Ha már unod a kilátásodat, nézd meg másokét!

Abszolút érthető, ha a lassan egy éve tartó otthonmaradás után elegünk lesz az ablakunk nyújtotta kilátásból, vagy az már nem ad kellő inspirációt – kivéve talán akkor, ha mondjuk a Balatont vagy a havas tetejű hazai hegyek valamelyikét pillantjuk meg reggelente ébredés után. A kevésbé szerencséseknek egy weboldal kínál új perspektívát. 

A karanténprojektként indult WindowSwap egy házaspár ötlete. Sonali Ranjit és Vaishnav Balasubramaniam akkor találta ki, amikor egy barátokkal folytatott online csevely alkalmával megmutatták egymásnak a lakásukból látható panorámát. Az események aztán felgyorsultak, kisvártatva már bárki elküldhette saját kilátását az időközben nyilvánossá vált platformra.

A tavaly nyáron elindított WindowSwaphez most is lehet csatlakozni: mindössze egy kettő-tíz perces videót kell feltölteni az ablakunkból vagy az erkélyünkről látható kilátásról, aztán elküldeni a megadott e-mail címre.

A házaspár az összes beérkezett felvételt megnézi, és nem is válogat köztük, mert úgy vannak vele, hogy ami az egyik ember számára unalmasnak vagy átlagosnak tűnhet, könnyen lehet, hogy másnak élményt jelent.

A program nemcsak földrajzi értelemben segít egy kicsit kiszakadni a négy fal közül, hanem a felhasználók beszélgethetnek is egymással, továbbá az otthonokban elrejtett apró nyomok alapján kitalálhatják, melyik országból vagy városból látható az adott panoráma.

Ez is érdekelhet:

Jobb Budapestről dolgozni távmunkában, mint Barbadosról

Íme egy ötvenes lista a legjobb helyekről.

(Forrás: EuroNews, fotók: Unsplash)

akarantén | kilátás | online | projekt | panoráma

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom