Close
Fedezzük fel Olaszország zöld szívét Szerb Antal nyomában!

Fedezzük fel Olaszország zöld szívét Szerb Antal nyomában!

Aki olvasta Szerb Antal Utas és holdvilág című regényét, az tudja, hogy minden Velencében kezdődött a sikátorokkal. De hagyjuk most a Szent Márk teret, a Dózse-palotát, a szűk kanálisokat, és ugorjunk át Umbriába, Olaszország zöld szívébe, ahol egyrészt a regény nagyon fontos részei játszódnak, másrészt lélegzetállító, a jól bevett turistaösvényektől távol eső kincsei vannak.

Umbria: Il Cuore Verde d’Italia

„Akkor eszembe jutott, hogy okvetlenül Olaszországba kell mennem, amíg Olaszország még a helyén van, és amíg Olaszországba mehetek.” Szerb Antal: A harmadik torony

Szerb Antal 1935-ben Czimbal Gyula fotóján

Szerb Antal 1901-ben született Budapesten. Tizenkilenc évesen már a Nyugatban jelentek meg a versei, a korszakban forradalminak számító A világirodalom története című munkássága pedig komoly botrányt kavart tudományos körökben. Szinte sznobként tisztelte a kevesek által hozzáférhető elitkultúrát, ugyanakkor paradox módon irodalomtörténeti munkáit olyan szórakoztató és közérthető formában írta meg, hogy mindenki olyan közel érezhette magát az irodalmi elithez, mint soha korábban. 1941-től a zsidótörvények miatt a mozgástere beszűkült, 1944-ben munkaszolgálatosként behívták, Fertőrákosra, később Balfra került, ahol 1945. január 27-én a tábor őrei agyonverték. Az Utas és holdvilág 1937-ben jelent meg, azóta angol, német, lengyel, francia, olasz, spanyol, holland és szerb nyelvre is lefordították. Filmek, színdarabok, rádiójátékok készültek belőle.

A menekülés közben leroskadt város

A lektűr 1937-es megjelenése óta valószínűleg nincs magyar ember, aki véletlenül keveredett volna Gubbióba. Aki feltűnik Ravennában a San Vitale előtt, vagy a Monte Inginon, a San Ubaldo kolostorban, az minden bizonnyal Utas és holdvilág-geek, méghozzá a feketeöves fajtából. Gubbio egy csakugyan dezolált város, ne lepődjünk meg, ha megkérdezik, hová valósiak vagyunk, és hogy az ördögbe kerültünk ebbe az isten háta mögötti városkába. Meg kell becsülni az ilyesfajta érdeklődést a globális turizmus korában, főleg akkor, ha a kávézó tulajdonosa elismerése jeléül kedvezményes áron adja az eszpresszót.

Gubbio a város legnagyobb ünnepe, a Festa dei Ceri idején 1928-ban

„Az összevissza kanyargó utcák közt középen feltornyosodik egy hihetetlenül magas épület, amiről nem érteni meg, kik és miért építették ennek az istenhátamögötti helynek a közepére. Irdatlan és búskomor középkori felhőkarcoló. Ez a Palazzo dei Consoli, innen igazgatták a konzulok a kis gubbiói városköztársaságot, a XV. századig, amikor a város az urbinói hercegek, a Montefeltrék birtokába került. A város fölött pedig, a Monte Inginónak majdnem az ormán, egy óriási kiterjedésű fehér épülettömb, Sant Ubaldo kolostora.”

Aki a könyv alapján közlekedik, természetesen meg fogja nézni a Via dei Consolit, amely este, szürkületben mutatja legautentikusabb arcát, és ahol valóban megfigyelhetők a kultikus holtak kapui. Ekkorra már bezártak az ebbe a csodálatosan rejtélyes utcába tömörülő színes kerámiákkal, játék íjpuskákkal, Assisi Szent Ferenccel és megszelídített farkasát ábrázoló giccses szobrokkal teli üzletek. A szerencsés utas ilyenkor egymaga ődönghet ebben a csupasz kőfalakkal teli sikátorszerű utcában, amelynek minden háza legalább több száz éves, a résekből pedig a középkor levegője szivárog. A párhuzamos utca a Via Baldassini (a regényben itt pillantotta meg Mihály a szerzetes Ervint) éttermekkel, kávézókkal van tele, itt már valóban olyan, mintha élnének emberek.

Szerb Antal valahol Olaszországban, talán éppen Gubbióban

Ha éttermet keresnénk, a Cucina89 a helyi Esca, butikétterem fiatalok előadásában. Szarvasgomba-hangsúlyos hely. Hagyományosabb hangulatért érdemes felkeresni a Locanda del Cantiniere-t vagy az erős borszelekcióval bíró Vineria dei Re-t, a La Madia di Guiseppe lépcsőinél romantikusabb helyen pedig nem lehet borozni a városban.

„Egy óriási, kopár, olasz stílusú hegy oldalában húzódik meg, mintegy rémülten, felfelé menekvés közben leroskadva, a város. Amint az ember ránéz, nincs egy háza sem, ami ne volna sokszáz éves.”

A belvárosban járva egyénként is elgondolkodik az ember, hogyan lehetséges, hogy Gubbio nem híresebb, nem töltik meg japánokkal és angolokkal teli turistabuszok. A város hihetetlen hangulatú, az egyetlen magyarázat az, hogy kissé távol esik mindentől, a közelben pedig ott van Toszkána és Firenze, illetve Perugia, így a mezei turisták inkább azt választják – de ez legyen az ő bajuk!

A San Ubaldo kolostort autóval is meg lehet közelíteni, a Monte Ingino túloldalán van egy parkoló, de egy igazi fanatikus természetesen azon az úton zarándokol fel, amelyen Mihály is felsétált az éjszaka közepén. Az óvárosból indulva bő egyórás séta masszívan hegynek felfelé, így érdemes kényelmes cipőben, folyadékkal felszerelkezve nekivágni az útnak. A mini el camino végén az elmúlt években felújított kolostor várja az embert. Tizenhét éve még lerobbantabb volt a hely, kopottas hangulata jobban passzolt ahhoz, amit a könyv lapjai után elképzelt az olvasó – én például még egy szerzetestől vettem rózsafüzért (az érte kapott eurókat a csuhája belső zsebébe rejtette) – ma már méretes ajándékshop várja a szuvenírre vadászókat, és egy kolostoron kívül egy étterem (Ristorante Parco Coppo), ahonnan pazar kilátás nyílik a smaragdzöldben pompázó umbriai tájra.

A harmadik torony

Szerb Antal 1936-ban, a regény megjelenése előtt egy évvel járta be Olaszországot, emlékeit a Nyugatban jelentette meg A harmadik torony nevű írása formájában. Főként észak-olaszországi városok szerepelnek benne, Umbria teljesen kimaradt, talán már akkor is arra készült, hogy minden benyomását megtartsa az Utas és holdvilág számára.

Szerb Antal (jobbra) Kerényi Károllyal valahol Itáliában, 1936-ban

Assisi, Umbria Vatikánja

Ha Gubbióból dél felé vesszük az irányt, rátérünk arra az útra, amelyen a főszereplő is végighaladt. Az első állomás Assisi, amely méretre hasonlóan aprócska, mint Gubbio, ám a vallási turizmus miatt igazi turisztikai fellegvárnak számít. Meglepő módon a derék taljánok felkészültek az áradatra, elképesztően áttekinthető és hatékony az óvárost körülvevő úthálózat és a parkolóházak – mintha nem is olaszok, hanem mondjuk németek vagy japánok tervezték volna. A mindenkori pápák által rendszeresen látogatott óváros azonban már hamisítatlan, archaikus középkori kereszténység, a boltokban ipari mennyiségű vallási gagyival, csuhába öltözött idegenvezetővel és rengeteg külföldivel.

„A Piazzán, az ősi Minerva-templommal szemközt, ami az első antik templom volt, amelyet Goethe itáliai útjában látott, leült egy kis kávéház elé, vermutot rendelt, és megkérdezte a kiszolgáló kisasszonyt, hogy hogyan hívják ezt a fát.”

Assisi hangulatos, de igazán a síkságról nyújt varázslatos látványt, a belvárosban bolyongva kevésbé impozáns (Gubbio sajnos elkényezteti az embert). Van, amikor az utazó nagyon közel érezheti magát a könyvhöz, földrajzilag legalábbis, ugyanis Assisiben le lehet ülni ugyanabba a kávéházba, ahol Mihály is ült – szemben a Minerva templommal. A vermut opcionális.

– És itt minden hely város. Spello például otthon nyomorult kis falu volna – itt mégis szabályos város, katedrálissal és kávéházzal, sokkal inkább város, mint például Szolnok vagy Hatvan. És bizonyára egy nagy festő született benne, vagy egy nagy csatát vesztettek el mellette.

Assisitől Spello tíz kilométer, ezt az utat Mihály gyalog tette meg (igaz, fordított irányban), de nyári kánikulában ez a távolság több egy kellemes sétánál. Fájdalom, ez a szintén dombra épült kisváros Gubbióval vagy Assisivel összehasonlítva kevés, de azért hangulatos hely, amely egy-két órát azért simán megér az időnkből. Ha kifáradtunk, érdemes betévedni a helyi sörfőzde, a Birrificio DieciNovéba, amely egy legendás Róma-környéki banditáról kapta a nevét. Próbáljuk ki csapról mézes-fügés weissbiert, amely egy könnyű, de intenzív malátás ital, és a bárpult felett kukkantsunk be a sörfőzde mindennapjaiba.

Foligno, a rózsaszín város

Korábbi célpontjainkkal ellentétben Foligno egy igazi nagyváros – már az óvárosa jóval nagyobb, mint az előző városkák egésze. Ez volt a város, ahol Mihály egy kórházban tért magához. A városban jelenleg három nagy kórház van, ha tippelnünk kellene, akkor az Ospedale San Giovanni di Battistára tippelnénk. Sokkal egyszerűbb megtalálni azt a kávézót, ami a városka főterén lehetett. A Piazza della Republica nagyjából olyan, mint bármelyik olasz óváros főtere, csak ezt nem Piazza del Popolónak vagy Piazza Cavournak hívják, és sokkal rózsaszínűbb is. Két kávézó van ezen a téren, válasszunk ki egyet, és csapjuk fel az Utas és Holdvilág idevágó fejezetét.

„Egy este a városka fő-kávéháza előtt ült Ellesleyvel. Szokásuk szerint angolul beszélgettek. Egyszerre egy fiatal nő lépett az asztalukhoz, és amerikai angolsággal megszólította őket, majd leült hozzájuk.”

A folignói katedrális

Szerb nem ír túl sokat magáról a városról, nem ragadja meg úgy a lényegét, mint például Ravennának, vagy a már említett Gubbiónak, holott a regény jelentős része játszódik itt. Valóban, kicsit nehéz rátenni a város ütőerőre az ujjunkat, főleg ha a déli hőségben érkezünk, amikor alig pár tucatnyian kóvályognak ebben ez egyébként csodás díszletben. Mintha maguk a városlakók sem ismernék saját városukat, legalábbis Szerb arról számol be, hogy a helyiek alig tudtak valamit a város leghíresebb szülöttéről, Angela da Folignóról, egy misztikus szentről, akit az egyik legkorábbi teológusnak tartanak. Eltérően Gubbiótól, Assisitől és Spellótól, Foligno belvárosa sík területen fekszik, ez pedig olyan tény, amit az említett városokban napokon át le-fel baktató turista vádlija és combja nagyon nagyra értékel. (Ha megpihennénk, térjünk be a Bar Umamiba, remek a gelatójuk, és újhullámos konyhát visznek.)

Civita di Bagnoreggio, egy drámai hely, amit Szerb még megírhatott volna

Az Utas és holdvilág umbriai része ennél természetesen sokkal több, még ott van Perugia és Spoleto, és ha letérnénk a fikcióhoz kapcsolódó útvonalról, akkor érdemes felkeresni Orvietót, Trevit, Todit, Civita di Bagnoregiót, Montonét, Norciát, és biztos van még egy halom olyan hely, amit muszáj lenne bebarangolni. Ha Olaszországról van szó, Szerbre mindig érdemes hallgatni: okvetlenül el kell menni oda, amíg a helyén van, és amíg oda lehet menni.

Close