A mindig mosolygó tervező, akinek sosem fáj a hétfő – Keresztury-Hadnagy Tímea-portré

Versenysportolókat megszégyenítő lendülettel vetette bele magát a budapesti dizájnvilágba, és már fiatalon a hazai szcéna egyik jól csengő nevű alakja lett. A feladatok iránti szenvedélyes lelkesedése és az irigylésre méltó munkatempója egy fokozatot sem kapcsolt vissza az elmúlt években, azok közé tartozik, aki nemhogy utálja, hanem várja a hétfőt. Hadnagy Timi számos értéket adott már Budapestnek; mutatós irodák, vonzó éttermek, meghitt kávézók és dekoratív lakások hangulatfelelőseként sok-sok ismert hely enteriőrjét köszönhetjük neki. A három éve családanyaként is helyt álló tervezővel egy váratlanul borongósan és hűvösen alakuló augusztusi napon beszélgettünk karrierről, díjakról, felemelő és nehéz pillanatokról, családról, kutyáról, hobbiról és álmokról a Roadster és a Wallis Motor izgalmas értékteremtőket bemutató sorozatában.

Az enteriőrtervezőként végzett Hadnagy Timi 2011-ben állt fel az iskolapadból, 2013-ban pedig már mosolyogva adhatta át a névjegyét a különböző összejöveteleken, miután társbérletben saját vállalkozást jegyeztetett be. Azóta több rangos díj bizonyítja, hogy hamar a szakma megkerülhetetlen arcai közé katapultált; megkapta a leginspirálóbb dizájnernek járó elismerést, 2017-ben pedig az Év irodájáért megillető trófeát is a vitrinjébe tehette. Manapság az irodában ötfős csapatot, otthon pedig gyerekkel, férjjel és egy barátságos négylábúval kiegészülő háztartást vezet.

"Egyszerre jó és rossz, hogy ennyire gyorsan történt minden, egyrészt mindenképp pozitív, hogy bejönnek az elképzeléseim és a számításaim, másrészről azok a bizonyos számítások másként néztek ki annak idején.

Építész szerettem volna lenni,

de az iskola elvégzése után annyira gyorsan megtaláltak a feladatok, hogy megváltozott az irány. Kezdetben még nem egyedül dolgoztam, hanem besegítettem nálam tapasztaltabbaknak, akik mindemellett kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkeztek, ismerősöknek terveztek lakásokat, családi házakat, így én is kaptam bőven munkát" – idézi fel Hadnagy Timi a Junior Art Center elvégzése utáni és a Chez Elles megalapítása előtti sűrű időszakot.

"Minden a kapcsolati hálón múlik, ezt szoktam mondani

– folytatja arra a kérdésre válaszolva, hogy mikor és hogyan figyeltek fel a munkáira.

"Nyilván elképesztően kitartónak kell lenni, ha valaki saját vállalkozást szeretne indítani vagy sikeresen működtetni, de rendre oda kanyarodok vissza, hogy

összeköttetések nélkül egyszerűen ez nem megy.

Akkoriban több lábon álltam, javában dolgoztam például sminkesként is, ahonnan máig tartó értékes kapcsolatokat szereztem, melyek által később munkához jutottam a lakberendezés területén is. A tanulás mellett, hétköznap eladóként dolgoztam egy ruhaüzletben, hétvégénként pedig asztalfoglalásokat is kezeltem egy bárban. Abból is vannak mai napig élő kapcsolataim. Nagyon szeretem az embereket, pillanatok alatt mindenkivel megtalálom a közös hangot – sokan meg is szokták kérdezni, hogyan csinálom. Anyukámtól örököltem, ő is ilyen."

Pánikból sikersztori

Mindannyiunk életében akadnak sorsfordító események, amiket évekkel később úgy idézünk fel, hogy na, ez volt az a bizonyos mindent megváltoztató pillanat. Timi szakmai pályafutásának meghatározó fordulata nagyjából három évvel ezelőttre datálódik.

"Pár hónapos volt a kisfiam, az akkori munkatársaim még egyetemen tanultak a munka mellett, és elég nagy nyomás nehezedett rájuk. Amikor otthon maradtam a picivel, hirtelen egyszerre felmondtak.

Ott álltam egy céggel, egy irodával és egy két hónapos babával. Bepánikoltam.

Felvetődött egy egyéves szünet lehetősége is, de végül azt választottam, hogy erőt gyűjtök, és beleállok, ahelyett, hogy elengedném, és feladnám. Miután felhívtam néhány szakmabelit, rendkívül jólesett, hogy egyrészt megnyugtattak, másrészt felajánlották a segítségüket is. Aztán pedig egy álláshirdetés feladása után két akkor érkezett jelentkező azóta is velem dolgozik.

Nagyon sokat jelentett számomra a támogatásuk, emellett hittem magamban, és abban, hogy működni fog, és nem omlik össze minden körülöttem. Amennyire megijedtem akkor, legalább annyira jól alakultak végül az események. Ebben a helyzetben értek össze a szálak egy építész barátommal, Ulmann Istvánnal, aki ugyancsak válaszút előtt állt az életében, és végül egy teljesen új struktúrájú arculatot kezdtünk el kiépíteni – így született meg a Studio This."

A recept

Ami a munkafolyamatát illeti, a feladatok természetesen projektfüggőek, de egyvalami sosem változik nála: az ügyfélközpontúság.

"A legfontosabb mindig a megrendelő és az ő elképzelése.

A technikai része már nagyjából hasonló metódus mentén halad: rengeteg kutatómunkával és abból kialakuló koncepcióterv felépítésével kezdünk, utána műszakilag alátámasztjuk a tervet, majd az esetek nagy százalékában végigkísérjük a kivitelezést is."

Állítása szerint nincs ezer közül felismerhető Hadnagy-stílus, nem követ határozottan egy vonalat, hanem a megrendelőre szabja az adott tervet. Cégük sikere leginkább abban rejlik, hogy igyekeznek a lehető legjobban megismerni a megrendelőt, és a csapat közösen alkotja meg a koncepciót.

Az ügyfél feltérképezése igazából egy pszichológiai folyamat.

A projektek alatt általában kiváló kapcsolatot alakítanak ki egymással, ilyenkor gyakran új barátság is születik. Részben ezzel is magyarázható, miért lett megkerülhetetlen a neve a hazai dizájniparban.

Azt mondja, a legismertebb projektjei között nem tudna sorrendet felállítani, mert a diverzitást szereti a legjobban. A magánlakások közül egy belvárosi lakást emelne ki 2015-ből, amelyet teljes mértékben együtt vittek végig a tulajdonossal, akinek remek ízlése van, így a végeredmény magáért beszélt. Pár évvel később a Cinnamon kávézó lett a szíve csücske, amelyet a 235 iroda követett, most pedig egy magánkastély, irodalobbyk és egy füredi bisztró megnyitását várja a legjobban.

"Továbbra is azt gondolom, hogy a személyes kötődés a kulcs,  emellett pedig számít, hogy ahol tudok, ott vagyok a fontosabb eseményeken, Csili is legtöbbször velem tart. Élvezem, szeretem a munkám, és nem kötelező napi rutinnak élem meg. A kitartás, kemény munka és a jó természet az, amivel igazán jó kapcsolatokat épít az ember. Szerintem semmivel sem tudok többet, egyszerűen elhiszem, hogy képes vagyok rá."

Még a hétfők sem fájnak!

"A kiegyensúlyozottságom és a pozitívitásom  általában feltűnik az embereknek. Gyakran kérdezik, minek örülök ilyen látványosan? Persze nekem is vannak mélypontjaim, de alapvetően nagyon szeretem azt az életszakaszt, amiben jelenleg vagyok."

Jól érzi magát a bőrében. Nincs olyan, amit még hajszolnia kellene, de persze mindig lehet nagyobb munkákat elnyerni, pályázatokon sikereket elérni, további díjakkal díszíteni a nappalit.

"A Red Dot óriási dolog, hatalmas elismerés lenne, ha egyszer megkapnám.

A hétköznapokban nem gondolok arra, hogy mikor érek oda” – mondja a szakma esetleges csúcsairól és az eddigi díjairól, melyek közül egyébként az Év irodájáért kapott elismerés dobogtatta meg leghevesebben a szívét. Ez volt a 235 Film gyártócég irodája.

"Tele van a hely olyan elemekkel, amiket egytől egyig a tulajdonosok és én válogattunk össze. A legtöbb kiegészítőért egészen Erdélyig mentünk a Fekete-tói vásárra. Az egyediség ilyen tekintetben szerintem nagyon látszik egy projekt esetében" – mesél a díjnyertes irodáról, amely loftjellegű, személyes tárgyakkal megrajzolt otthonos tér lett.

Nyugodtan lehetnénk pozitívabbak

Ha már szakmázunk, kíváncsiak voltunk, mit gondol a magyar dizájn nemzetközi megítéléséről.

"Ott vagyunk a nemzetközi élmezőnyben. Megvan bennünk a lehetőség, ami viszont hiányzik, az a hit.

Nézzünk meg mondjuk egy olaszt, akinél az az alapvetés, hogy miért is ne érdemelhetnénk meg?!

Érzésem szerint nálunk több generációra vezethető vissza, hogy nem vagyunk egy kiemelkedően pozitív nép, pedig sok mindenben azok lehetnénk. Viszont jó úton haladunk; a művészeinknek, a képzőművészeinknek és a dizájnereinknek bőven a nemzetközi elitben lehet a helyük."

Köszi, Google-naptár!

Anyukaként és cégvezetőként Timi életében bőven akadnak nehéz, megoldandó szituációk. Ilyenkor elég messzire elmegy gondolatban, és általában a jógánál köt ki.

"Az elmúlt években a jóga segített kimászni a nehéz helyzetekből, és már a meditációt is kezdem kapizsgálni. Esténként nagyon nehezen alszom el, folyamatosan pörög az agyam, amiből persze adódnak a nehezebb reggelek, így nem éppen ideális, ha az ember párja viszont igazi reggeli ember. Régen főleg éjszaka dolgoztam, jól jött, hogy a napközbeni állapottal ellentétben nem csörgött folyton a telefonom. Most, a gyerek mellett már nem dolgozhatok éjszaka, hiszen, ha nem alszom, akkor nem tudok nappal helytállni. Az életem ezen része megváltozott, de továbbra is nehezen tudok kikapcsolni. Ebben viszont sokat segített a meditáció."

Bár kívülről úgy tűnik, az idő menedzselése olyan lazán megy neki, mint berendezni egy pihenősarkot, valójában inkább az ellenkezője igaz.

"A Google-naptár nélkül biztosan elvesznék, amióta pedig céges Google-naptár is van, azóta még boldogabb vagyok (nevet). Emellett pedig, ha az ember nőként akar betölteni egy olyan pozíciót, mint amiben én vagyok, vagy saját vállalkozást tervez indítani, akkor iszonyatosan sokat számít, milyen társat választ magának. Hatalmas szerepe van a férjemnek abban, hogy ezt képes vagyok így csinálni. Nélküle nem menne. A gyermekünk születésekor úgy alakultak a dolgai, hogy sokat maradhatott otthon, ennek köszönhetően 50-50-ben eloszthattuk a teendőket. Rendkívül hálás lehetek a nagyszülőknek, a barátoknak, a rokonoknak, a bébiszitternek, és persze a csapatomnak is, mert amikor beviszem a kisfiamat a munkahelyre, akkor mindig nagy örömmel fogadják, és sokat segítenek. Számíthatok rájuk magánjellegű dolgokban is – de azért remélem, tudják, hogy ez fordítva is igaz!"

Inspirációtól a kérdőjelekkel teli jövőig

"Őrülten fontos a kiegyensúlyozott magánélet és a csapatszellem, mert a kreatív közegben egymást is motiváljuk. Ha elmegyünk együtt egy külföldi kiállításra, akkor közösen járjuk a standokat meg a stúdiókat, az egész pezsgésben tart. Ha valami mostanság mégis elbizonytalanít, az a világban történt negatívumokra vezethető vissza, a környezetvédelmi kérdésektől az erdőtüzeken át a háborúkig. Éppen ezért nagyon fontos kérdés tervezőként is, hogy mit alkotunk, milyen anyagokból, valamint infrastrukturálisan hogyan építünk fel például egy irodát."

És vajon hogyan képzelhetjük el a saját életterét? Milyen szempontok alapján alakítja otthonát egy lakberendező?

"Szeretem, ha mindennek megvan a helye, ami mondjuk a mostani otthonunkban nem annyira látszódik meg, mert kezd nagyon kicsi lenni a hely (nevet). Emellett fontosak számomra az egyedi darabok, amikhez emlékek fűznek. Imádok piacozni, kincseket keresni. Például van egy fa hintaszékem, amit már vagy tíz éve költöztetek magammal mindenhová. Még a Vaterán vásároltam, és a babaszobába került be. A másik ilyen egy Thonet székcsalád, aminek tagjait pedig a kertünkben tartott esküvőnkre újíttattam fel, és azóta is a kedvenceim."

Valóra vált álom

Ugyan korábban említette, hogy nincs konkrét hajszolandó dolog a karrierjében, azért egy-egy álomszerű feladat már megtalálta.

"2019-ben kezdtünk el egy kastélyon dolgozni. Most már úgy néz ki, lesz is belőle valami. Túl vagyunk a kivitelezés gépészeti részén, az elektromos szerelés is halad, megrendeltük az összes burkolatot, bútort és lámpát, szóval 2022-re kulcsrakész lehet.

Egy magántulajdonban lévő, háromemeletes kastélyról van szó szökőkúttal, csigalépcsővel, medencével, wellnessrészleggel, hozzáépített résszel, vendégházzal, külön állatszobával. Számtalan egyedi dolgot valósíthatunk meg benne. Olyan anyagokat használhattunk, olyan megoldásokat alkalmazhattunk, amiket korábban nem nagyon lehetett ellőni. Szintén egy izgalmas projekt keretein belül egy budapesti irodaháznak tervezünk egy terjedelmes lobbyt, ami hatalmas, üvegtetős megoldással két utcát fog összekötni. Ilyen nem nagyon van Magyarországon. Erre is mondhatnám, hogy álommunka, mert külföldi és magyar művészekkel dolgozhatunk együtt. Igazán sokszínű a feladat, rengeteg kihívással, korábban még nem alkalmazott megoldásokkal, pont ezért imádom."

Nagykövet

Fennállása során a Wallis Motor mindig is a tökéletességre törekedett, ezért nem meglepő, hogy olyan egyéniségeket választott márkanagykövetének, akiknek a DNS-be van kódolva, hogy a legmagasabb szinten teljesítsenek.

Akad közöttük étteremtulajdonos, motorversenyző, színész, stílusguru, séf, Grand Slam-győztes, és még sorolhatnánk. Sok mindenben különböznek egymástól, de mindannyian újítók, értékhordozók, és saját területükön mindannyian kiemelkedőt nyújtanak.

A tehetségük, a hozzáállásuk, az életükben elért győzelmeik olyan történetek, amelyekből egyszerre lehet tanulni és erőt meríteni. Olyan elismerésre méltó sztorik ezek, amelyek jobb teljesítményre inspirálnak minket, arra, hogy értéket teremtsünk, hogy valamiben a legjobbak akarjunk lenni, és mindezt magabiztosan, stílusosan és sportos lendülettel tegyük.

(Fotók: Hartyányi Norbert – interjú, 235 – iroda, Demeter Dávid – nagykövet)

A cikk elkészítésében együttműködő partnerünk volt a Wallis Motor.

hadnagy tímea | wallis motor | nagy sztori | belsőépítészet | lakberendezés

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom