Így néz ki a vidéki luxus a Pilis szívében

Az igazán jól végigvitt lakásfelújítás felér egy önismereti tréninggel, erre kitűnő példa ez a magyarországi projekt, ahol a Geppetto belsőépítészeinek technikai finomságokra is ügyelniük kellett.

Rafinált feladatot adott a megbízó a Geppetto belsőépítész iroda számára: alakítsa át a pilisi házát a burkolatok és a szerkezet megtartásával, szabja a családtagok egyéni igényeihez, legyen funkcionális, barátságos, és a ház külsejével is harmonizáljon.

A projekt sikere mellett szólt a jó alaphelyzet, a mindössze hétéves, minőségi anyagokból épült, idilli környezetben fekvő kertes ház, ezért is érezhette úgy a család, hogy csak egy kisebb felújításra és néhány új bútorra van szükség. De segített a Geppetto-filozófia is, miszerint nem erőltetnek rá senkire semmit, az általuk tervezett terek a megrendelők személyiségét, életstílusát tükrözik.

Kinyitják a lehetőségek tárházát, végigvezetik a megrendelőt egy átalakulási folyamaton, amelynek végén jobban megismerik magukat, a valódi, belső igényeiket, és egymás igényeit a családon belül.

A lakás tehát sokkal személyesebbé vált, ami magyarázat a látszólagos ellentmondásra, azaz egy kisebb átalakítással is alaposan megújulhat egy ház. „Mobilbútorokkal, textíliákkal, kiegészítőkkel is fel lehetett volna dobni az enteriőrt, mi viszont a beépített anyagokhoz, színekhez igazodó anyaghasználatú beépített bútorokkal, fényerő, világítástechnika, és megjelenés szempontjából optimális lámpatestekkel rendeztük be a tereket – magyarázta Pallaghy Kata projektvezető a Roadsternek. – Ezek a megtervezett bútorok egyrészt az anyaghasználatukkal, másrészt a személyre szabott belső kialakításukkal, illetve a személyes elemek beépítésével válnak egyedivé, mint a nappaliban a könyvespolcba épített, külön megvilágított, a család számára kedves kép.”

De hogyan zajlik az a bizonyos átalakítási folyamat, amin keresztülvezették a megrendelőket? Még a tervezési folyamat elején átbeszélik a családtagok életritmusát, szokásait, jövőbeli terveit, így fokozatosan kiderül, melyik tér milyen használattal lenne optimális számukra, melyek a legfontosabb szempontok. A lehetőségek feltárása után le kell tenni a voksot valamelyik elképzelés mellett, amit a kivitelezés jellege mellett anyagi vagy időbeli szempontok is befolyásolhatnak.

Esetünkben „a konyha kevésbé letisztult megjelenésű volt, és bár összenyitott tere a nappalival szimpatikus volt a családnak, a páraelszívó zajával nem szerettek együtt élni. Végül az egész konyhabútor megújult: a vizes kiállásokat megtartottuk az eredeti helyen, a páraelszívót külső motorosra cseréltük, a magas elemeket sok hasznos tárolóval egy oldalra pakoltuk, így a pult felett már nem volt szükség felső szekrényekre, »lebegő« polcok elhelyezésével teremtettünk légiesebb megjelenést, a szigetbe nyújtott, kis mélységű főzőlapot helyeztünk. A magas blokkos részt egy kis épített falfüllel vizuálisan elhatároltuk, lezártuk. A falfül másik oldalára felfelé lépcsőzetesen kisebbedő háromszög polcokat terveztünk, amelyek személyes dekorációknak adnak helyet.”

Rendben, a konyhát értjük, de itt a lakás egészének térszervezésén is javítottak falbontás, szerkezeti átalakítás nélkül. „Eredetileg a földszinti előszobához kapcsolódó háztartási helyiségben zajlott a mosás – kezdi a magyarázatot a projektvezető. – Az emeleti fürdőben volt egy kihasználatlan öböl, ahová annak idején szauna kialakítását tervezték.

Mi a mosás funkciót felvittük ebbe az öbölbe, egy tolóajtóval elhatároltuk, a tolóajtó lapjának kialakítását a fürdőszoba bútorzatához igazítottuk. Így egy szekrény megjelenésű térelhatároló mögött alakítottunk ki egy kis háztartási helyiséget mosógéppel, szennyestartóval, tároló bútorral, és a ruhaszárító is elfér.

A mosógép bekötése sem jelentett gondot, mert egy vécével közös falra tettük, így a vízellátáshoz és szennyvízelvezetéshez nem kellett megbontani a fürdő burkolatát. A földszinti háztartási helyiség pedig átalakulhatott gardróbbá.”

Mindezeken túl bővítették az elektromos hálózatot, átkomponálták a világítási rendszert, optimalizálták a lámpák elhelyezését. Furcsa leírni, ezúttal mégis igaz: ne csak a részletekről beszéljünk! A ház meghatározó eleme a faparketta, amelyet remekül kiemel a stúdió által tervezett egyedi bútorok anyaghasználata, vagyis a törtfehér és az amerikai dió különböző árnyalatainak kombinációja.

Két hálószobában a tapétázott felületekkel értük el, hogy a használójuk egyénisége még intenzívebben lehessen jelen, mégpedig a fő anyaghasználattal harmonizáló színvilággal és mintákkal – teszi hozzá stúdió leírása.

Alapelemek megbolygatása nélkül átalakítani egy házat valószínűleg sokkal több rutint, tapasztalatot igényel, a projektvezető szerint viszont inkább csak más a megközelítés, már a felmérésnél is: „tudnunk kell, hogy hol vannak pontosan az elektromos kiállások, mi mit kapcsol, tudnunk kell, hogy hova tervezünk teljesen új kiállást, hol csak bővítünk, mi csak áthelyezés. Ahhoz, hogy a megtartandó értékeket megóvjuk a kivitelezés alatt is, olyan technikai megoldásokat kell javasolnunk, ami ennek megfelel. Nem lehet felelőtlenül dobálózni a lehetőségekkel, az ötlet minden vonzatával tisztában kell lennünk, hogy a megrendelő az összes körülmény figyelme bevételével tudjon dönteni.”

A tervező személyes kedvenc részt nem is tud kiemelni, illetve csak úgy, ha többet is mondhat: „Szeretem az előszoba nem túl zsúfolt, de rendezett megjelenését, amit a mohakép és az íróasztal old, a letisztult, anyaghasználatában domináns konyhát, a tágas étkező-nappalit, ahogy szinte együtt él a kerttel, és a hálószobák személyes hangulatát is.”

Mi pedig ismeretlenül is szeretjük ezt a házat, és azt a folyamatot, ahogyan igazán személyessé vált a lakói számára.

Tervezők: Pallaghy Kata projektvezetőFieszl Fanni tervezőasszisztens
Fotó: Jaksa Bálint

design | Geppetto-stúdió | lakás | dizájn | nagy sztori

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom