Így harcolnak a színházak, operaházak és koncerttermek újranyitásáért a franciák

Kiszélesedtek a színházfoglalási akciók annál a nemzetnél, amely talán a legtapasztaltabb a forradalmakban.

Franciaországban már tucatnyi színházat, operát és koncerttermet érint az a színházfoglalási mozgalom, amelyet színművészeti egyetemek hallgatói és szabadúszó művészeti dolgozók indítottak a koronavírus-járvány miatt hónapok óta zárva tartó kulturális intézmények újranyitásáért.

"Közös a célunk: a színházaknak minél előbb ki kell nyitniuk"

– írta pénteken közleményében David Bobée, az észak-franciaországi Lille állami támogatású Théatre du Nord nevű színházának igazgatója, aki más színházigazgatókhoz hasonlóan beengedte a tiltakozókat az általa vezetett intézménybe.

A közép-franciaországi Limoges-ban az intézményfoglalók nemcsak a színházak újranyitásáért, hanem a kulturális életben dolgozók álláskeresési biztosításának reformjáért is tüntettek. Közleményük szerint addig fognak tiltakozni, amíg kielégítő választ nem kapnak a kormánytól.

A nyugat-franciaországi Rennes-ben Cécile Apsara tánctanár, a CGT szakszervezet helyi tagja – aki harminc emberrel együtt a városi operaházat foglalta el – az AFP francia hírügynökségnek elmondta:

"alamizsnát adnak nekünk, mintha koldulnánk".

A közép-franciaországi Lyonban mintegy száz szabadúszó művészeti dolgozó telepedett le az egyik legnevesebb színházban, a Théatre National Populaire (TNP)-ben, míg a közeli Saint-Etienne-ben a kortárs zenei központ, a Le FIL igazgatója arra emlékeztetett, hogy az utolsó koncert napra pontosan egy évvel ezelőtt volt az intézményben, amelyet három nappal ezelőtt foglaltak el tüntető művészek.

A színházfoglalási mozgalom egy héttel ezelőtt kezdődött a párizsi Odéon Színházban, majd elfoglalták az Odéonhoz hasonlóan kiemelt állami támogatást élvező párizsi Colline Színházat, a Strasbourgi Nemzeti Színházat, a nyugat-franciaországi Nantes-ban a Graslin színházat, a délnyugat-franciaországi Toulouse-ban a Théatre de la Citét. Hasonló akciók voltak kisebb városok, Niort, Pau, Chateauroux és Besancon kulturális intézményeiben is.

A Colline-ban a legnagyobb presztízsű színművészeti egyetemek, a konzervatórium (Conservatoire national Supérieur d'Art Dramatique) és a főiskola (Ecole supérieure d'art dramatique) hallgatói tüntetnek, míg az Odéon Színházban a szabadúszó művészeti dolgozók követelik a kulturális intézmények megnyitását, valamint az ágazatban dolgozók támogatását is kérik.

Miközben a franciák a színházakért tüntetnek, itthon a hosszú hétvégén a Müpa nem hagy pazar koncertek nélkül, a hazai divatvilág egyik legnagyobb eseményéig pedig már alig tíz napot kell aludnunk.

(Forrás: MTI)

tüntetés | koncert | művészet | opera | francia

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom