Beindult az üdülési kedv, ezek a legnépszerűbb itthoni úti célok

Az idei pünkösd az első igazi hosszú hétvége, hiszen a húsvéti és a május elsejei pihenők alatt otthon maradtunk.

Nyolc nap alatt megduplázódott a pünkösdi hosszú hétvégére megtett foglalások száma a Szállás.hu adatai szerint. Siófok, Eger, Balatonfüred, Zalakaros és Gyula tartozik a legvonzóbb úti célok közé – közölte a szállásfoglaló portál.

A korlátozásokat feloldó intézkedések óta, május 11. és 18. között megduplázódott az oldalon leadott foglalások száma, és azóta is exponenciálisan nő. Szigetvári József, a Szállás.hu vezérigazgatója az elemzésben kifejtette: május 27-ig a szállodák többségében a kihasználtság még alacsony, ugyanakkor az utolsó pillanatban leadott foglalások módosíthatják azt.

A pünkösdi hosszú hétvégére szóló foglalások kétharmada 50 ezer forint alatti kategóriát képvisel, az átlagos foglalási érték 49 ezer forint, ami mintegy kilencszázalékos emelkedés a tavalyihoz képest.

A legtelítettebb nap május 30-a, szombat lesz, a többség pedig átlagosan két éjszakára utazik.

A foglalások mintegy kétharmada ellátás nélküli, tizenhat százaléka félpanziós, és egy százalék alatti azok aránya, akik teljes ellátást vagy all inclusive szolgáltatást kértek.

Az oldal adatai alapján a tíz legnépszerűbb úti cél között van Nyíregyháza, Hévíz, Hajdúszoboszló, Miskolctapolca és Pécs is.

A szálláshelyek többsége tartotta az átlagos árszintet, nem emeltek árat az ünnepi időszak miatt.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images, Unsplash)

népszerű | utazás | foglalás | ünnep | magyarország | hazai

FOLYTASD EZZEL

Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át

Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Kulisszák mögött: megnéztük hogy készülnek a prémium bútorok
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom