Rejtélyes, víz alatti erődre leltek régészek és búvárok az Ohridi-tó albániai részén – adta hírül az MTI a Vesti.mk északmacedón hírportálra hivatkozva.
A térség legrégibb és legmélyebb tavában a tudósok szerint vélhetőleg
Európa egyik legkorábbi erődítményét fedezték fel.
A Balkán gyöngyszemének nevezett tó albán partjához közeli Linnél találták meg az erődített települést, amely a vízre épült. A cölöpökön álló falu a kutatók szerint
több száz évvel régebbi, mint az eddig ismert legkorábbi tóvidéki települések.
A régészek figyelmét azonban az ősi település mellett egy furcsaság is felkeltette. A tóban talált maradványok arra utalnak, hogy a 200-250 fős települést barikád vette körül, az ott lakók „erdőnyi” fát vágtak ki ahhoz, hogy hegyes rönkökkel védjék meg magukat. A búvárok mintegy százezer ilyen rönköt találtak a tó fenekén, arra azonban
egyelőre nincs válasz, hogy a nyolcezer évvel ezelőtti település lakói mi ellen védekeztek ilyen intenzíven.
Ilir Gjepali albán régész közölte, hogy az Ohridi-tó körülbelül egymillió éves, a környékén élők földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak, a területen az évek során többezeréves magvakat, illetve növényi, valamint állati maradványokat találtak.
(Forrás: MTI, fotók: Getty)
balkán | ohrid | régészet | ohridi-tó | ásatásRáleltünk Budapest és a BMW legszorosabb párhuzamára
Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!