Fucsovics legnagyobb győzelme a pályán kívül született

Bámulatos idényt fut Fucsovics Márton, de a sikerekig traumatikus utazás vezetett. A magyar tenisz fenegyereke a profizmusról, Roger Federerről, és a legnagyobb győzelméről beszélt a Roadsternek.

15 365 kilométer – légvonalban ennyi a távolság Nyíregyháza és Melbourne közt. Fucsovics Márton azonban ennél jóval hosszabb utat járt be, mire eljutott a Nyírségből a Rod Laver arénába, ahol minden idők legjobb teniszezőjével, Roger Federerrel játszott egy nagyon jó meccset az Australian Open nyolcaddöntőjében.

Pedig Fucsovics karrierje már ötéves korában megbicsaklott, mert az alacsony termete miatt (még a hálóig sem ért fel) el akarták tanácsolni a nyíregyházi teniszklub induló tanfolyamáról. Nem így történt, az edzője, Gyuricsku Enikő pedig meglátta benne a tehetséget, sőt felajánlotta, hogy akár egyénileg is foglalkozik a kis Fucsoviccsal. Nem volt hiába: nyolcévesen már erős játékosnak számított a nála négy évvel idősebbek mezőnyében is.

A nyíregyházi salakos, és egy tornagyőzelem füvön, még juniorként

Közben volt kosártorna, ahol megkapta a korosztálya legtechnikásabb játékosa címet, csábították focizni is, ám szerencsénkre maradt a tenisznél, ahol töretlenül fejlődött, díjakat nyert, nemzetközi versenyeken szerepelt, az U14-es vébén pedig felfigyelt rá a német First Line teniszakadémia, amelynek a mai napig is a főoldalán szerepel.

Tizenöt évesen kiköltözött a Stuttgart melletti klubba, ahol egy ellentmondásos időszak kezdődött.

Egyrészt sokat fejlődött a teniszben, másrészt viszont fiatal volt, bulizni, csajozni akart, amire teljesen alkalmatlan volt egy bentlakásos sportiskola és a folyamatos versenyzés.

Fucsovics mára nyugodt, céltudatos férfiúvá érett

Az eredmények jöttek: tizenhat évesen már felnőtt nemzetközi versenyeken indult, a világranglistára is felkerült, tizenhét évesen visszatért a juniorokhoz, ahol párosban US Opent nyert, majd egy évre rá egyéniben Wimbledont, de ne feledjük az AusOpen elődöntőt sem.

Junior világelső lett, magyar teniszezőnek ez korábban sosem sikerült, majd 2011 februárjában betöltötte a tizenkilencedik évét, ezért már a felnőtteknél kellett versenyeznie.

Látszólag minden rendben volt, de állandó honvágy gyötörte, hiányozott a családja és a barátai, sérülések hátráltatták, és nagyon nehezen viselte a profizmus első hónapjait. Hirtelen felszínre kerültek a problémák. Szórakozni járt, olykor az edzés rovására is, mígnem 2011 augusztusában Hornok Miklós szövetségi kapitány kitette a Dk-csapatból. „Marci használhatatlan, nem motivált, keveset edz. Barátok és barátnők veszik körül, mindenki vele akar mutatkozni, benne van az éjszakai életben, minden estéjét szórakozóhelyeken tölti” – kesergett Hornok.

Hol volt még hét éve a mai bivalyerős Fucsovics?

A kapitány kötött egy külön megállapodást Fucsoviccsal, hogy a britek elleni Dk-meccsig öt héten át megy vele, és készül rendesen. „Négy napig működött a dolog, az ötödiken azonban már fél egykor elment moziba” – emlékezett Hornok. Utána megegyeztek, hogy

„vasárnap 11-kor találkozunk, de miután szombaton éjfélkor még a Gödörben, hajnal négykor meg a Rióban volt, én ébresztettem délben.

Egy órára beért, leültünk, elmondtam neki századszor is, így nem lehet élni, egy élsportolónak készülnie és aludnia is kell. Azt válaszolta, ő már nem tud erről lemondani, lehet, a teniszt is befejezi. Nem maradt más választásom, kiraktam a válogatottból.”

A Murray elleni rangadó elmaradt

A család támogatta és megértette a legnehezebb pillanatokban is, ami sokkal jobb, mintha tovább élezték volna a feszültséget. Mi több, az édesapa, Fucsovics József végig hitt benne, a mélyponton úgy fogalmazott: „Nem kell attól tartani, hogy Marci elvész a tenisz számára, be fog nőni a feje lágya, és szép eredményeket ér még el. Ő a teniszhez ért a legjobban, azt fogja csinálni.”

Igaza is lett. Utólag tisztán látszik, hogy a probléma magában rejtette a megoldást. Először is, huszonegy éves fejjel is csupán hirtelen felindulásból mondta, hogy abbahagyja a teniszt, akkor is, azóta is sokszor hangoztatta: képtelen lenne befejezni, mert ez az élete. Másodszor pedig Hornok döntéséhez hasonlóan sokkszerű volt Fucsovics számára a felismerés: ha bent marad a Dk-csapatban, a britek elleni meccsen Andy Murrayvel játszott volna Londonban. Megértette, hogy a profi sportban még egy átmeneti kiengedés is túl sokba kerül.

Miután kitették a csapatból, két hónapig nem játszott. Egyre jobban hiányzott neki a tenisz, újra ütőt ragadott hát, edzőjének éppen Hornokot választotta, és a válogatottba is visszakerült. Azóta nincsenek kételyei.

Bocsásd meg a bűneimet – Fucsovics alkarja a Federer elleni meccsén

A mostani, egyéni rekordot jelentő ranglistás helyezéséig (62.) így is roppant hosszú út vezetett. 2012-t az 577. helyen indította, majd évről évre kapaszkodott feljebb, mostanáig sorrendben 441., 182., 159., 214., 158. és 85. volt az adott év elején. Két évig a nizzai teniszakadémián készült, kisebb tornákon szerepelt, megszerezte az első győzelmét top 100-as játékos ellen (Ernests Gulbist verte a Davis-kupában), és az első tornagyőzelmét Kínában. Huszonhárom évesen azért is költözött haza Nizzából, mert megkomolyodott, már egyedül is el tudja végezni a szükséges munkát. Utólag azt mondja, a németországi és a nizzai évek is nagyon kellettek a mostani sikereihez.

Mégis hiányzott még egy puzzle-darabka az igazi áttöréshez. 2015 decemberében Sávolt Attila lett az edzője, és bár az első teljes évük felében Fucsovicsot térdsérülés hátráltatta, utána beindult a biznisz.

Sávolt a pályán és azon kívül is profibb hozzáállást adott Fucsovicsnak, egykori játékosként tökéletesen átérzi a helyzetét, de nagyon kemény is tud lenni vele, amióta együtt dolgoznak, több mint százötven hellyel került feljebb a ranglistán.

Javult a mozgása a pályán, stabilizálták a fonákját, erősítették a szerváját. Eleinte meditáltak is, de azt később „elhagytuk, nem éreztem, hogy szükségem lenne rá”, így is erősebb lett fejben, például már az alacsonyabban rangsorolt ellenfelekkel szemben is fókuszált marad. Sávolt a meccsen belüli szituációkra is jobban fel tudja készíteni, és segít számára a megfelelő dologra koncentrálni.

Összpontosítás, hidegvér

Az idei nagy menetelés előtt például Fucsovics öt meccslabdáról kapott ki egy indiai torna nyolcaddöntőjében. Viccel ütötték el a dolgot: „legalább több idő lesz akklimatizálódni Canberrában”, az AusOpen felvezető tornáján. És valóban, Canberrában már döntőt játszott, az AusOpen pedig álomszerűen alakult.

Erőnlétben nehéz volna tovább fejleszteni

Fucsovics megnyerte élete első főtáblás Grand Slam-meccsét, Radu Albot ellen. Bár utána a 13. kiemelt Sam Querreyt is legyőzte, majd egy újabb nyert meccsel eljutott egészen Roger Federerig, Albot legyőzését tartja a legfontosabbnak, mert „volt bennem egy mentális blokk a Grand Slameken, amit áttörtem, méghozzá egy nagyon-nagyon nehéz meccsen.” A zavaró külső tényezőkön pedig most is inkább nevettek:

Juan Martin del Potro öltözőszekrénye Fucsovicsé felett volt, akinek állva kellett öltöznie, mert az argentin óriás elfoglalta az egész padot.

Végül Fucsovics nyolcaddöntőig jutott, ahol a későbbi győztes Federer állította meg.

Fed dicsérte Fucsovicsot a meccs után

Milyen lehet Federerrel nyolcaddöntőt játszani a telt házas Rod Laverben? Nehéz szavakat találni rá, maradunk a „megvalósult gyerekkori álom” kifejezésnél, ami talán nem túl eredeti, cserébe pontos.

Egy klasszikus mozdulat a februári, budapesti tornáról

Federerrel – ahogy Novak Djokoviccsal is – edzett is Fucsovics. „Az edzője, Severin Lüthi telefonált szombat reggel kilenckor, először fel sem akartam venni. Aztán megkérdezte, nincs-e kedvem hétfőtől Federerrel edzeni négy-öt napot? Gondolkodás nélkül igent mondtam, majd foglaltam is a repjegyet Svájcba. Versenyen már sokszor láttam, de nagy élmény volt látni, hogyan edz, hogyan viselkedik, hogyan jön edzésre. Sokat beszélgettünk, nem a teniszről, inkább mindennapi dolgokról, milyen a szállás, hol játszom legközelebb. Federer egy mindig kedves úriember, volt, amikor ötszázan nézték az edzésünket, és bárki odajöhetett dumálni és szelfizni vele. Próbálom én is ezt a vonalat követni, például ha ki is kapok, próbálok pozitívan, jókedvűen odamenni a szurkolókhoz autogramot osztani.”

Federer a Fucsovics elleni AusOpen meccsén

Fucsovics tehát jó társaságba keveredett, és nem csak szakmai vonalon. Másfél éve van együtt a menyasszonyával, Anettel, és „azóta csak felfelé ível a karrierem, szinte minden versenyre velem utazik”. Még az AusOpen utáni epizód sem jelentett nekik problémát. A belgák elleni Dk-meccs egyik szünetében Fucsovics megpillantott egy helyi tehetséget, amiből persze gyorsan mém lett. „Először is nem oda néztem. A menyasszonyom nem szólt hozzá semmit, nem nagyon érdekelte. Van ilyen, lesz is még.”

A gyors mémesedés is jelzi, hogy az AusOpen óta minden eddiginél komolyabb figyelem zúdul Fucsovicsra, aki azonban kimondottan örül a média érdeklődésének. Neki is jól esik, de „az egész magyar tenisz számára is fontos.”

Nem kellett külön készülnie a média figyelmére

És azért maradtak még megvalósítható álmai: úgy érzi, két-három év múlva lehet a csúcson, ami számára egy Grand Slam-győzelmet vagy egy top 10-es ranglista-helyezést jelentene. Adott a recept: a profi tenisz mint életmód, ami minden egyes percét kitölti. Amikor pedig jut némi pihenő a holtszezonban, „jöhet egy kis bowlingozás a barátokkal”.

Ez is érdekelhet:

Ő a világ leggyorsabb állatorvosa, aki miatt egyre több gyerek noszogatja a tesitanárát

Átírta a magyar atlétika sporttörténelmét idény nyáron Baji Balázs, aki bronzérmet szerzett 110 méteres gátfutásban úgy, hogy az edések mellett állatokat gyógyított. Leültünk vele beszélgetni.

nagy sztori | tenisz | sport | fucsovics márton | roger federer

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom