Egy darabka hollywoodi történelem Marlon "A Keresztapa" Brando egykori Rolexe

Hamarosan elárverezik ezt a különlegesen értékes időmérőt, amelyet A Keresztapa című klasszikusban nyújtott alakításáért kapott a színészlegenda.

A szóban forgó Rolex tehát azok után került Marlon Brando birtokába, miután 1973-ban elnyerte a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat Vito Corleone megszemélyesítéséért Francis Ford Coppola epikus remekművében.

Ennek megfelelően az óra hátlapján egy Vito's felirat, valamint a színész monogramja olvasható.

A meglehetősen jó állapotban lévő Rolex Datejust rozsdamentes acélból készült, 31 milliméteres tokkal és fekete bőrszíjjal rendelkezik.

Ezt a ritkaságot a színész nem tartotta meg magának, 1976-ban odaajándékozta egy amerikai jelmeztervezőnek, Patricia Norrisnak, akivel jó barátságba került. Az óra jelenlegi tulajdonosa Norris 2015-ös halálát követően vásárolta meg magának, most azonban túladna rajta. Ha érdekelnek az árverés részletei, erre tessék tovább.

Ez is érdekelhet:

Jubileumi aranyórával készült az Apollo-11 küldetés 50. évfordulójára az Omega

Ötven évvel ezelőtt, 1969-ben teljesült az Apollo-program fő célkitűzése, vagyis a sikeres holdra szállás. Most ennek alkalmából rukkolt elő limitált szériás órakülönlegességgel a svájci luxusóra-készítő vállalat.

(Képek: GWS Auctions)

datejust | színész | Rolex | árverés | marlon brando

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom