Franciaországban ismét százezrek tiltakoztak a védettségi igazolás használata ellen.
Ez volt az egymást követő hetedik hétvége, amikor a védettségi igazolás használatát szabadságjogi okokból ellenzőkön kívül a védőoltást ellenzők, vírustagadók és radikális pártok hívei is az utcára vonultak.
A belügyminisztérium összesítése szerint a több mint kétszáz felvonuláson az ország különböző városaiban 160 ezren vettek részt, ebből Párizsban 14 500-an tiltakoztak négy külön csoportban. A múlt hétvégén a rendőrség adatai szerint 175 ezren voltak az utcákon. A szervezők ezzel szemben most szombaton mintegy 320 ezer, egy héttel ezelőtt 357 ezer résztvevőt számoltak össze.
A fővároson kívül elsősorban a déli városokban, Montpellier-ben, Toulouse-ban, Marseille-ben, Annecy-ban, valamint a keleti Mulhouse-ban voltak nagyobb megmozdulások. A felvonulások jelentős része incidens nélkül ért véget, csak néhány helyen kellett könnygázzal oszlatni a tömeget a menet végén.
A koronavírussal szembeni védettséget igazoló dokumentumot (oltási igazolás vagy a 72 óránál nem régebbi negatív teszt) a jelenleg hatályos törvények szerint augusztus 9. óta, november 15-ig kötelező bemutatni a legalább ötven főt fogadó nyilvános helyeken, így
a vendéglátóhelyeken –beleértve a teraszokat is –, a vonatokon és a távolsági buszokon, a kórházakban, a bevásárlóközpontokban, valamint a kulturális intézményekben, mozikban, színházakban, koncerttermekben.
Olivier Véran egészségügyi miniszter csütörtökön úgy vélte, hogy a javuló járványügyi mutatók ellenére a védettségi igazolás használatát valószínűleg november 15. után is meghosszabbítja a kormány, amennyiben a "Covid nem tűnik el az életünkből".
A tárcavezető egyébként úgy vélte, hogy "az igazolás sikerét látva egyre inkább csökken a tartózkodók száma", mert a
"hatékony szűrési rendszernek és a tömeges oltásnak köszönhetően, a nagyon fertőző variáns miatti járványhullám ellenére sem volt lezárás nyáron".
A védettségi igazolás bevezetésével párhuzamosan az oltási hajlandóság is erősödött a francia társadalomban, eddig a teljes lakosság 74 százaléka, a felnőttek 86 százaléka megkapta a koronavírus elleni oltás első adagját, a teljes lakosság 64 százaléka, a felnőttek 77 százaléka pedig már mindkét dózist.
(Forrás: MTI, fotók: Unsplash)
igazolvány | járvány | tüntetés | védettségi | tiltakozás | francia
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!