Így fogunk fesztiválozni a jövőben?

Szakértők, elemzők úgy vélik, a világ már semmilyen szinten sem lesz ugyanolyan, amilyennek megszoktuk. A tömegrendezvényeknek pedig vagy befellegzett egy időre, vagy korszerűen, ügyesen kell alkalmazkodni a helyzethez. Nemrégiben már bemutattunk egy túlélő szettet, de most egy sokkal valósabbnak tűnő, mégis futurisztikus felszerelést mutatunk, a kaliforniai Production Clubtól. Micrashell a neve, és elég menőnek tűnik. 

Egy ideig még tartható a social distancing, de ez az idő limitált, mert társadalmilag és gazdaságilag is zsibbasztó, nem ezt szoktuk meg, társas lények vagyunk, és rengeteg olyan tevékenység van, amit képtelenség egymástól távol megoldani – vallja az amerikai cég, amely a Micrashell kifejlesztésével kísérletezik.

A termék gyakorlatilag egy egész testet fedő pajzs, ami amellett, hogy teljesen zárt és így minden közvetlen kontaktussal járó veszélyt elhárít, eléggé stílusosra sikeredett.

Az elsődleges célja, hogy maximális biztonságérzetet adjon mindenkinek, aki továbbra is élne a lehetőséggel, és koncertre, fesztiválra járna, anélkül, hogy aggódjon az egészségéért. Egyes részein puha és kényelmes, a fejet, arcot védő etap viszont merevebb, és egy igen komoly légszűrő berendezéssel látták el. A megszűrt levegő speciálisan áramlik, hogy ne okozzon párásodást.

Felmerülhet a kérdés, hogy a Micrashellben hogyan tudnánk inni vagy akár dohányozni, melyek ugye teljesen természetes dolgok egy fesztiválon. Ezt két külön tartály segítségével oldanák meg, hogy ne kelljen megszabadulni a védőfelszereléstől.

Kulcsfontosságú a telefon is a Micrashellhez, a védőruha számos funkcióját a telefonon keresztül lehet irányítani, ráadásul töltőt is építettek bele, nem kell tartani a merüléstől.

Mikrofonokkal is ellátták, ezért a beszélgetés, a zene, a környezet zajai pont olyanok lehetnek, mint a védőpajzs nélkül.

A ruha testre szabható, különböző divatkiegészítőket is csatlakoztathatunk hozzá: felvarrókat, hevedereket, világítóegységeket.

Apropó, világítás: egy speciális vezérlővel is ellátták, amivel a viselő színkódokkal tudathatja a környezetével, éppen milyen a hangulata, hogy érzi magát. A szivárványos színek például örömöt, a folyamatos piros jelzés elfoglalt állapotot, a zöld tétlenséget fejez ki.

Mi pedig csak pislogunk, hogy a Daft Punk feat. Boba Fett-jelmez vajon nagyon távolinak és elképzelhetetlennek tűnik, vagy meg kell barátkoznunk a hasonló gondolatokkal, tervekkel.

Ez is érdekelhet:

Vajon így fogjuk túlélni a jövőt?

Egy amerikai művész megtervezte a szerinte tökéletes túlélőszettet – még a járvány előtt.

(Fotók: Production.club)

védőfelszerelés | maszk | jövő | fesztivál | vírus

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom