Kiderült, hogy a könyv vagy a film teljesít-e jobban.
Charles Brandt maffiaregényére, a The Irishman címen futó kötetre valószínűleg sosem bukkanunk rá, ha nincs Martin Scorsese és az ő legújabb filmje, amely a könyv alapján készült. Ha bírtad A keresztapa és A sebhelyesarcú című egész estéseket, ezzel a sztorival sem lőhetsz mellé.
Állandó dilemma, hogy amikor egy történetet nemcsak a mozivásznon láthatunk, hanem el is olvashatjuk, melyik opcióval kezdjük. Minden egyes regényadaptációra igaz, hogy teljesen megjósolhatatlan, melyik verzió lesz a sikeresebb: a film vagy az írott változat.
Én még szinte soha nem találkoztam olyan esettel, amikor mindkettő egyforma érzéseket keltett volna bennem, de ezúttal másképp történt.
Mivel Brandt könyve előbb került a kezembe, minthogy az interneten nézhetővé vált volna a filmváltozat, én az olvasással kezdtem, és úgy tettem, mintha csak felkészülnék a forgatókönyv anyagából, hogy aztán majd a filmet nézve percenként bólogathassak, hogy "aha, igen, erre emlékszem, ez pont így volt a könyvben is."
Bár az egész olasz maffiózos világ távol áll tőlem, mégis úgy éreztem, ha már az egyik legismertebb és legjobb filmrendező úgy döntött, filmre viszi a történetet, akkor biztosan érdekes lehet. Egy szép, őszi estén, egy tál spagetti után neki is láttam a több mint félezer oldalas kötetnek.
Mielőtt belevetnénk magunkat az élményekbe, a sztori röviden a következő: az amerikai szakszervezeti mozgalmak virágzásának idején élt egy Jimmy Hoffa nevű figura, aki óriási népszerűségnek örvendett a munkásosztály köreiben, nem mellesleg nagyon szoros kapcsolatban állt a maffiával. Ám sajnos nagyon makacs és önfejű is volt, éppen ezért a maffia egy idő után megorrolt rá – mivel nem teljesítette minden kérésüket és vágyukat –, és hamarosan ellenség vált belőle. Hoffa 1975-ben egyik napról a másikra eltűnt, ami hatalmas vihart kavart a közéletben, mert bár senki nem tudta, mi történhetett vele, az emberek többsége sejtette, tekintettel a kapcsolataira.
A könyv és a film bemutatja Hoffa életet és természetesen a maffiához való viszonyát is, amin keresztül megismerhetjük az amerikai szervezett bűnözés legsötétebb alakjait, és egy nagyon bonyodalmas jó fiú-rossz fiú harcnak lehetünk szemtanúi. A több éven átívelő történet kulcsfirgurája Frank Sheeran ír bérgyilkos, aki annyira profi, hogy azonnal a maffia kegyeltje lesz, viszont nagyon szoros barátságot alakít ki Hoffával is, így egy kis idő múlva két tűz között találja magát.
Ami a könyvet illeti, az első néhány oldal lebilincselő volt. Megismerhetjük a történet szereplőit, kapunk egy kis ízelítőt az író érzelmeiből, aki rengeteg interjút készített azzal a bizonyos írrel, akiről a regény szól. Újságíróként azonnal beleképzeltem magam a szerző helyzetébe: egy olasz maffiabanda tagjával beszélgetni napokon, heteken át, és mindent megtudni a társakról, a balhékról, hogy hogyan befolyásolták a tevékenységeikkel az egész amerikai társadalmat a hatvanas, hetvenes években – hát ez több mint izgalmas.
Nem sokkal az eufórikus érzés és még vagy tíz-húsz oldal után viszont kezdtem dekoncentráltnak érezni magam. Alapvetően gyorsan olvasok és szerencsére a részletek többségét meg is jegyzem, de itt körülbelül harminc oldal után azt vettem észre, hogy állandóan vissza kell lapoznom az előzmények miatt, mert annyi név, dátum és esemény halmozódott fel a lapokon.
Sajnos az sem segített, hogy a kötetben gyakran az író is megszólal narrátorként, és ezek a részek könnyen összekeverhetők Frank Sheeran, azaz az ír bérgyilkos nyilatkozataival.
Amiben már a könyv felénél biztos voltam, hogy irreálisan sok a szereplő és a végletekig fejtegetett mellékszál, ezek miatt pedig kicsit döcögős az eljutás a befejezésig. Ennek ellenére van annyira érdekfeszítő a sok macska-egér harc, hogy az ember el akarjon jutni a végére.
A könyv után egyszerűen lehetetlen nem azt érezni, hogy minél előbb látni kell a filmet is, főleg, hogy tudjuk, a főszerepet Robert de Niro kapta, olyan társak mellett, mint Joe Pesci és Al Pacino. Nem érhet meglepetésként az sem, hogy három és fél órán keresztül élvezhetjük a gengszterek társaságát, mivel a könyv esemény- és adatdús felépítése miatt nehezen lehet az egész sztorit másfél órában elképzelni – ide bizony sok-sok idő kell.
Martin Scorsese alkotása nem újra elmeséli a Brandt kötetében olvasottakat, inkább kiegészíti azokat. Kitisztítja a képet. Segít megérteni azokat a szövevényes szálakat, amiket a könyv lapozgatása közben nehezen érthetünk meg, és teljessé teszi a képet.
Bár néhol itt is felbukkan az a kuszaság, ami a könyv egészét végigkíséri, könnyen át lehet lendülni rajta, és végül elégedetten felállni a kanapéról.
Brandt és Scorsese találkozása szerencsés együttállás, nem érdemes kihagyni egyik alkotó szerzeményét sem.
Ez is érdekelhet:
A sokadik lelombozó könyv után már meggondolja az ember, higgyen-e a színes-szagos csomagolásnak.
(Fotók: Getty Images)
kritika | martin scorsese | brandt | az ír | robert de niro | könyv
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól
Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!