Jegyeket, bérleteket, és minden mást is megér – Európa legszebb vasútvonalai

Most még csak álmodozunk ezekről az utakról, de ha minden biztonságos lesz, biztosan jegyet váltunk valamelyikre.

A fapados repülőgépek uralta világban mintha kicsit elfeledtük volna a vonatokat. Tény, hogy sokkal tovább tart vasúton megközelíteni a kívánt helyszínt, de amit időben elvesz egy többórás zakatolás, azt látványban maximálisan visszaadja. Így van ez az alábbi öt európai vasútvonalon, melyek káprázatos tájakon visznek végig, miközben eszünkbe sem jut azon agyalni, mikor érünk már oda. 

Gleccser Expressz

A leglassabb gyorsvonat zakatol végig Európa ikonikus vasútvonalainak egyikén Svájcban, Zermatt és Davos között. Az utazás hét órán keresztül tart, így bőven jut(na) idő olvasásra vagy szunyókálásra, ha nem az ablakhoz tapasztott orral bámulnánk inkább a csodás tájat, melyen átzötyög az első szerelvényét 1889-ben elindító, teljes szakaszán 1930 óta üzemelő expressz.

Közel háromszáz kilométeres útja során az Alpokon áthaladva 290 hidat és 91 alagutat érint, több helyen azonban csak fogaskerekű üzemmódban gurulhat.

Legmélyebben 585 méterrel jár a tengerszint felett Churnál, majd egészen 2033 méter magasságig kapaszkodik, amikor Oberalppasshoz közelít.

A táj egy Tarr Béla-hosszúságú filmbe illően változik; hol virágzó és zöldellő fák, hol pedig havas sziklák és fenyvesek váltják egymást a felejthetetlen vonattúrán. Végállomása az a Zermatt, amely mezőgazdaságot hátrahagyva a Gleccsernek köszönhetően turisztikai központ lett.

Jacobite gőzmozdony

Igazi híresség a gőzmozdonyok között a Skócia olykor zord, de gyönyörű tájain végigpöfögő Jacobite, hiszen több mozifilmben is feltűnt már. A Harry Potter-szériában Roxfort Expresszként szállította iskolába a varázslótanoncokat: a szerelvény áthalad(t) a soklyukas építészeti remekművön, a Glennfinnan viadukton, ami miatt Európa tíz legszebb vasútvonala között tartják számon az először 1901-ben elindult járatot.

Fort Williamből indulva festői szépségű vidéken haladva varázsolja el utasait, majd Mallaig végállomáson szállít le mindenkit a kalauz. A két település közti mindössze negyvenegy mérföldes szakaszt naponta egyszer teszi meg oda-vissza, ráadásul csak hétfőtől péntekig dolgozik.

Bernina expressz

Újra Svájcban járunk, egy több szempontból egyedi elbírálású vonaton. A vasút St. Moritzot köti össze az olaszországi Tiranóval, miközben áthalad a Bernina-hágón – egy vágányon. Számos rekordot tart: ez az Alpok legmagasabban fekvő adhéziós vasúti pályája, és az egyik legmeredekebb is a maga hétszázalékos emelkedésével, továbbá az egyetlen a világon, melyet a Google feldolgozott az utcakép-szolgáltatásához.

A villanymozdonnyal húzó szerelvény százötven kilométeres utat jár be, végállomása 2250 méteres magasságban van.

A majdnem négy és fél órás út során 55 alagutat és 196 hidat számolhat meg az utas, ha a táj helyett képes a részletekre figyelni.

A Bernina expressz 2008 óta az UNESCO Világörökség része.

Rigi vasút

Rigi egy Luzern-Vierwaldstättersee régióhoz tartozó picinyke síterep Svájcban. Pályáit legkönnyebben hegyi vasúton át lehet megközelíteni, továbbá itt indult el a világ első fogaskerekű vasútja még 1871-ben. Akkoriban nagy szenzációnak számított, a helyi sajtó ezért kicsit eltúlozva mutatta be, és veszélyes száguldásként festette le az Art-Goldauból rajtoló és Vitznauba érkező kis vonatot.

Száguldásról persze szó sincs, épp ellenkezőleg: komótos tempóban haladva, csupán harminc percen át engedi élvezni utasainak a hegyek és a hó alkotta winter wonderlandet.

A hegy legmagasabb pontja az 1797 méter magas Rigi Klum, amely a 19. század óta népszerű kirándulóhelynek számít, ide kapaszkodik fel utolsó méterein a szerelvény.

Flam hegyivasút

A világ sokak által legszebbnek tartott vasútvonala a norvég fjordokat érinti a Flåmsdalen-völgyben. A tengerszintnél lévő Flamból indul, és a nyolcszáz méter magasan fekvő Myrdalba érkezik meg. A húsz kilométeres út amennyire gyönyörű, olyan meredek is egyben, ráadásként borult időjárás esetén számolni kell azzal, hogy a felhők szintjén közlekedik a szerelvény.

A panoráma egészen döbbenetes, nem véletlenül lett az 1940-ben átadott hegyivasút Norvégia harmadik leglátogatottabb turistalátványossága. Az út során tíz megállóban várakozik a vonat, kilenc alagúton és egy hídon megy át – a 93 méteres Kjosfossen vízesésnél pedig megpihen egy ötperces fotószünetre.

(Fotók: AFP)

Európa | rigi | vonat | olaszország | jacobite

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom