Legalábbis is így gondolja egy 1972-ben alapított olasz tervezőiroda.
A koronavírus okozta gazdasági válság egyik legnagyobb áldozata kétségkívül a légi közlekedés. A legnagyobb légitársaságok is arra várnak, hogy masszív gazdasági mentövvel kimentsék őket, és lesznek, amelyeknek ez is kevés lesz az életben maradáshoz. Nemcsak az fog megváltozni, hogy kikkel repülünk – pontosabban, kikkel nem –, hanem az is, hogy miképpen.
Az elmúlt hetekben a számtalan bizonytalanság közepette egy dolog tűnt biztosnak: az, hogy nem fogunk ugyanoda visszatérni, ahol a vírus előtt voltunk. A repüléssel kapcsolatban is rengeteg verziót emlegetnek, ezek közül nem egyről a Roadster is írt. Most itt egy újabb olyan elképzelés, ami talán bepillantást nyújthat, milyen lesz a posztcovid utazási élmény.
Az egyik elsődleges cél, hogy az utasok biztonságban érezhessék magukat, ez némileg ellentmond a közösségi távolságtartás alapelvének, hiszen a géptörzsben az utasok nem tudják egymástól tartani a két métert, sőt, lássuk be, a húsz centimétert sem. Eredetileg az Aircraft Interiors Expón mutatták volna be idén tavasszal Hamburgban, de az eseményt természetesen törölték a járvány miatt. A napokban azonban a világhálón tették közzé a projektjüket, amely nem más, mint egy három részből álló ülés, amelynek a középső egységét megfordították.
A legfontosabb, hogy egy plexifal választja el egymástól az utasokat, a folyosó mellett ülőket is védi egy, ezzel az ott közlekedő forgalomtól is izolálva vannak. Egy másik projektjük a Glassafe névre hallgat, itt egy plexibúra fedi minden ülés tetejét, ami elválasztja egymástól az egymás mellett ülőket.
Kérdéses, mennyire hatékony megoldás ez a repülőgépek szűkös utasterében, noha kétségtelenül kényelmesebb, mint maszkot viselni a repülés teljes időtartama alatt.
repülés | aviointeriors | légiközlekedés
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!