Close
Kezdődik a strandszezon, nyitnak az első medencék a hétvégén

Kezdődik a strandszezon, nyitnak az első medencék a hétvégén

Az elmúlt évtizedekben hagyománynak számított, hogy a magyar strandok május elsején nyitják meg a kapuikat. Az elmúlt időszakban ezt már kevesen tartják, de így is vannak szépszámmal olyan létesítmények, amelyek a hétvégén már várják a strandolni vágyókat.

A termalfurdo.hu összegyűjtötte azoknak a strandoknak a listáját, amelyek az elsők között nyitnak meg, ezek jellemzően lépcsőben helyezik üzembe a medencéket. Egy részüket már akár április végén, illetve májusban, másokat csak június második felében nyitnak meg.

Íme, az első fecskék, amelyek nyarat kívánnak csinálni

  1. Békéscsaba, Árpád Fürdő
  2. Berekfürdői Gyógy- és Strandfürdő
  3. Bogácsi Gyógy- és Strandfürdő
  4. Budapest, Palatinus Strand
  5. Hungarospa Hajdúszoboszló
  6. Igali Gyógyfürdő
  7. Lenti termálfürdő
  8. Mórahalom, Szent Erzsébet Gyógyfürdő
  9. Szeged, Napfényfürdő Aquapolis
  10. Zalakarosi Fürdő

A többi fürdő csak később üzemeli be a szezonálisan nyitva tartó medencéket. Egy részüknél már ismert legalább a hozzávetőleges nyitás időpontja, ami zömében a pünkösdi hétvégére esik majd.

(Forrás: termalfurdo.hu, fotók: Getty)

nyitás | strand | strandszezon | helyek

FOLYTASD EZZEL

Istenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten

Ezeken az olasz strandokon nem lesz tömeg a nyáron, nem léphetnek be akármennyien

Rendeld meg a Roadster magazin 12. számát!

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram