Close
Emberek, azonnal hagyjuk abba az oroszgyűlöletet!

Emberek, azonnal hagyjuk abba az oroszgyűlöletet!

Putyin nem az orosz emberek. Putyin nem az orosz kultúra. Putyin nem Oroszország. Nem lehetünk ennyire sötétségben, mert akkor pont olyanok leszünk, mint ő. 

Az egy hete kezdődött horrort nem kell részletezni, mert körülbelül minden ember, aki internethozzáféréssel rendelkezik, folyamatosan erről olvas és beszél. Ahogy mi is a Roadster szerkesztőségében, így nem állhattam meg, hogy a magazinunk inspiráló utazási és életmódtartalmaitól eltérően megfogalmazzak egy véleményt a jelenlegi eseményekről.

Ahogy elkezdődött ez az egész, még mindig szürreális és felfoghatatlan háború, csomószor nem az apokaliptikus képsorok jelentek meg a szemem előtt, hanem egészen átlagos, emberi képek. Például Bohdana, a 37 éves kozmetikus feszesen felfogott, göndör fekete hajjal, kicsit túl erős rúzzsal és fehér pufikabátban reggel hívja a liftet a panel kilencedik emeletén, miközben vár, a telefonján nézi, mikor láttamozta-e már az üzenetét Ilja, mert még tegnap este küldte neki.

Elbuszozik a munkahelyére, a két fodrásszal még kávéznak egy kicsit és egy cigi mellett kitárgyalják ezt a kissé fenyegető helyzetet Putyinnal, aztán mindenki a munkaállomására megy, mert jönnek az első vendégek. A nap eltelik, ahogy szokott: a maga sikereivel, izgulásaival, unalmas részeivel, nevetésével, fáradtságával; Ilja látta, de nem ír vissza, miért nem ír vissza, felhívja az ebédszünetben Ivannát, hogy szerinte mit csináljon, Ivanna azt javasolja, hogy felejtse el ezt az idiótát, Bohdana visszamegy dolgozni, szemöldökszedés-bajuszgyanta, tinikezelés, szempillafestés, még mindig nem ír, cigiszünet, vége a napnak, bevásárol a kisboltban, vesz egy üveg bort is, hogy este felhívja a barátnőit és átbeszélje, ki szerint és miért kéne hagynia Ilját, aki közben egyetlen lájkjelet tudott válaszolni, a szemét.

És Bohdana ekkor nem tudja, hogy ez a legeslegutolsó ilyen átlagos napja. Mert másnap hajnalban egy megalomán véglény parancsára parádés tüzijátékkal tankszámra hozzák a békét a városába és el kell menekülni.

És amikor ezeket, az emberek hétköznapi életét képzelem el, és amit így elvesztettek, akkor valami nagyon összeroppan bennem. Viszont ezt nem csak az ukránokkal képzelem el. Hanem az oroszokkal is.

Elképzelem a 32 éves Maximot, aki egy hipszter moszkvai kávézóban barista és közben spórol, hogy a barátnőjével ki tudjanak venni egy nagyobb lakást erkéllyel, mert Kirának van egy labradorja, aki most az anyjánál van, mert a mostani másfél szobásban nem fér el. Maxim minden hat évben, amikor egy egyszeri ikszelési lehetőség van a demokrácia felemelő kimutatására, ő nem Vlagyimirhez húzta a két vonalat, ahogy a barátnője sem, a kollégái sem és az összes barátja sem. És amikor meghallja, hogy mit kezdett el az országa nevében a vezetője, elsírja magát, folynak a könnyei és mérhetetlen fájdalmat érez az ukránok iránt.

Azt még nem tudja, hogy az ő élete is hogy fog megváltozni ettől a naptól: hogy olyan szankciókat kezd el a világ rá, Maximra is tolni, amelyek napok-hetek kérdése és gyakorlatilag teljesen lehetetlenné teszik az életét.

Csajkovszkij: Hattyúk tava. Egy orosz balett, ami megérdemli, hogy eltöröljük

Kimennek tüntetni Ukrajnáért, szinten minden barátja csatlakozik, festik a transzparenseket a háború ellen, félnek, de mennek. Minden nap, amikor tudnak, mennek. És tudja, hogy szinte az összes orosz városban tüntet mindenki Putyin és a tettei ellen.

De azt nem tudja, hogy négy-öt nap elteltével azt kell látnia teljes kétségbeeséssel, hogy a világ ellene is fordult. Nem, nem Putyin ellen. Hanem ellene, Maxim ellen, az oroszok ellen és minden ellen, ami orosz. Könyvégetéssel és elhallgattatással.

Amikor azt mondja egy varsói színház, hogy leveszi a Borisz Godunovot. Amikor egy milánói egyetem azt mondja, kiveszi Dosztojevszkit. Amikor a FIFA azt mondja, hogy nem lesz orosz és fehérorosz focicsapat a számítógépes játékban. Sem pedig a valóságban nem sportolhat orosz sportoló, aki az egész életét ennek szentelte. Hogy nem mehet orosz a Cannes-i filmfesztiválra. Hogy az Európai Unió szankciói miatt a rubeljei, amiket összerakott, per pillanat teljesen értéktelenek, még nem látja, hogy a kereskedelmi és gazdasági korlátozások hatásai mennyi időbe telnek, amíg hozzá is elérnek; hogy cancel culture-rel a világ elkezd eltörölni és utálni mindent, ami orosz Bulgakovtól Viszockijig.

És nem érdekli ezt a Delete-gombos világot, hogy mit tesz azzal a 143 millió emberrel, aki ebben az országban él, és ebből a 143-ból azzal a nagyon-nagyon sokmillióval, akik gyűlölik a vezetőjüket, ennek hangot is adnak, és mégis, ez a világon senkit nem érdekel, Putyin miatt köpik le és akasztják fel az országát és az életét is.

Néhány eltörlendő író és könyveik

Mert van egy olyan vezetője, aki kiüthetetlen, elpusztíthatatlan és ebben a nagy, felvilágosult és mindentmegértő-inklúzív-woke nyugatban azt a faék egyszerűségű gondolatot nem tudjuk meglépni, hogy

Putyin nem egyenlő az orosz néppel. Putyin nem Oroszország. Putyin Oroszország vezetője. Egyelőre. És ha egy politikus miatt kivágjuk Oroszországot, az orosz kultúrát a világ szövetéből, nem állítjuk meg a háborút, csak egy újat indítunk.

Ha képesek vagyunk egy ország vezetőjét összemosni a népével és minden platformon még jobban megnyomorítani azokat az embereket, akiknek már így is iszonyatosan nyomorult minden, akkor én most csendben lehajtom a fejem és arra gondolok, hogy diszkrimináció és szemellenzősség, a legvisszataszítóbb, legkártékonyabb emberi butaság tekintetében semmivel sem vagyunk jobbak Putyinnál, mert mi is épp ugyanolyan módszerekkel békefenntartunk mint ő.

(Fotók: Getty, Régikönyvek)

ukrajna | komolyzene | balett | kultúra | művészet

FOLYTASD EZZEL

Ezért vacsoráznak mindig ennyire későn Spanyolországban

Párizs főpolgármestere nagy port kavaró bejelentést tett: szerinte minden orosz részt vehetne az olimpián

Rendeld meg a Roadster magazin 10. számát!

Izgalmas, színes és gazdag. Ha három szóval kellene jellemeznünk legújabb, jubileumi kiadásunkat, akkor ezeket a szavakat választanánk. Miért mondjuk ezt? Mert megjártuk Kappadókiát, Valenciát és Kelet-Tirolt. Találkoztunk a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áronnal, a világ egyik legérdekesebb újságírójával, Malcolm Gladwell-lel, a provokatív, magyar származású fotóssal, Pol Kuruczzal, plusz összehoztunk az eddigi legvidámabb borítónkat, amivel Budapestet ünnepeljük. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram