Soha nem utazott még annyi magyar ebbe a szomszédos országba, mint tavaly

A 2019-es rekordévet is több mint tizedével meghaladta Horvátországban tavaly a magyar turisták létszáma és vendégéjszakáinak adata - írja közleményében a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviselete.

A közlemény szerint a múlt évben hétszázhuszonnyolcezer magyar beutazó érkezett Horvátországba, huszonegy százalékkal több, mint 2022-ben, ami tizenhárom százalékkal meghaladja az eddigi csúcsnak számító 2019 adatát.

A magyar vendégéjszakák száma megközelítette a 3,6 milliót,

ami tizenhét százalékos emelkedés tavalyhoz képest, illetve tíz százalékos bővülés 2019-hez viszonyítva.

Februárban, májusban, októberben, novemberben és decemberben több mint harminc százalékos volt a növekedés 2022-höz képest, amiből az is látható, hogy már nemcsak nyáron keresik fel Horvátországot a magyar turisták, hanem egész évben, városlátogatás, kulturális kirándulás vagy aktív turizmus céljából is.

Tavaly a magyarok legkedveltebb úti célja volt a Kvarner régió, Isztria, Zadar és környéke, valamint Split régiója.

A Kvarner területén megdőlt az eddigi rekord, több mint egymillió vendégéjszakát töltöttek itt a magyarok, az Isztriai-félszigeten hétszázezer, míg Zadar és Split megyében hatszáz-hatszázezer éjszakát. Az egyes településeket illetően Crikvenica, Vir, Rovinj, Porec és Opatija, valamint Medulin a magyarok által leglátogatottabb.

A Horvátországba utazó magyar turisták többsége, hatvanöt százaléka magánszálláson szállt meg, huszonhárom százalékuk szállodában, tizenegy százalékuk pedig kempingben, ez utóbbiak esetében tizenkilenc százalékkal emelkedtek az adatok 2022-höz képest.

Közel százezer vendégéjszakát regisztráltak a magyar vendégek hajós turistaként.

Horvátországban a tavalyi évben összesen 20,6 millió turista száznyolc millió vendégéjszakát töltött. Ezek az adatok kilenc százalékos növekedést mutatnak a beutazások és három százalékot a vendégéjszakák számában a múlt évihez viszonyítva.

A legtöbb vendégéjszakát, harminc milliót - 2022-höz viszonyítva két százalékos bővülést mutatva - az Isztriai-félszigeten regisztrálták, Split-Dalmát megyében 20,2 milliót, a Kvarner régióban 18,5 milliót.

A legtöbb vendégéjszakát Rovinjban, Dubrovnikban, Porecben, Splitben és Umagban töltöttek a turisták,

de a fővárosban, Zágrábban is tizenhárom százalékkal több, összesen két és félmillió vendégéjszakát regisztráltak az elmúlt évben.

A küldő piacokat tekintve tavaly a legtöbb vendégéjszakát, 23,6 milliót a német turisták töltötték az adriai államban, őket a horvátok, a szlovének, az osztrákok és a lengyelek követik, Magyarország a kilencedik legjelentősebb küldő ország a horvátországi turizmusban.

(Forrás: MTI, fotók: Getty)

turista | magyar | statisztika | turizmus | Horvátország

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom