Új piramis jelent meg Gízában, az egész világ felkapta rá a fejét

A francia fotós és street artos, JR műve.

A sikeres 2021-es Greetings from Giza installációt követően JR egy új, interaktív műalkotással tért vissza Egyiptomba. A művész a már jól ismert Inside Out Project-et hozza a piramisok ősi helyszínére az Art D’Égypte Forever Is Now II című művének részeként. Az interaktív installációban november 10-ig lehet részt venni, majd november 30-ig lesz megtekinthető.

A Gízában rendezett Forever Is Now II kiállítás részeként

JR a látogatók portréit élethűnél nagyobb műalkotásokká alakítja, amelyek hátterében az ikonikus piramisok állnak.

A képeket a művész piramis alakú fotófülkéjéből készítik, a résztvevők pedig képeiket felragaszthatják a standon kívül felállított három plakáthely egyikére.

Ilyen módon a látogatók nyomot hagynak Egyiptom hosszú művészettörténetében.

A most a gízai piramisoknál is megjelenő Inside Out Project-et a francia művész azzal a céllal hozta létre, hogy bevonja a közönséget a művészet alakításába. Azt tapasztalta ugyanis, hogy az emberek a világ legkülönbözőbb pontjairól érkeznek a Louvre-ba, de gyorsan hátat is fordítanak neki, hogy egy szelfit készítsenek az ikonikus üvegpiramisnál. A művész ekkor hozta létre azt az anamorfózisát, ami szabályosan eltüntette az épületet.

Ebben az összefüggésben JR gízai installációja új szemüvegen keresztül közelíti meg a szelfikészítés jelenséget. Ahelyett, hogy hátat fordítanának a négyezerötszáz éves helyszínnek, a résztvevők a saját portréjukat mutatják be előtte.

Bár az óriásplakátok arcai folyamatosan változnak, az ősi háttér ugyanaz marad,

így a járókelők reflektálni tudnak a mulandóságra egy olyan ikonikus helyen, ahol az idő más értelmet nyer.

(Forrás: Designboom, fotók: Justin Weiler)

installáció | művészet | gíza | piramis

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom