Minden nehézség ellenére erősödni látszik a hazai turizmus

Majdnem nyolcmillióval jobb volt az idei év, mint a tavalyi, és már a 2019-es rekordévet is súroltuk.

Az MTÜ friss közleménye szerint a turizmus erősödése minden nehézség ellenére látszik: a vendégéjszakák száma idén csaknem nyolcmillióval lesz több, mint 2021-ben és így már csak tíz százalékkal marad el a 2019-es rekordévtől.

A turizmus-vendéglátás területén emellett kiosztották a legmagasabb állami kitüntetésnek számító Kőrösi Csoma Sándor-díjat is, a díjátadón pedig elhangzott, hogy a cél nem csupán az, hogy a magyar turizmus elérje a koronavírus-járvány előtti szintet, hanem meg is haladja azt.

Az MTÜ szerint a koronavírus-járvány utáni újraindulás üteme 2021-ben gyorsabb volt az uniós átlagnál, és  tavaly a belföldi turizmus minden idők legerősebb nyarát hozta.

Az eredményeket egy rázós időszakban érték el a turisztikai ágazat képviselői, ami azt bizonyítja, hogy mindenki szívvel-lélekkel dolgozik azért, hogy az ágazat továbbra is nagyon erős maradjon.

Az MTÜ vezérigazgatója elmondta, büszke arra, hogy idén is olyan embereket díjaztak, akik nemcsak a nyugalmas időkben tudnak kiemelkedőt nyújtani, hanem a kihívásokra is jól tudnak reagálni. Hozzátette, a díjazottak lefedik a teljes ágazatot, és ez is azt mutatja, hogy a magyar turisztikai szakma kiemelkedően sokszínű.

Kőrösi Csoma Sándor Nagydíjat kapott Balogh Barbara, a noszvaji Nomád Hotel & Glamping tulajdonosa, Noszvaj turisztikai színvonalának bővítéséért és a vidéki vendáglátás terén tanúsított példamutató tevékenységéért; Mészáros-Komáromy Dénes, a Tokaji Gin létrehozója, aki nemzetközi elismertséget hozott Tokajhegyaljának; Pesti István, az első két Michelin-csillagos vidéki étterem, a Platán Gourmet séfje; Bérczes László és Kiss Mónika, az Ördögkatlan fesztivál megálmodói és főszervezői; Ilyés Noémi, a CheckINN turisztikai innovációs verseny programigazgatója, aki innovítav ötleteiért és és a fiatal generáció ösztönzéséért végzett munkájáért kapott nagydíjat, valamint Mohos Zsófia fotográfus, a palócföldi hagyományokat megörökítő Görbeország Instagram oldal készítője.

A harminc  év alatti turisztikai szakemberek számára adható Talentum-díjat Langó Tamás, a BDPST Group executive sommelier-je kapta, aki idén elnyerte a Michelin Guide Hungary Sommelier Awardot. A díj átadásakor kiemelték, hogy sikere követendő példát adhat és inspirációt jelenthet a fiatal generáció számára is.

A hatvan év felett, és legalább húszévnyi kimagasló szakmai életpályát követően adható Kőrösi Csoma Sándor Életműdíjat Bíró Lajos séf vehette át. Méltatásakor elhangzott, hogy a kreatív séfet a magyar gasztronómia terén végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége, a szakma népszerűsítéséért, és a magyarországi vendéglátás megújításáért végzett példamutató munkája tette érdemessé a díjra.

(Fotók: Getty, hivatalos Facebook-oldalak)

magyarország | mtü | idegenforgalom | turizmus | díjátadó

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom