Hat szuper ajándék a fa alá

Felcsaptuk a laptopot, és szétnéztünk az interneten ajándékügyben. A választék, mondani sem kell, hatalmas, úgyhogy nem volt könnyű dolgunk, de igyekeztünk változatos ötleteket adni a kütyüktől kezdve a bőrkabáton át egészen a legjobb kínai teákig. 

Sinn 104 St Sa I B óra

2021-ben ünnepli hatvanadik születésnapját a magas használtárakkal és -minőséggel dolgozó Sinn, amely annak idején repülő- és autóműszerfal-órákkal indult. Mára vérbeli technokrata márka lett; a nagy svájci beszállítók sok évtizedes termékeinek csúcsverzióit teszi a modelljeibe, esetenként technológiai upgrade-ekkel, hogy például -77 Celsius-fokon is működjenek.

Egy szépen becsomagolt gyári dobozban érkező Sinn 104 St Sa I B minden férfi lelkét megsimogatja az ünnepek alatt. Nem csoda, hiszen az acéltokkal, zafírüveggel, masszív bőrszíjjal, tüskecsattal megrajzolt szépségnek nemcsak az állapota, hanem a megjelenése is 10/10-es.

Megveszem

Sonos Beam hangprojektor

Sajnos benne van a pakliban, hogy egy darabig még nem mehetünk moziba, úgyhogy a multimédiás élményeket kénytelenek leszünk valahogy otthon előállítani. Ehhez az egyik alapvető kellék a hangprojektor, amely önmagában vagy házimozirendszerbe kapcsolva legalább a hanghatásokat tekintve a nappaliba varázsolja a moziban megélt dübörgéseket. A Sonos Beam hangprojektora szinte észrevehetetlenül simul a szoba enteriőrjébe, hiszen mindössze 65 centiméter hosszú, és a tömege a három kilogrammot sem éri el. A kompakt szerkezetet a tévékészülék intelligens hangsávjaként emlegetik, amely vegytiszta hangzással, széles hangtérrel, zenehallgatáskor pedig erőteljes mély hangokkal lepi meg az embert.

Szakértő kezek és fülek alkották, ugyanis a tervezésnél a film, a zene és a televíziós világ vezető hangtechnikai szaktekintélyei munkálkodtak rajta.

A hangprojektor a mai követelményeknek megfelelően magas és mély hangerőszabályzójának hála személyre szabhatóvá teszi a hangot, akár személyenként, akár szobatípusonként kérjük tőle. Nem mindennapi hangélményt ad az ünnepi hangulathoz.

Ha már szuper hangzás, a komplex hangélmény nemcsak a nappaliban teremthető meg: vezeték nélküli, többszobás hangrendszerének köszönhetően a Sonostól otthonunk minden helyiségébe passzoló eszköz beszerezhető, amelyek egy rendszerbe kötve a Sonos alkalmazás és wifi segítségével okostelefonról vezérelhetők. A már említett házimoziélményhez néhány kattintással az összes elemet meg lehet rendelni, és akkor már tényleg csak a pattogatott kukorica illata hiányzik ahhoz, hogy egy moziteremben érezzük magunkat.

Megveszem

Sekki-szett

A kevesebb legtöbbször több. A visszafogottság és a minimalizmus korában mi mást is választanánk, ha kávézós szettet keresünk, mint a Sekki sorozatba tartozó kancsót, bögrét és drippert,

melyek krémszínű mázzal, egyszerű formával és letisztult küllemmel emelik meg egy szinttel a kávézás élményét.

Mert hát ebben a lelassult időszakban nem is nagyon kell több egy gondtalan, ráérős, hétvégi délutánon megfőzött gőzölgő filterkávénál, amit a tradicionális manufakturák világát újrafelfedező csészében kortyolgatva lehet a legjobban élvezni.

Megveszem a kancsót, a bögrét, a drippert

Zhao Zhou-teaelőfizetés

Ha már a lelassuláshoz értünk, egy didergő téli napon tökéletes társ lehet a könyv, a film vagy a sorozat mellé egy csésze lélekmelegítő forró tea is. A Zhao Zhou különleges prémium teáinál meg is állhat a karácsonyi kutatás: a budapesti teaház biztos pont, ha kiváló minőségű ázsiai teákra vágyunk, legyen szó japán matcháról, nepáli zöld teákról, vagy jünnani puerekről.

A H2 – havonta két tea – előfizetéssel azokat érdemes meglepni, akik ismerik és kedvelik az élményeket adó, mély teákat, és minden hónapban kipróbálnának valami újat, de azoknak is kiváló, akik nyitottak az új impulzusokra és megismerkednének egy különleges és magával ragadó univerzummal.

Megveszem

Menska by Nanushka

A világszinten egyre markánsabb jeleket mutató hazai divatmárka költeményei bizony már népszerű filmsztárok gardróbjaiban is kiharcolták magunknak a helyüket. Sándor Szandra a tekintélyes New York Fashion Weeken is felvonultatta a ruháit,

tehát Nanushkát viselni abszolút trendi dolog.

Az őszi/téli kollekció egyik legfigyelemfelkeltőbb darabja ez a vegán bőrkabát szatén béléssel, kapucnival, oldalzsebbel, egyszersmind laza, könnyed, dekoratív megjelenéssel.

Megveszem

Apple iPhone 12 Pro 128 GB okostelefon

Fajsúlyos ajándék. Ha nem is egy életre, de egészen biztosan hosszú évekre szól. Az Apple telefonjai köztudottan értékállónak számítanak, tehát felfoghatjuk afféle befektetésnek is.

Óceánkék, arany-, ezüstszínű és grafit színben választható a bámulatosan szép formájú telefon, melynek 12 megapixeles kamerája eddig nem látott szintre emeli a gyenge fényviszonyok melletti fényképezést. A gyors és bivalyerős szupertelót páncélként védi a rozsdamentes acél, beépített GPS vevővel, digitális iránytűvel, panorámamóddal, közelségszenzorral és vezeték nélküli töltővel bizonyítja, miért olyan nehéz neki ellenállni.

Megveszem

telefon | nagy sztori | készlet | hangszóró | óra

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom