Close
Budapesten van egy időalagút a múltba, úgy hívják, hogy Gallwitz

Budapesten van egy időalagút a múltba, úgy hívják, hogy Gallwitz

Mintha egyenesen egy polgári nappaliba lépnénk a Régiposta utcáról, amikor benyitunk Gallwitz pipaszaküzletbe: az antik csillár vagy a díszes fotel önmagában nem lenne akkora dobás, de azt már kevesen mondhatják el magukról, hogy a nagyapjuk, sőt, már az ükapjuk is több száz értékes pipát tárolt a vitrinekben. Zöllner Viktor a Gallwitz család örökségét viszi tovább ilyen díszletek között, ami számára tényleg egy szelet otthon.

Ritka dolog, hogy egy családi vállalkozás az 1880-as évektől végig megőrizze az eredeti tevékenységét vagy akár a berendezést. A Gallwitz szaküzletben ehhez képest olyan, mintha megállt volna az idő, jó értelemben. Van egy szűk, de hűséges vásárlóközönségük, akik rajonganak a pipákért és más esztergályos tárgyakért, nekik ugyanazzal a mozdulattal húzzák ki a fiókot, és évtizedek óta ugyanabba a fotelbe ülhetnek le, hogy szétszereljék, megismerjék a kiszemelt pipákat.

Azt már egy fokkal nehezebb elképzelni, hogy manapság valaki egyedi sétabotot keressen magának, de egy Gallwitz-leszármazott ezen az igényen sem lepődik meg.

A cég az utóbbi időben hazai és nemzetközi pipák forgalmazására, javítására szakosodott, az ajtó melletti állványon viszont díszes sétapálcák is sorakoznak, és az eladók állítják, ezeket használat közben is el lehet csípni Budapest utcáin.

Az 1880-as évektől Gallwitz Lipót és családja csupa olyan faragványt készített és árult, amire a pesti polgárnak szüksége lehetett: játékok, ékszerek, sétapálcák, színházi legyezők, elefántcsont billiárdgolyók. Ők voltak az elsők, akik behozták az országba a kínai dominójátékot, a mahdzsongot, még a szabálykönyvét is ők fordították.

A Gallwitz név akkoriban vált fogalommá, de 1952-ben utolérte őket is az államosítás, elvették az árukészletüket. Az enyhülés után aztán a jelenlegi tulajdonos, Zöllner Viktor dédszülei váltották ki újra az iparengedélyt, és egészen 2002-ig a Párizsi utcai lakásukban zajlott a gyöngyök és pipák árusítása. Művészek, törzsvásárlók adták egymásnak a kilincset. Bár erre a kis, előtérből kialakított boltra már kevesen emlékezhetnek, az új üzlethelyiségbe igyekeztek átmenteni a hangulatot. Az antik csillárt és a bársonyfotelokat, a falakat díszítő családi képeket a lakásból hozták át, de a zöld filcborítás, a bársonyfüggöny is simán érkezhetett volna onnan.

– Manapság is stabil vevőkör jár hozzánk, ide a Régiposta utcába – meséli Zöllner Viktor, a cégalapító ükunokája. – Egy igazi pipásnak a családja is sokszor azt vesz ajándékba, így aztán komoly, akár százdarabos gyűjtemények is összejöhetnek. Régebben volt olyan törzsvásárlónk, egy író, aki annyira szeretett nálunk időzni, hogy rendszeresen látogatta apámat, és ragaszkodott hozzá, hogy az üzletben pipázzon egyet.

Amikor Zöllner Viktor felidézi ezeket, szinte érezni lehet a levegőben a pipadohány édeskés illatát, és érthetővé válik, hogyan tudnak a vásárlók ebben a kis helyiségben órákat eltölteni nézelődéssel, beszélgetéssel. Igaz, a boltban most nincs dohányillat. A pipába valót a Kecskeméti utcai Gallwitz trafikban lehet beszerezni, ami nem egy elsötétített dohánybolt, hanem a szaküzlet hangulatát megőrző, kávézóként is működő kis hely.

Aki ennek a szenvedélynek hódol, két pipája biztosan van, ha százas nagyságrendű kollekciója nem is. És ahogy minden valamirevaló hobbi, ez is rengeteg kiegészítővel jár: állványok, tömőfák, szurkálók, öngyújtók, táskák, a tisztításhoz szükséges eszközök – van miért visszajárni.

Itt senkitől nem rejtik el a pipákat, akkor sem, ha utcáról betévedő érdeklődő. Viktor egyből nyitja is a fiókokat, ahol díszdobozokban állnak az értékes darabok, és minden pipát, még a százezres értékűt is meg lehet fogni, szét lehet szedni. Nem tesznek úgy, mintha ez egy előjogokkal járó, zárt világ lenne, nincs benne semmi titok. Első pillantásra talán csak annyi, hogy nehéz megítélni, miért vannak ekkora árkülönbségek az egyes pipák között, amikor fogásra, súlyra is nagyon hasonlóak. A tulajdonos erről is szívesen mesél, miközben egy éppen, hogy megfaragott fa kockát ad a kezembe.

A pipatermék értékét nem annyira a forma vagy a díszítés határozza meg, hanem az alapanyag minősége. A fejrészéhez felhasznált növényi gyökérgumó, a hangagyökér jellemzői csak a készítési folyamat végén mutatják meg magukat igazán, ezért fordulhat elő, hogy egy adott gyártócég adott formájú pipái között akár tízszeres árkülönbségek vannak. A végeredmény még a legnagyobb manufaktúráknál is lutri lehet, mondják Gallwitzék. Ha valaki, Viktor pontosan tudja, miért nehéz dolgozni az alapanyaggal, hiszen maga is pipakészítő, -javító. Sokszor csak az utolsó lépéseknél derül ki, hogy van egy olyan hiba a faanyagon, ami miatt használhatatlan lesz a pipa. Ez nagyon bosszantó tud lenni, teszi hozzá, de a hangjából érezhető, hogy lelkesedéssel vág bele újra és újra.

A pipázók nagyon tudnak kötődni a kedvencükhöz, ezért sokszor keresik fel az üzletet azzal, hogy felújítsanak egy-egy régi darabot. A javításokat minden esetben a tulajdonos végzi, ahogy az egyedi pipák készítését is. Viktor gyorsan hozzáteszi, az egyedi gyártásra való megbízás nem igazán jellemző, és ő is inkább hobbitevékenységként tekint rá. Elég szigorú magához, amikor azt mondja, naponta legalább öt-hat órát a műhelyben kéne töltenie ahhoz, hogy pipakészítőnek tarthassa magát.

Honnan érkeznek akkor a pipák a Gallwitz szaküzletbe?

A magyarországi darabok elsősorban a nagykőrösi Szabó Pipagyárból, mely hetvenéves múltra tekint vissza, de a nagy európai márkák – Savinelli, Dunhill, Vauen – termékeit is forgalmazzák partnerként. A magyar pipa különlegessége az ár-érték arányában rejlik: minőségi fa- és ásványi alapanyagokból, mégis elérhető áron készül. Az angol, olasz és német gyártás kiemelkedő Európában, de nekünk kedvezhet, hogy a kezdő pipázóknak nyugodt szívvel lehet ajánlani a magyar termékeket, egy alapcsomagra nem kell aránytalanul sokat költeniük.

Kérdés persze, hogyan választ pipát egy újonc, aki épp csak ismerkedik ezzel a világgal. Már a honlapot böngészve is könnyen össze lehet zavarodni, legalább harmincféle, különböző formájú és elnevezésű pipát sorolnak fel a cikkekben, a klasszikus, egyenlő fej-nyak arányokkal bíró Biliardtól a lopótök formájú Gourd Calabashig.

– Mindenkit lebeszélünk arról, hogy csak weben tájékozódjanak a leendő kedvencről. Mindegyik pipa megismételhetetlen alkotás, szokni kell a fogását, érdemes átnézni kívül-belül – javasolja a tulajdonos. Minden esetben szűrős pipákat ajánlanak a belépőknek, bár tény, hogy a szűrővel ellátott termékek csak néhány évtizede vették át az uralmat. A régi pipák jó eséllyel szűrő nélküliek, és sokan erre az élményre – vagyis a teljesen szabadon áramló füstre, az ezzel járó ízekre, állagokra – esküsznek.

(Fotók: Földes Attila, arculati elemek: Buzás Alíz)

A kaland folytatódik
Megjelent a Roadster magazin második nyomtatott kiadása, amelyben ismét olyan történeteket gyűjtöttünk össze, amelyek minket is folyamatosan inspirálnak. Szerintünk szebb lett, mint az első szám, reméljük, neked is tetszeni fog. Ha velünk tartanál ezen az utazáson, ezen a linken megrendelheted a magazint.
Close

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom