Hivatalosan is megölte a hazai Airbnb-t a járványhelyzet

Totális lakáskiadási mélypont Magyarországon.

Bezuhantak a budapesti albérletárak a koronavírus-járvány második hullámának hatására, november elejétől, a vészhelyzet kihirdetését követően tömegesen jelentek meg a havi százezer forint körüli összegtől bérelhető lakások – írja a Rentingo.com közleményére hivatkozva az MTI.

A közlemény szerint a budapesti albérletpiaci árak a koronavírus-járvány első, tavaszi hullámát követően nagyjából nyárra közelítették meg az év elején mért szintet.

Az elemzés alapján a kínálati oldalon ugyan már májusban százhatvanezer forint fölé emelkedett az átlagár, de a keresleti oldalon csak júliusban közelítette meg a százötvenezer forintot. Ezt követően a szeptemberi tanévkezdésre sem állt vissza a piac, folyamatos volt a visszaesés,

a járvány második hulláma miatt pedig a fővárosban jelenleg is százötvenezer forint alatt van egy átlagos albérlet havi díja.

A portál január és november közötti adataiból az is kiderül, hogy a piac változásaira reagálva a bérbeadók közül sokan első lépésként kedvezőbbé tették a kauciós feltételeket, majd az árat is csökkentették.

A beszámoló alapján két meghatározó piaci tendencia érvényesült idén: az airbnb-s lakások mind albérletté váltak, valamint a járvány hatására csökkenő kereslet miatt a bérbeadók egyre inkább szolgáltatásként tekintenek a lakáskiadásra, ezért több időt, energiát fordítanak a megfelelő bérlő megtalálására.

Ez is érdekelhet:

Ezért nem bánom, hogy ez a karácsony más lesz, mint a többi

Két mélyrefúró apátia között végül másra jutottam. Elmondom, miért.

(Forrás: MTI) 

rentingo | ingatlan | lakáskiadás | közlemény | airbnb

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom