Ezzel a hat életmódbeli változtatással tehetsz a klímaváltozás ellen

Ezt állapította meg egy új tanulmány, amely egyebek mellett az egészséges, főként növényi alapú táplálkozást és az elektronikai cikkek legalább hét évig tartó használatát szorgalmazta.

A három vezető intézmény által készített tanulmány kiemelte, hogy a kormányok és az egyes emberek kis változtatásokkal jelentős hatást érhetnek el a globális károsanyag-kibocsátás csökkentésében.

A The Guardian által hétfőn ismertetett tanulmány szerint hat konkrét kötelezettségvállalás betartása visszafoghatná az elszabadult fogyasztást, amely részben az éghajlati válság okozója.

A Leedsi Egyetem tudósai által végzett, valamint az Arup globális mérnöki cég és a világvárosok C40-es csoportjának szakértői által végzett kutatás szerint a hat vállalás teljesítésével annak a kibocsátáscsökkentésnek a negyedét el lehetne elérni, amellyel a globális felmelegedést 1,5 Celsius-fok alatt lehetne tartani.

A tanulmány hétfői megjelenésével egy új klímamozgalom is útnak indult. Az ugrás (The Jump) elnevezésű mozgalom arról igyekszik minél több embert meggyőzni, hogy vállalja a hat ígéretet.

Tom Bailey, a kampány társalapítója hangsúlyozta: egyszer s mindenkorra véget vetnek ezzel a vitának, hogy az állampolgároknak lehet-e szerepe a bolygó megvédésében. "Nincs időnk rá, hogy megvárjuk, amíg egy csoport lép, minden szereplő minden lépésére szükség van."

A múlt héten az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) az eddigi legborúsabb figyelmeztetésével állt elő, rámutatva, hogy a klímaválság rohamosan gyorsul, és csak kevés esélyünk maradt arra, hogy elkerüljük a legsúlyosabb pusztítást.

Bailey szerint mivel a világ az ökológiai összeomlás szélére jutott, a következő évtizedben működőképes alternatívára van szükség az "egyetemes fogyasztói társadalom" helyett.

"A kutatásból egyértelműen kiderül, hogy a kormányoknak és a magánszektornak kell a legnagyobb szerepet játszania, de az elemzésünkből az is ugyanilyen egyértelmű, hogy az egyes emberek és a közösségek is hatalmas változást érhetnek el" – mutatott rá.

A kampány arra kéri az embereket, hogy egy, három vagy hat hónapra vállalják a következő, hat életmódbeli változtatást:

fogyasszanak zömmel növényi alapú táplálékot, egészséges mennyiségben, pocsékolás nélkül; ne vegyenek évente háromnál több új ruhadarabot; legalább hét évig használják az elektronikai eszközeiket; legfeljebb háromévente egyszer tegyenek rövid és nyolcévente egy hosszú repülőutat; szabaduljanak meg saját motoros járműveiktől, ha tudnak, ha pedig nem, akkor tartsák meg őket hosszabb időre; hajtsanak végre legalább egy nagyobb változtatást, például forduljanak a zöld energia felé, szigeteljék le az otthonukat.

Bailey dolgozta ki a legutóbbi váltasztásokra a brit Munkáspárt számára az energiaágazat szén-dioxid-mentesítésére irányuló tervet. Az elmúlt tizenöt évben Angliában, Amerikában és Kínában dolgozott a zöld energiaágazatban, és véleménye szerint az egyéni változtatások elvezethetnek a közösségi szintű fellépésekhez, ami végső soron hozzájárulhat a rendszerszintű változáshoz.

Bailey szerint bár nem mindenki tudná vállalni az összes pont teljesítését, már az is nagy hatással lehet, ha sokan belevágnak. "Nem a kőkorszakba kell visszatérni, csak meg kell találni az egyensúlyt. A viszonylag gazdag országokban a kevesebb fogyasztás több kreativitást, vidámságot, kapcsolatot jelenthet. Éljünk az örömöknek, ne a dolgoknak" – hangsúlyozta.

A tanulmány a világ vezető városaiban élő emberek fogyasztásának hatását vizsgálta. Az adatok elemzéséből kiderült, hogy a fenti hat lépés huszonöt-huszonhét százalékkal csökkenthetné az üvegházhatású gázok globális kibocsátását.

A tudományos bizonyítékok gyarapodásával egyértelmű, hogy a társadalom minden rétegének cselekednie kell – mutatott rá Ben Smith, az elemzést végző Arup klímaváltozással foglalkozó igazgatója.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)

életmód | hat lépés | fenntarthatóság | váltás | tanulmány

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom