Close
Emlékmű ennél csodálatosabban még nem idézte fel 9/11 tragédiáját

Emlékmű ennél csodálatosabban még nem idézte fel 9/11 tragédiáját

A Maurizio Cattelan szobrászművész több mint egy évtized után visszatért Milánóba, ahol egyéni kiállítása július 15-től 2022. február 20-ig lesz megtekinthető.

A három kiállított mű a történelmet is megidézi, hogy aztán Lélegzet, Szellemek és Vak néven öltsenek testet. Ez utóbbi egy elképesztően monumentális installáció, ami mellett tényleg nem lehet szó nélkül elmenni.

Magával ragadó élményt nyújtanak, az emberi élet különböző aspektusait mutatják meg, és ellentétes érzéseket közvetítenek Maurizio Cattelan művész alkotásai, aki senkihez sem hasonlítható módon tudja egyszerre megmutatni a szeretet és a bánat erejét. A három műből álló tárlat magát az életet szimbolizálja, egészen a születéstől a halálig.

A kiállítás a Légzés-sel kezdődik. A fehér márványból készült szobron egy magzatpózban lévő férfi és a kutyája látható. Mindketten a földön fekszenek, egymással szemben. Annak ellenére, hogy a kompozíció meghitt harmóniát sugároz, a monumentális térbe helyezve az élet törékenységére is rámutat.

A második alkotás a Szellemek nevet kapta. Az installációban egy régi gyárépület jelenik meg, melynek gerendáin és rejtett zugaiban galambok bújnak meg. Ezek azonban csak akkor válnak láthatóvá, ha a néző elmozdul valamilyen irányba. Az egyedülálló elrendezés feszültséget kelt, és folyamatosan fenntartja a nyugtalanságot, miközben utalhat arra is, ha nem lépünk ki a fényre, egész életünkben szellemekként járhatunk majd.

A kiállítás harmadik és egyben utolsó felvonásában egy repülőgép sziluettje jelenik meg, amely a szeptember 11-i New York-i Világkereskedelmi Központ elleni támadásnak állít emléket, hogy azt a kollektív veszteség és a fájdalom szimbólumává alakítsa.

„Maurizio Cattelan munkája egy történetet vagy érzést vizuális és térbeli élménnyé alakít át” – állapította meg Vicente Todolí, a Pirelli HangarBicocca kortárs művészeti központ vezetője, a tárlat kurátora. A kiállításra a művész a múzeum teljes épületét egy pszichológiai központtá változtatta: a három kiállítótér sorrendjének és jellegének megfelelően a művek egy film jeleneteivé, vagy egy színdarab felvonásaivá alakulnak át, melyek összekapcsolódva felerősítik egymás jelentését.

FOLYTASD EZZEL
Soha nem látott Van Gogh-rajzot mutattak be Amszterdamban
Nagy lazítások jönnek, csupán alig néhány korlátozás marad érvényben Hollandiában
Rendeld meg a Roadster magazin 5. számát!
Mi jobb, mint egy 170 oldalas Roadster magazin? Hát egy 220 oldalas Roadster magazin! Igen, a 2021-es nyári számunkra jelentősen megnöveltük a terjedelmünket, hogy még több kalandot, utazást és inspirációt élhessünk át közösen. A méret azonban nem minden, arra is figyeltünk, hogy ismét a lehető legjobbat kínáljuk olvasóinknak. A tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Megnézem, mert érdekel!
Close
HELLO, EZ ITT A
ROADSTER
Kövess minket a Facebookon!
Történetek, amiket nem fogsz elfelejteni!

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom