Ami Barcelonában látványosság, Göteborgban hamarosan tömegközlekedési forma lesz

Amikor arról beszélgetünk, hogy az elektromos autózásé a jövő, eléggé alábecsüljük a technológiai fejlődést. Harminc-negyven év múlva fogunk egyáltalán még autót használni? Hiszen kevés logikusabb lépés lenne, mint a földfelszíni közlekedést a levegőbe adaptálni, és máris kerülhetnénk a piros trolit alulról-felülről, nem csak jobbról vagy balról. A kérdés költői, de nem megalapozatlan: ami néhány éve csak futurisztikus álomnak, évtizedes tervnek tűnt az európai közlekedést tekintve, az Svédországban épp most kopogtat az ajtón. 2021-re, úgy tűnik, megépül Göteborg első, tömegközlekedést szolgáló siklója, mely a tervek szerint az óvárost köti össze a város északi részével.

A Göta-folyó torkolatánál 1621-ben alapított város elég komoly múltra tekint vissza: Svédország legforgalmasabb kikötővárosa kereskedelmi kapcsolatai miatt mindig is a régió egyik motorja volt. 2021-re, a város 400. évfordulójára a városvezetés ennek megfelelően gondolt egy nagyot, hogy megreformálja a tömegközlekedést: egy, az egész várost átszelő kötélpályát terveztek, több állomással, hogy széles körben használható, és ne csak turistavadász közlekedési formát alkossanak.

Az óvárost a város északi részével összekötő rendszer megvalósításra a holland UNStudio tervét választották ki, mely amellett, hogy rövidíti a város két pontja közötti utazási időt, élménnyé is teszi azt, miközben minimális hatást gyakorol a város utcai közlekedésére.

“A sikló dizájnja a hajógyári daruk aszimmetriáját és mozgását idézi, ahogy egész nap cipelik a súlyokat... A dizájnban egyszerre jelenik meg a város jelentős ipari múltja és az ígéretes jövő” – mondta Ben van Berkel, az UNStudio alapítója.

Az 1930-as stockholmi metró óta ez az első új tömegközlekedési forma. A komoly mérnöki munkáról árulkodó hat tornyot szobrászati pontossággal tervezték meg: összesen három kilométeres távot és négy megállót kötnek majd össze a város felett. A hálózat amellett, hogy kapcsolatot teremt a Göta-folyó deli és észak pontja között, egy teljesen új szögből nyújt betekintést a városba.

A tornyok nyitott struktúrájuknak köszönhetően nem hogy nem zavarják majd a földfelszíni közlekedést, de az egyes építmények körül parkokat, a tornyok alatt sétányokat alakítanak ki. Ráadásul a leginkább kortárs művészeti építményekre hasonlító beton pítmények közül a legmagasabbra egy városi teraszt is terveznek, ami vagány, városi találkozópontként és kilátóként is funkcionálna.

Központban a fenntarthatóság

Hangzatos ma a "fenntartható", "zöld" jelzőkkel illetni projekteket, de a svédeket aztán tényleg hiba lenne azzal vádolni, hogy hatásvadász módon kezelnék a környezettudatos építkezés kérdését. A tervezőcsapat a városképbe illeszkedő külső jegyek mellett az alapanyagok kiválasztására és a mindennapi működésre is nagy figyelmet fordított: a tornyok speciális, tartós betonból épülnek; a megállóknál a nagyobb strukturális elemekre mohaborítás kerül, mely természetes légszűrőként működik majd, elnyelve a városi szmog jelentős részét; a megállók tetején elhelyezett napelemek pedig az állomások hő- és elektromos energiáját biztosítják.

A megállók mindegyike tökéletesen egyedi dizájnnal készül, illeszkedve az őket körülvevő környezethez. A falak és a mennyezet faborítást kap, a tetőablakok pedig biztosítják a természetes fényt, ezzel minimalizálva a napközbeni mesterséges világítás szükségességét.

Amellett, hogy jó ötletnek tartjuk az efféle, mátrixon kívüli gondolkodást és egy új tömegközlekedési forma bevezetését, kíváncsiak vagyunk arra is, hogy tud alkalmazkodni a rendszer a modern igényekhez? A hasonló kötélpályák – legyen az akár Barcelonában, vagy Rio de Janeiróban – ugyanis eddig inkább a pazar kilátás mellett élményszerű programot kínáltak, mintsem valós, rugalmas, gyors közlekedési lehetőséget.

A 2021-re ígért tömegközlekedési eszköz ezzel együtt biztos sokat dob majd az amúgy is pezsgő Göteborgon – amolyan skandináv, környezettudatos módon.

Ez is érdekelhet:

Norvégia újraszabná a turizmust a világ első energiapozitív hotelével

A megújuló energia a jövő, és már a skandináv országok üzleti életében is alapvetés.

göteborg | sikló | svédország | kötélpálya | közlekedés

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom