Felejtsük már el a "mindenmentes" szót!

Divatos kifejezések jönnek-mennek, ez tiszta sor. De amikor egy annyira rossz hangulatú szó ég bele a köztudatba, és használjuk (el) mindannyian hibásan, az dühítő lehet. És jelen esetben demoralizáló is... de minimum az étvágyunk megy el tőle. Pedig van élet a mindenmentességen túl is!

2020-ban képtelenség, hogy ne legyen legalább egy olyan ismerősöm, akinek valamilyen ételintolerancia/endokrinzavar miatt teljesen át kellett alakítania az étkezési szokásait. Míg húsz éve az akkor teljesen különösnek tűnő betegségben szenvedő, lisztérzékeny barátnőmtől minden egyes zacskó Nógrádi ropogós előtt bocsánatot kértem, ma se szeri, se száma az érzékenységeknek. A liszt vagy glutén a legkevesebb, vannak, akik a tartósítószertől készülnek ki, másonak a tejtermék a méreg. Ők azok, akik inkább a mindenmentes opciókat választják.

Grétsy László és Vágó István egykor népszerű műsorában, az Álljunk meg egy szóra! című nyelvműveléssel foglalkozó adásban is méltó helye lett volna ennek a valóban mindenmentes szónak.

Mert nincs benne se könyörület, se élvezet, se vidámság, se semmi, ami alapján kiderülne, hogy valójában ételekről beszélünk, a gasztronómia a téma.

Egyszerűen meghallom, hogy mindenmentes cukrászda/étterem, és inkább úgy döntök, tőlem lesz mentes. Miért csattognék be jókedvűen ebédelni vagy desszertet válogatni, ha ezt a szót aggatták rá? Miért várna ott széles választék, finom íz, kellemes állag? Hiszen gyakorlatilag a semmit árulják, mert ugye minden hiányzik belőle.

Persze ez nem így van, csak a kifejezés helytelen. Lehet, hogy sokkal hosszabb és körülményesebb kiírni, hogy például laktózmentes, gluténmentes, szójamentes, adalékanyag-mentes, de mennyivel felemelőbb elolvasni mindazokat a kevésbé egészséges komponenseket, amiket nem tartalmaz, mint legörbülő szájszéllel végigbetűzni a mindenmentest. Valami furcsa lélektana van ennek... más országokban pedig sok-sok piktogramja, amit előszeretettel használnak (szerencsére nemzetközi jelek ezek, melyeket sokan már itthon is ismernek, használnak). Vagy úgy fogalmaznak: allergénektől mentes. Élelmiszeripari és kicsit más hangulatú kifejezés, mégis valahogy megnyugtatóbb.

Van benne minden, ami finom és értékes, de kimaradnak belőle azok a dolgok, amiket speciális diétát, életmódot folytatók nem fogyaszthatnak.

Allergénmentesen és úgyszólván tisztán étkezni csodálatos dolog!

Elhagyni az előrecsomagolt élelmiszereket, ha lehet, ellenőrzött forrásból beszerezni a hozzávalókat, friss alapanyagokat használni, minél több rostot, vitamint, ásványi anyagot fogyasztani. És a végén rájönni, hogy nem "mentesen" táplálkozunk, hanem teljes értékűen! A cukor lényegében ámítás, a liszt nem egyenlő a búza finomliszttel, a teljes tej és friss tejtermékek egészen másként működhetnek, de őket lehet a legfantáziadúsabban helyettesíteni. Mogyoró helyett pedig sok más magot lehet választani.

Ez így egyáltalán nem mentes az ízektől, élményektől, hedonizmustól! Csak kell hozzá türelem, odafigyelés, tudatosság, a természet szeretete, az alapanyagok tisztelete, és persze idő. Idő, hogy a hipermarket helyett inkább a piacon válogassunk, hogy munkába menet a látványpékség hívogató süteményei helyett az otthonról vitt gyümölcsöt, reggelinek valót együk.

Mondjuk azt, hogy allergénektől mentes, cukormentes, tudatos, tiszta, vagy csak simán mentes. De a mindenmentest olyan jó lenne végre elfelejteni...

Ez is érdekelhet:

Évtizedekig rá se néztem, most pedig nem tudom elképzelni az életem nélküle

Ez nem volt szerelem az első kóstolásra. Szerzőnk, Csáki Csaba azon kevesek közé tartozik, aki bőven harminc felett járt, mire sikerült megkedvelnie azt, ami nélkül sokan el sem tudják képzeli a reggeljüket. És a napjukat sem.

életmód | tudatos táplálkozás | mindenmentes | laktózmentes | healthy

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom