Egy művészpár ötszáz dollárból és régi ablakokból épített erdei kabint

Egy romantikus elgondolás volt, amit közös erővel és sok kreativitással életre keltettek. Pár hónap alatt született meg az a meglepő és nagyon egyedi erdei ház, amit egy művészpár álmodott meg és kivitelezett is. Volt, hogy életvitelszerűen lakták, de mára visszatértek a városi léthez, a házat pedig kikapcsolódásra használják. 

Lányregényekbe illő történet ez: Lilah és Nick egy kora őszi napon Nyugat-Virginia egyik erdei részénél,a fiú családjának birtokán kempingeztek, amikor együtt kijelentették: egyszer itt fognak élni, egy kis házban, a legtermészetközelibb körülmények között. Nem kellett aztán sok az álom megvalósításához, elég hamar belekezdtek az építkezésbe.

Ahelyett azonban, hogy egy modern épületet, netán a bevált A tetős faházacskát húzták volna fel, egy régi pajta faanyagából és megannyi összegyűjtött fakeretes ablakból alakították ki a közmű nélküli, romantikus, tulajdonképpen full panorámás vityillót.

Kétség nem fér hozzá, hogy a a ház falai magukban hordozzák a történelmet, hiszen mindegyik ablak máshonnan érkezett.

Nick szakmáját tekintve fotós, illetve ács, ezért nagyon ért a faanyag megmunkálásához, párja pedig belsőépítészként dolgozott, vagyis ketten együtt tökéletes kivitelezőknek bizonyultak. Eleinte úgy gondolták, felszámolják városi életüket és teljesen beköltöznek a kabinba, de hamar rá kellett jönniük, hogy a romantikát azért megölhetik a fagyos erdei éjszakák, és inkább a hétvégi ház funkciónál maradtak.

Barátaik sokat erősködtek, hogy az ablakház megérné, ha Airbnb-szállást csináljanak belőle, hiszen a környéken sok ilyen jellegű házat találni, de a pár semmiképp nem szerette volna feladni az eredetiséget, és megfelelni a kényelmi szempontoknak. Így csupa ablakokból álló egyedi építmény magánkézen maradt, és egy kis tó mögött állva várja azokat a hétvégéket, amikor kitárulnak az ablakai.

Ez is érdekelhet:

Megtaláltuk a világ legjobb stresszűzőjét: 72 óra egy erdő mélyi üvegkabinban

A kabinban a polcokon és a világításon kívül csupán egy ágyat helyeztek el.

(Fotók: urbanmilwaukee.com) 

kreatív | cabinporn | hegyvidék | kabin | építészet

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom