Hazánk jellemző mézfajtái és jótékony hatásuk

A méz egészségügyi pozitív hatásairól sok helyen szó esik, abban azonban már kevesebben mélyednek el, hogy melyik fajta mézet mely esetekben érdemes fogyasztani vagy alkalmazni. Számos fajta méz létezik a világon, de Magyarországon az akác- és a hársméz alkalmazása a leggyakoribb.

Fontos, hogy a méz fogyasztását beiktassuk étrendünkbe

Az országunkban előforduló méztípusokról elmondható, hogy rendkívül kedvező egészségügyi hatásokkal bírnak. Ugyan magas cukortartalommal rendelkeznek, de nem feltétlenül vezet a fogyasztásuk elhízáshoz. Sőt! Előnyös édesítő alternatívát jelenthet, mivel a cukorral szemben vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag étek.

A méztípusok a származási növénytől függően széles választékot adnak az emberek számára, és mindezzel az ízek palettáján is változatosságot kínálnak mindenkinek.

A Magyarországon előforduló mézek közül a hársméz, akácméz, harmatméz, gesztenyemézet, napraforgóméz a leggyakoribb, de szinte minden növényből készítik a szorgos kis méhbarátaink az egészséges eledelt. Sőt, sok esetben még a méztermelés során keletkező melléktermékeket, egyéb előállított anyagokat is érdemes beszerezni, így a méhpempőt, vagy a nyomelemekben kifejezetten gazdag, Bodó Méhészet online portálon is kapható virágpor fogyasztásával is sokat tehetünk különböző problémák esetében szervezetünk egészségéért.

A Magyarországon leggyakrabban előforduló méztípusok 

A hazánkban előforduló mézfajták azontúl, hogy más-más növényből készülnek, jellegükben is eltérnek egymástól. Más illat, eltérő szín, állag és ízvilág jellemző rájuk, és egészségügyileg is különböző problémák esetén fejtik ki hatásukat.

Az igazán nagy közkedveltségnek örvendő akácméz finom aromával és kellemes ízvilággal rendelkezik, színe világos és átlátszó. Nem véletlenül szokták folyékony aranynak is nevezni. Az idő múlásával az akácméz a hársmézzel ellentétben lassan kristályosodik, és ha ez megtörténik, tejfehérre vált a színe. A mézek között leginkább ez a legfolyékonyabb állapotú. Kiválóan alkalmazható gyomor- és bélrendszeri problémák, illetve epe- és vesebetegségek esetén.

A nem kisebb mértékben kedvelt hársméz a gyógyítás bajnokának is tekinthető, ugyanis rengeteg felmerülő probléma esetén hatásos. Éles, különleges ízvilággal rendelkezik, táplálkozási és gyógyászati értéke elismerésre méltó. Antibakteriális tulajdonsága miatt külső és belső felhasználásra is alkalmas. Kiválóan gyógyítja a torok megbetegedéseit, de még az asztma kezelésében is segíthet.

A vegyes virágméz egy általánosabban előforduló mézfajta, melyet többféle virágból állítanak elő a méhek. Miután a méhek a mézet az adott pillanatban nyíló virágokról gyűjtik, ezért egy-egy időszakban együtt nyíló virágok adják az alapot hozzá. Vitamin- és ásványianyag-tartalmát tekintve rendkívül jó immunerősítő, így ha fajtáját tekintve nem is alkot külön kategóriát, fogyasztása mindenkor ajánlott.

(Szponzorált tartalom)

pr

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom