Hét hiba, aminek kedvenc ételeinket köszönhetjük

Sokszor mondják, hogy a szükség találékonyságot szül, de ha megnézzük, hogyan jöttek létre kedvenc ételeink, biztosak lehetünk abban, hogy a kíváncsiság, az ügyetlenség és a feledékenység a legjobb út egy-egy új fogás megszületéséhez.

Összegyűjtöttünk hét olyan kedvelt ételt, ami ma nem lenne, ha készítőjük a legkörültekintőbb lett volna akkor, amikor belépett konyhába.

Brownie

Kívül kissé roppanós, belül ragacsos csokis brownie feltalálásával kapcsolatban több történet is kering a nagyvilágban. A legelterjedtebb sztori szerint a chicagói Palmer House Hotelben hatalmas partira készültek, hogy megünnepeljék Amerika felfedezésének négyszázadik évfordulóját.

A szakács feladata az volt, hogy az alkalomra készítsen egy tökéletes csokitortát. Ő azonban elfelejtett sütőport tenni bele, így a sütemény lapos lett és a közepe kissé ragacsos maradt.

Pezsgő

A pezsgőre nem mindig tekintettünk úgy, mint az ünnepi pillanatok első számú kísérője, sőt, egykor a silány borkészítés eredményének számított, így a 17. században a borászok kifejezetten sok energiát fordítottak arra, hogy kiszedjék a buborékokat az alkoholjukból.

Amikor pedig Dom Pierre Perignon francia szerzetes megfejtette a tökéletes formula titkát, felkiáltott:

Gyere gyorsan! Csillagokat iszom!

Kéksajt

A legenda szerint a kéksajtot véletlenül találták fel, amikor egy erősen ittas sajtkészítő félig megevett kenyeret hagyott az érlelődő sajt közelében. Amikor visszatért, felfedezte, hogy a kenyérről a penész átkerült a sajtra, így annak színe kékre váltott. Manapság természetesen ellenőrzött körülmények között, meghatározott baktériumokkal állítják elő.

A szendvics

A szendvics John Montaguról, Sandwich negyedik grófjáról, egy 18. századi angol nemesről kapta a nevét. Állítólag annyira rabja volt a szerencsejátéknak, hogy egy alkalommal bár megéhezett, képtelen volt felállni az asztal mellől, ezért megkérte inasát, hogy hozzon neki egy húst két szelet kenyér közé. Az étel nemcsak őt, hanem a környezetében lévőket is magával ragadta és sorra kérték ők is ugyanazt.

Tölcsér

Sokan azt mondják, hogy az igazi kézműves fagylalt, csakis a tökéletes tölcsérrel lehet teljes. Megszületése 1904-re datálható, a Missouri állambeli St. Louis-i világkiállításra. Egy fagyiárusnak ugyanis elfogyott a pohara, Ernest Hamwi szíriai cukrász pedig azonnal a segítségére sietett. Feltekert néhány frissen sült ostyát, mellyel kollégája tökéletesen ki tudta váltani a hiányzó poharakat.

A tölcsér akkora sikert aratott, hogy Hamwi megalapította saját tölcsérgyárát, a Cornucopia Waffle Company-t.

Csokis keksz

Az 1930-as években Massachusettsben az egyik étterem tulajdonosa, Mrs. Wakefield kekszsütés közben rájött, hogy elfogyott az egyik alapanyaga, így elhatározta, hogy azt a Nestlé csokoládéjával helyettesíti. Az édesség olyan elképesztően finom volt, hogy a Nestlé egy egész életére elegendő csokit biztosított Ruthnak, cserébe azért, hogy a receptjét rányomtathassák a csomagolásra.

Nachos

A Nachos-t Ignacio "Nacho" Anaya találta fel 1943-ban a mexikói Piedras Negras-i Victory Clubban.

Tíz éhes amerikai katonafeleség lépett be a klubba a Fort Duncan hadsereg bázisáról, de a séfet nem találták.

Anaya improvizálni kényszerült: egy tányér tortilla chipsre sajtot reszelt, majd broiler alatt megolvasztotta, a tetejére pedig szeletelt jalapenót tett, és előételként tálalta.

(Forrás: LoveFood, fotók: Getty Images)

nagy sztori | kék sajt | pezsgő | hiba | konyhai hiba

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom