Ezek a finn önellátó kabinok nemcsak környezet­tudatosak, de szépek is

Ráadásul nincsenek szomszédok sem.

Aleksi Hautamaki és Milla Selkimaki két, saját hazájukban nagyon menő finn dizájner, akik megálmodták a tökéletes öko-tudatos nyaraló – vagy inkább telelő – kunyhókat. Meglepő, de egyikük sem az építőiparban tervez, azaz csak félig-meddig: Hautamaki a saját kreatívügynökségének vezetője, belsőépítészeti munkákat végez, miközben azt kutatja, hogyan lehet a legtökéletesebb a felhasználói élmény az általa elképzelt tereknek, Selkimaki pedig grafikus, aki művészeti vezetőként is ténykedik, és szakterülete a digitális dizájn.

Legutóbbi, grandiózus tervezésük két kis kabint foglal magában – ezeket a saját öthektáros területükön építették fel, Finnország Nemzeti Parkjában, ami egy, a lakott területektől távol eső, kietlen szigeten található, és nem túlzás azt állítani róla, hogy mesébe illő tájon helyezkedik el. A Projekt Ö néven futó építészeti kísérlet modern elképzelést takar, mégis visszavisz minket a kezdetekhez, amikor még nem voltak annyira sűrűn lakott területek, mint manapság, és az ablakon kinézve közelben-távolban nem voltak emberek, csak körös-körül a természet.

És, hogy miért pont Projekt Ö-nek nevezték el a két kis ház együttesét? Az Ö, vagyis tulajdonképpen az O tetején egy vízszintes vonallal, a svédeknél szigetet jelent, és bár furcsa, hogy egy finn projekt svéd elemeket vesz át, azért érteni véljük a hasonlóságot a két nép között. Mindkét országban nagy figyelem fordul a lassabb életvitel felé, a környezetvédelem, az egyszerű nagyszerűség pedig szintén alap, legyen szó akár épületekről, akár a mindennapi szokásokról.

A két kis építmény annyira lenyűgözően működik, hogy reméljük, egyre több tervező kap majd kedvet hasonló házak megálmodásához. Annak érdekében ugyanis, hogy mindent természetes úton tudjanak hasznosítani a kabinok, a tetőkre napkollektorokat helyeztek el, így szükséges energiát a nap sugaraiból állítják elő, a mosdók és a toalett öblítéséhez pedig szűrt tengervizet keringetnek a csövekben. Ha pedig mindez még nem lenne elég, a forró vizet a szauna kályhájának melléktermékeként nyerik ki, és ugyanez a rendszer gondoskodik a padlófűtésről is.

“Az elképzelésünk az volt, hogy minden szükséges berendezés a lehető legkisebb térben elférjen. Minden egyes helyiséget úgy alakítottunk ki, hogy ne legyenek feleslegesen nagyok, de azért természetesen figyeltünk arra, hogy ez ne menjen a kényelem és a funkcionalitás rovására” – nyilatkozta a tervezőpáros.

A két házban így összesen tíz ember fér el, a kunyhókban különálló szobák és fürdők találhatók, plusz egy szauna is, ahol nemcsak kellemesen lehet ejtőzni a kinti hideg elől elmenekülve, de a már fent említett forró fürdőkhöz és meleg padlókhoz is hozzájárul.

A berendezés a térségre jellemzően nagyon minimalista. Néhány szekrény, polc és persze a szükséges asztalok, székek és fotelek találhatóak meg a szobákban, de semmi sincs betéve feleslegesen, csak az összhatás kedvéért, ahogyan ezt a finnektől és a svédektől megszokhattuk. Itt minden a praktikumról és egyszerűségről szól. A fa mellett a földszínek és a fekete dominálnak, ezzel ráerősítve a hangulatra.

Természetesen a padló is fából készült, a nagyszobát pedig egy hatalmas, fekete, fatüzelésű kályha teszi még otthonosabbá és karakteresebbé.

A meredek sziklákra épület kabinokat falépcsőkön keresztül lehet megközelíteni, így azonnal egy mini túra is jár az érkezőknek, ennek köszönhetően pedig azonnal kialakítható a kapcsolat a tájjal, a környezettel. Ez a lépcsőzetesség tudatos volt – a házhoz közeledve, a terasz aljában akár a lépcsőkre ülve is megpihenhet egy nagyobb társaság, és természetesen fokról fokra több látható a tengerből és a természetből.

Ezen a ponton pedig érdemes megemlíteni, hogy a Projekt Ö nem szimplán a két dizájner saját kíváncsiságának köszönhető, és nem is magáncélra készült. A hagyományos finn szigetcsoportnak tisztelegnek az építményekkel, többek között azzal, hogy a kabinokat függőleges fadeszkákkal burkolták, a nagy ablakok pedig minden irányban lenyűgöző panorámával szolgálnak az épp bent tartózkodóknak, vagy a sziget élővilága csodálható meg a szobákból, vagy a tenger.

“Ha a kabinokat felülről nézzük, láthatjuk, hogy nagyon keskenyek és hosszúkásak. Ez a kialakítás lehetővé tette, hogy több, nagy méretű ablakot tegyünk be a helyiségekbe, és a hatalmas üvegfelületek ne csak egyszerűen ablakok legyenek, hanem más funkcióval is bírjanak, vagyis jelen esetben ezek nem csak fényt, hanem full panorámát is adnak” – magyarázták a tervezők.

A negyvenöt négyzetméteres épületegyüttesen más ház nincs a szigeten, a nyitott terek szabadon használhatók, és attól sem kell kétségbeesni, hogy a mosdóban is hatalmas üvegen látunk ki, mialatt mindennapi dolgunkat végezzük – itt legfeljebb a halak tekintetétől lehet félni.

A két kabint egyébként egy kültéri, félig zárt, félig nyitott tér köti össze, ahonnan aztán elválnak egymástól a házak, és ezzel együtt a mosdók, illetve a szobák is.

A tervezőpáros szerette volna, ha a házak segítenének abban, hogy a családok együtt, mégis külön-külön lehessenek. Amíg a gyerekek az egyik házban játszanak, a szülők a másikban ihatnak egy pohár bort, a kandalló mellett vagy a szaunában ücsörögve, miközben pedig csak egy folyosó választja el őket egymástól.

aleksi hautamaki | sziget | projekt ö | milla selkimaki | finnország

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom