Close
Gyűjts eledelt, hódítsd meg a Marsot, és bízz a fantáziádban!

Gyűjts eledelt, hódítsd meg a Marsot, és bízz a fantáziádban!

A társasjátékokról sokaknak a gyermekkorban kopottra járatott Monopoly, Cluedo, Gazdálkodj okosan!, Uno vagy Activity jut az eszébe, amelyekhez sok kellemes, nosztalgikus emlék köthető.

Van, aki még mindig szívesen merül bele például egy többórás Monopoly-partiba, míg sokan már kevés kihívást találnak bennük, a jelenséget pedig úgy értelmezik, hogy ők már egyszerűen „kinőtték a társasokat”. Pedig ez koránt sincs így!

Aranyszabály ugyanis, hogy az átlagember szeret(ne) társasozni, csak épp nem mindig tudja, milyen játék illik hozzá.

A fő viszonyítási pontnak számító Monopoly ugyanis a társasuniverzum Nutellája, ismert, ízes darab, de jórészt üres kalóriákból áll, amelyet az ember főként azért kap elő a szekrényből vagy emel le az áruház polcairól, mert azt úgyis mindenki ismeri, így nehéz vele mellélőni.

Persze a Monopolynak is megvan a maga helye a teremtésben, ahogyan a többi klasszikus darabnak is, ugyanakkor ezek 2020-ban már csak elemeikben, konceptuális alkatrészek formájában köszönnek vissza a kortárs játékok világában. Ugyanis nemcsak a technológia vagy az élsport világa fejlődött az elmúlt évtizedek során, hanem a társasjátékoké is, amelynek már olyan gazdag univerzuma van, mintha csak képregények, vinylek, videojátékok sokasága között barangolnánk. És ha már itt a tél, a szociális elszigetelődés pedig erősen a nyomunkban, összeszedtünk kezdetnek három élvezetes, modern társast, amely eltérő tematikájú és komplexitású világot tár a szemünk elé.

Imagine

  • komplexitási együttható: 1,07/5 (nagyon könnyű)
  • játékosok száma: 3–8 fő
  • átlagos játékidő: 15–30 perc
  • a játék nyelvfüggő, de magyarul is elérhető

Az Imagine-t egy minimalista, japán köntösbe csomagolt, csendes Activity-variánsként is felfoghatjuk, amelyben egy nagy rakás illusztrált lapka segítségével kell az asztalon megformálnunk megadott kifejezéseket.

A játék egyik nagy előnye, hogy gyorsan, egyszerűen tanulható, igazi felüdülés azoknak, akik most ismerkednének a (modern) társasok világával, és azoknak is, akik nem szeretnének órákat ölni egy új játékrendszer elsajátításával. Bár a szabályai percek alatt elsajátíthatók, a játék mégsem felszínes: meglepően trükkös, és alaposan megdolgoztatja a kreatívállományt. Minél inkább elmerülünk benne, annál inkább rájövünk, hogy

a lapkás mutogatás kicsit olyan, mint egy műalkotás összerakása

– csak esetünkben a festővászon az asztal, a színek pedig az illusztrált fólialapok, amelyek segítségével szinte bármilyen szó kirajzolható.

Mivel a játék közben nem szabad beszélni, ezért az introvertáltabb, elvontabb játékosok is kiteljesedhetnek benne, hiszen az Imagine nem igényel tőlünk szereplést vagy bármiféle sztárallűrt. Bár az Imagine elsősorban jó hangulatú partigém, a család is szeretni fogja: remek készségfejlesztő és igazi élharcos a gyermeki kreativitás ösztönzésében, hiszen melyik lurkó ne élvezné azt, amikor csináld magad művészként teremthet kisebb világokat egy rakás színes ábrából?

Fesztáv (Wingspan)

  • komplexitási együttható: 2,41/5 (közepesen nehéz)
  • játékosok száma: 1–5 fő
  • átlagos játékidő: 40–70 perc
  • a játék nyelvfüggő, de magyarul is elérhető

A Board Game Geek az év játékának választotta 2019-ben a Fesztáv-ot, amely hét további elismerést is besöpört. A Fesztáv-ban ornitológusként vagy madármegfigyelőként tevékenykedhetünk,

a fő célunk pedig az, hogy minél patinásabb madárgyűjteményünk legyen.

Így aztán kétségtelenül van egyfajta fétise a madárimádók körében, de higgyük el, nem csak nekik találták ki – épp ellenkezőleg: a játékot madárbarátok készítették átlagos társasrajongóknak!

A játékban négy fő döntés közül választhatunk: eledelt gyűjthetünk, tojást rakathatunk, illetve madárkártyákat húzhatunk vagy játszhatunk ki. A dizájnja kifogásolhatatlan: a játékelemek (madáretetőnek álcázott kockatorony, laptároló, bőrtok hatású játékostáblák, tojások, dobókockák) prémium minőségűek, a kártyák gyönyörűek, a madarakról kapott információk részletesek és tudományos igényességűek, olyannyira, hogy akár egy enciklopédiában is helyet kaphatnának – nem csoda, hogy akár játékon kívül is jóleső érzés böngészni őket.

A játék fontos eleme a kollekciógyűjtés, a paklitervezés, a kártyahúzás és a kockadobás, és bár a játék a könnyed hangulatával, szelíd megjelenésével könnyen elvarázsolja a kardok és izmok fantáziavilágához szok(tat)ott embert, a körök előrehaladtatával megmutatja kombinációs potenciálját.

A Fesztáv a kezdőbb játékosokat is bevezetheti az úgynevezett engine building játékok világába, amelynek a lényege, hogy egymást segítő akciókból hozunk létre önműködő láncokat, amolyan motorokat. Mindezt úgy, hogy a játékos szinte fürödhet a képzeletbeli madárcsicsergésben, ami valljuk be, egy stresszes nap után mindig jól jön. Ha pedig idővel újabb madarakra vágynánk, érdemes szétnézni a Fesztáv kiegészítői között, amelyek európai és az óceániai madarakkal bővíthetik a gyűjteményünket.

A játék a finisbe érve néha kezd túlságosan feszkómentessé válni, leereszteni, a nagy mértékű szerencsefaktor pedig sokakat eltántoríthat tőle, de így is remek kompromisszumos megoldás lehet azoknak, akik egy nyugodt hangulatú, szerethető, nagyon szép, ugyanakkor korántsem buta játék társaságában időznének el legfeljebb egy órára.

Mars terraformálása (Terraforming Mars)

  • komplexitási együttható: 3,24/5 (nehéz)
  • játékosok száma: 1–5 fő
  • átlagos játékidő: 120–180 perc
  • magyarul is elérhető

Egy még összetettebb világba kalauzol minket a Mars terraformálása, amely egy igazi nagyágyúnak számít a maga műfajában. A Board Game Quest az év játékának választotta 2016-ban, és bár azóta eltelt néhány év, a játék népszerűsége nem csökkent – ellenkezőleg, szinte kultikus magasságba emelkedett.

A sztori adott: 2315-ben járunk, amikor a Föld már túlnépesedett, az erőforrásaink pedig egyre szűkösebbek.

Az emberi civilizáció fennmaradásának záloga a vörös bolygó meghódítása, a Mars terraformálásához azonban az egész emberiség összefogása szükséges. A játék akkor ér véget, amikor az élethez szükséges paramétereket garantáljuk, azaz az oxigénszintet, az átlaghőmérsékletet és az óceánok számát is egy kritikus szint fölé emeljük.

És bár a cél közös, a játék mégsem kooperatív: minden játékos a saját cégének az érdekeit képvisel, és igyekszik boldogulni az új környezetben. Minden kör elején kártyákat húzunk, ez pedig ad egyfajta szerencsefaktort a játékhoz (amelyet a draftos változat valamelyest kiküszöböl), az új lapok nyújtotta irányokhoz és lehetőségekhez azonban újabb stratégiák bevetésével alkalmazkodhatunk. Bár bizonyos lépésekkel keresztbe tehetünk egymásnak, a játékosok között minimális a közvetlen interakció.

Így is nagyon sok dologra kell párhuzamosan figyelnünk: építeni a saját mechanizmusunkat, benépesíteni a táblát, terraformálni a bolygót, kijátszani minél több pontot érő kártyát, és harcolni a Mérföldkövekért és Díjakért – mindezek összehangolása gyakran sok fejtöréssel, tervezéssel és lemondással jár.

A cégek háttértörténetei, a kártyák nevei és leírásai csak emelnek a sci-fi-élményen: a Nitrofil mohákat úgy nemesítették, hogy a Mars sós szikláin termeszthessük őket, a Fekete Sarki Por a Nap hőjét nyeri el, de sajnos minden havazás után újra kell szórni. A Karbonátfelhasználás révén az ásványokból nyerhetünk ki szén-dioxidot, hogy növeljük az üvegházhatás mértékét, az Egyenlítői magnetizáló egy lefektetett szupravezető kábelrendszerre utal, a Nukleáris övezet sztorija pedig az Elon Musk-i ötlet, csak épp évekkel korábbról: a hőmérséklet növelhető a Földről származó elavult atombomba felrobbantásával. Egy-egy játékmenet hosszú órákba torkollhat, egy bolygót terraformálni azonban a valóságban sem egyszerű feladat,

a témavilág nagyon átjön, az ember szinte ott érzi magát a Marson,

a játék szabályosan beránt ebbe a világba, ahol meg kell tapasztalnod azt a kínkeserves munkát, amit be kell fektetned a siker érdekében. A játék gyakran végig kiélezett marad: bár a körök előrehaladtával kirajzolódhatnak az egyes játékosok stratégiai prioritásai és a köztük lévő erőviszonyok, simán megtörténhet – főleg több játékos esetén –, hogy a játékfinis után sem egyértelmű a győztes kiléte, csakis a kártyák, pontok, bónuszok, terraformációs érték összegzése után. Így egy gyengébb vagy rosszabb napot kifogó játékos is érezheti úgy a pontok, kártyák, bónuszok viharában, hogy nincs minden veszve, az izgalmi szint végig a kellemesen bizsergető szint fölött marad, amely segít megtartani játékosok lelkesedését és motivációját az utolsó pillanatig.

A Mars terraformálása a svéd Fryxelius család saját vállalkozása, az ihletet az asztronómiát is oktató természettudomány-professzor apuka, Lennart adta, akinek a saját tervezésű sci-fi-játékain nőtt fel a család, a testvérek közül pedig a kémiából doktorált Jacob felel a játéktervezés és az új ötletek nagy részéért. Most már talán értjük, miért tudták ennyire részletgazdagon és ilyen tudományos megalapozottsággal átadni ezt az egész sztorit.

A játék egyik hátránya, hogy a komponensei nem a legjobb minőségűek: a sima felületű táblákra pakolandó jelölőkockák könnyen elcsúsznak vagy legurulnak, ugyanakkor a forgalmazó jobb minőségű játékostáblákat is piacra dobott azóta, ahogyan a kartonpapírból álló óceán-, növényzet- és városlapkáknak is megvásárolhatók a szebb kiszerelésű, 3D-nyomtatott változatai – ezek az ötletek eredetileg néhány lelkes rajongótól származtak, aki saját költségére kezdték el újraalkotni a játék egyes összetevőit; a fentebbi képeken is ilyen megoldások láthatók. Azt még emeljük ki, hogy a Mars terraformálása

szólóban is játszható, valamint sok agyizzasztó játékkal ellentétben ketten is igazán élvezetes.

A társashoz az utóbbi években további kiegészítők is érkeztek, így már mellékfeladatként a Vénuszra vagy a távoli gyarmatokra is elkalandozhatunk, vagy akár a vörös bolygó politikai életébe is belekóstolhatunk. Ez a kevesek játéka lesz, de akit ez az univerzum megkaparint, azt többet nem engedi el.

És ha már szóba jött a Fesztáv, akkor térjünk ki a madáretetésre is:

FOLYTASD EZZEL
3 milliárd fa ültetésével küzdene az éghajlatváltozás ellen ez az ország
Brutális áron kelt el Einstein kézirata az általános relativitáselméletről
Rendeld meg a Roadster magazin 6. számát!
Őszi-téli lapszámunkban ismét megnövelt terjedelemben, 224 oldalon a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Felsorolni is nehéz, mennyi izgalmas történetet meséltünk el az új számban, de ha szeretnél többet tudni, akkor kattints ide az alábbi linkre! Megnézem, mert érdekel!
Close
Káprázatosan szép magyar projekt mutatja meg, milyenek a jövő élhető otthonai!
HELLO, EZ ITT A
ROADSTER
Kövess minket a Facebookon!
Történetek, amiket nem fogsz elfelejteni!

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom