni harchoz, nem használnak autót és kerülik a repülést. A mostani tanulmányban felhasznált adatok ugyan 2012-ből származnak – ezek az utolsó legfrissebb elérhető adatok –, Kanyama szerint azonban nem valószínű, hogy mostanra annyira megváltoztak volna a mutatók, hogy az befolyásolná az elemzésük konklúzióját.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)

nyaralás | utazás | férfiak | étkezés | kibocsátás | nők

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Kulisszák mögött: megnéztük hogy készülnek a prémium bútorok
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom