Close
Végre egy jó hír: sokkal egyszerűbb lesz beutazni Angliába

Végre egy jó hír: sokkal egyszerűbb lesz beutazni Angliába

Megszűnik a héten a külföldről Angliába utazók indulás előtti koronavírus-tesztelési kötelezettsége, és az érkezés után is elégséges lesz egy gyorsteszt, amelynek eredményét nem kell elkülönítésben megvárni – jelentette be Boris Johnson brit miniszterelnök.

Johnson a londoni alsóházban tartott tájékoztatóján közölte, hogy az új szabályozás pénteken brit idő szerint hajnali 4 órától – közép-európai idő szerint 5 órától – lép érvénybe.

Grant Shapps közlekedési miniszter nem sokkal később, a Twitteren közzétett bejegyzésében ezt úgy pontosította, hogy az indulás előtti tesztkötelezettség szűnik meg pénteken, valamint az az előírás, hogy az angliai érkezés utáni újabb teszt eredményét elkülönítésben kell megvárni.

Shapps tájékoztatása szerint vasárnap – ugyancsak brit idő szerint hajnali 4 órától – szűnik meg az angliai érkezés utáni PCR-teszt elvégzésének kötelme, és attól az időponttól elégséges egy gyorsteszt (lateral flow test) elvégzése is.

A közlekedési miniszter kiemelte, hogy mindez a koronavírus ellen teljes körűen beoltott utazókra, illetve – oltási státustól függetlenül – a 18 éven aluliakra vonatkozik.

Grant Shapps hangsúlyozta azt is, hogy az angliai érkezés utáni gyorsteszt elvégzéséhez nem használható a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) ingyenes tesztelési szolgáltatása, vagyis a gyorsteszteket egészségügyi magánszolgáltatóktól kell megrendelni.

Shapps tájékoztatása szerint ha az angliai érkezés utáni gyorsteszt eredménye pozitív, az érintettnek elkülönítésbe kell vonulnia és PCR-tesztet kell elvégeztetnie, ehhez viszont már használható az NHS ingyenes tesztelési szolgáltatása. A közlekedési miniszter bejelentette azt is, hogy a brit kormány még január vége előtt teljes körűen felülvizsgálja az utazásra vonatkozó intézkedéseket, és stabil szabályozási rendszert léptet életbe a 2022-es esztendő egészére.

A jelenlegi szabályozás – amely a pénteki, illetve a vasárnapi módosítások előtt érkezőkre még érvényes – azt írja elő, hogy az utazóknak az indulás előtt legfeljebb 48 órával PCR- vagy gyorstesztet, az angliai érkezésük utáni második nap végéig PCR-szűrést kell elvégeztetniük, és az érkezés utáni PCR-teszt eredményét elkülönítésben kell megvárniuk.

Belgium pedig január 10-től eltörli a karantént a koronavírus ellen teljesen beoltott, azaz a legalább két oltással rendelkezők esetében akkor is, ha fertőzöttekkel érintkeztek, emellett tíz napról hét napra csökkenti a fertőzöttek karanténkötelezettségét

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)

előtt | karantén | Anglia | indulás | covid

FOLYTASD EZZEL

Elképesztően szép fotó készült hatezer méter magasból a Balaton téli arcáról: ilyennek még sohasem láttuk

Mostanában utaznál Törökországba? Ezeket jó, ha tudod

Rendeld meg a Roadster magazin 10. számát!

Izgalmas, színes és gazdag. Ha három szóval kellene jellemeznünk legújabb, jubileumi kiadásunkat, akkor ezeket a szavakat választanánk. Miért mondjuk ezt? Mert megjártuk Kappadókiát, Valenciát és Kelet-Tirolt. Találkoztunk a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áronnal, a világ egyik legérdekesebb újságírójával, Malcolm Gladwell-lel, a provokatív, magyar származású fotóssal, Pol Kuruczzal, plusz összehoztunk az eddigi legvidámabb borítónkat, amivel Budapestet ünnepeljük. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram