Franciaországban ismét százezrek tiltakoztak a védettségi igazolás használata ellen.
Ez volt az egymást követő hetedik hétvége, amikor a védettségi igazolás használatát szabadságjogi okokból ellenzőkön kívül a védőoltást ellenzők, vírustagadók és radikális pártok hívei is az utcára vonultak.
A belügyminisztérium összesítése szerint a több mint kétszáz felvonuláson az ország különböző városaiban 160 ezren vettek részt, ebből Párizsban 14 500-an tiltakoztak négy külön csoportban. A múlt hétvégén a rendőrség adatai szerint 175 ezren voltak az utcákon. A szervezők ezzel szemben most szombaton mintegy 320 ezer, egy héttel ezelőtt 357 ezer résztvevőt számoltak össze.
A fővároson kívül elsősorban a déli városokban, Montpellier-ben, Toulouse-ban, Marseille-ben, Annecy-ban, valamint a keleti Mulhouse-ban voltak nagyobb megmozdulások. A felvonulások jelentős része incidens nélkül ért véget, csak néhány helyen kellett könnygázzal oszlatni a tömeget a menet végén.
A koronavírussal szembeni védettséget igazoló dokumentumot (oltási igazolás vagy a 72 óránál nem régebbi negatív teszt) a jelenleg hatályos törvények szerint augusztus 9. óta, november 15-ig kötelező bemutatni a legalább ötven főt fogadó nyilvános helyeken, így
a vendéglátóhelyeken –beleértve a teraszokat is –, a vonatokon és a távolsági buszokon, a kórházakban, a bevásárlóközpontokban, valamint a kulturális intézményekben, mozikban, színházakban, koncerttermekben.
Olivier Véran egészségügyi miniszter csütörtökön úgy vélte, hogy a javuló járványügyi mutatók ellenére a védettségi igazolás használatát valószínűleg november 15. után is meghosszabbítja a kormány, amennyiben a “Covid nem tűnik el az életünkből”.
A tárcavezető egyébként úgy vélte, hogy “az igazolás sikerét látva egyre inkább csökken a tartózkodók száma”, mert a
“hatékony szűrési rendszernek és a tömeges oltásnak köszönhetően, a nagyon fertőző variáns miatti járványhullám ellenére sem volt lezárás nyáron”.
A védettségi igazolás bevezetésével párhuzamosan az oltási hajlandóság is erősödött a francia társadalomban, eddig a teljes lakosság 74 százaléka, a felnőttek 86 százaléka megkapta a koronavírus elleni oltás első adagját, a teljes lakosság 64 százaléka, a felnőttek 77 százaléka pedig már mindkét dózist.
(Forrás: MTI, fotók: Unsplash)
igazolvány | francia | franciaország | tüntetés | védettségiIstenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten
Nincs még egy olyan utazási trükk, ami ennyire felháborítja a légitársaságokat

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!